DVSC: Az egész évet figyelembe véve sikeresek voltunk - Kiss Zoltán

2010.12.21. 15:25
Címkék
A DVSC-TEVA labdarúgócsapatéának középpályása, Kiss Zoltán a klub hivatalos honlapjának adott interjújában elmondta, összességében sikeres évet zárt együttese.

„Az egész évet figyelembe véve sikeres időszakon vagyunk túl, hiszen bajnokok lettünk, megnyertük a Magyar Kupát, a Ligakupát és bejutottunk az Európa-liga csoportkörébe" – kezdte nyilatkozatát Kiss.

„A sok meccs miatt a végére alaposan elfáradtunk, hiszen január ötödikétől pályán voltunk, s a nyáron talán ha két hét szünetünk volt, így alig tudtunk pihenni. Persze nagy élmény volt a nemzetközi porondon szerepelni, de azért vártuk már a szabadságot, amelyet én személy szerint családi körben töltök el és kedvenc hobbimnak, a vadászatnak hódolok majd" – tette hozzá a 30 éves játékos.

Legfrissebb hírek

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
48 perce

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
1 órája

Araújo Liverpoolban, Maldini Cagliariban – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2 órája

Takács Boglárka a „szelek szárnyán” először 11 másodpercen belül

Atlétika
2 órája

Ökölvívás: tizenegy magyar indul az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2 órája

Férfi röplabda Közép-európai Liga: két magyar csapat indul a regionális sorozat következő idényében

Röplabda
2 órája