DVSC: a francia Mamadou Wagué aláírta szerződését

2013.02.18. 18:26
null
Róka Géza klubigazgató köszönti Mamadou Waguét az új klubjában (fotó: dvsc.hu)
Francia játékossal erősített a DVSC-Teva labdarúgócsapata: Mamadou Wagué fél plusz három évre szóló szerződést kötött a debreceni klubbal – adta hírül a dvsc.hu.

 

Belga és francia információkra hivatkozva korábban már beszámoltunk róla, hogy a francia játékos megállapodott a debreceni együttessel, és most a hajdúsági klub hivatalosan is bejelentette a szerződtetését.

Wagué február elején érkezett próbajátékra a klubhoz, és az edzéseken meggyőzte teljesítményével a szakmai stábot, így a mai napon fél plusz három évre szóló szerződést írt alá.

A 22 éves, 190 centiméter magas futballista fiatal kora ellenére már játszott a francia élvonalban is. Korábban a Le Mans és az FC Metz játékosa volt, pályára lépett a francia U19-es válogatottban is.

A belső védőként és védekező középpályásként is bevethető labdarúgó a Balmazújváros elleni edzőmeccsen már pályára lépett a Loki színeiben. A találkozón megsérült, de nem súlyosan, így a klubhonlap beszámolója szerint holnap már csatlakozhat a DVSC keretéhez.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-TEVÁNÁL
Érkezők: Luis Ramos (hondurasi, KTE-Phoenix Mecano – kölcsönből vissza)
Távozik/távozhat: Birtalan Botond (Pécsi MFC), Farkas II Balázs (Győri ETO FC), Nenad Kiso (bosnyák, Simurq Zaqatala – Azerbajdzsán), Yannick Mbengono (kameruni, KTE-Phoenix Mecano), Roguy Méyé (gaboni, ?), Varga József (Greuther Fürth – Németország, kölcsönbe), Varga Róbert (KTE-Phoenix Mecano – kölcsönből vissza)
Kiszemeltek:Mamadou Wagué (francia, Metz – Franciaország)

 

Legfrissebb hírek

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
1 perce

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
3 órája

Erdélyi Benedek: Bizonyítani akarom, hogy helyem van a kapuban!

Labdarúgó NB I
5 órája

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
6 órája

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:23

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:33

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38
Ezek is érdekelhetik