DVSC: kedden elkezdi a stadion építését a Hajrá, Debrecen!

2013.01.28. 11:20
null
A Nagyerdei Stadion látványterve (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Debreceni VSC-Teva hivatalos oldalán jelentette be, hogy a megbízott kivitelező kedden megkezdi a bontási és építési munkákat a debreceni Nagyerdei Stadion déli kapujánál, az új stadion 2014 tavaszára készülhet el, tizenegymilliárd forintból.

 

Lezárult a kivitelezési közbeszerzési eljárás, így január 29-én délelőtt megkezdődhet a debreceni stadion átalakítása. A debreceni Kölcsey Központ konferencia termében a projektet irányító Marjay Gyula, az MNV Zrt. főigazgatója, Vígh László kormánybiztos, Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és Simicskó István sportért felelős államtitkár részvételével ismertetik majd a pályázat eredményét, és ünnepélyes keretek között elindítják a kivitelezést – írja a dvsc.hu.

A debreceni stadionprojekt kivitelezője, a Hunép Zrt. és az Épker Service Zrt. által létrehozott Hajrá, Debrecen! elnevezésű konzorcium pályázata tartalmazta a legalacsonyabb árat – 11 milliárd 445 millió forintot – valamint a pályázat mellett szólt a stadiont körülvevő terület és park modernizálása is.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) illetékes munkatársa 2012 nyarán részletesen átvizsgálta a terveket, és elmondta, hogy a rekonstrukció után a stadion megkaphatja a nemzetközi mérkőzések megrendezésére is alkalmas besorolást. A kivitelező által vállalt elkészülési határidő tizenöt hónap, azaz 2014 tavaszára már az új Nagyerdei Stadionban játszat majd a DVSC – olvasható a klub hivatalos honlapján.

 

Legfrissebb hírek

Halló, itt vagyok! Egy telefonhívás is segített Egri Imrének

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 08:29

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Régi idők focija Csepelen – vannak még spílerek!

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 10:17

A ráadásban szerzett két gólt, nehezen jutott tovább a Debrecen Csepelen

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 14:33

NB I: a svéd AIK korábbi vezérigazgatója lett a DVSC új cégvezetője

Labdarúgó NB I
2026.10.26. 15:45

A Rebrov-éra óta nem láttunk ilyen sorozatot a Fraditól; 20 év után győzne Győrben az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.10.24. 10:32

Szektorbezárásos büntetést kapott az Újpest és a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.10.21. 22:34

Oldalról szurkolták ki a debreceni ultrák csapatuk győzelmét – galéria

Labdarúgó NB I
2026.10.18. 19:24