DVSC: 22 évesen elhunyt a Loki egykori nagy ígérete

2010.12.22. 17:45
Címkék
Huszonkét esztendős korában elhunyt Karacs Gergely, a DVSC-TEVA utánpótláscsapatának korábbi játékosa – adta hírül a klub hivatalos honlapja. A játékos halálát tüdőembólia okozta.

Karacs óriási ígéretnek számított a Debrecen korosztályos csapatában, majd a fiókcsapat Létavértesben is, ám egy súlyos sérülés miatt abba kellett hagynia a profi labdarúgást, ezért visszatért otthonába, Püspökladányba és itt játszott egészen haláláig.

„Tizenhat évesen került hozzám – emlékezett a játékosra Gyarmati András, a Létavértes vezetőedzője. – Többször említettem a DVSC vezetőinek, hogy hosszú időre megoldódik a védelem bal oldalának szerepe, ugyanis kiemelkedő képességű labdarúgó volt. Sajnos megsérült, emiatt a profi futballal fel kellett hagynia. Tisztelettudó, a labdarúgás iránt elhivatott, a csapatért minden áldozatot meghozó embert ismertem meg benne. Mindent megtett, hogy profi labdarúgó váljon belőle. Nagyon sajnálom, hogy már csak föntről figyelheti hőn szeretett sportágát.”

 
Legfrissebb hírek

Könnyek, düh és fieszta: Mexikóváros két arca a nyitómeccs alatt

Foci vb 2026
3 perce

Kajak-kenu Eb: Juhász és Kőhalmi is döntős 1000 méteren

Kajak-kenu
4 perce

„A vb-mezőny felét megvernénk” – Tóth Eduval néztük a nyitó meccset

Foci vb 2026
15 perce

Megegyezett a FIFA és a FIFPRo: kötelező lesz a kivásárlási záradék

Minden más foci
17 perce

Hősként ünneplik a lázas gólszerzőt Dél-Koreában

Foci vb 2026
20 perce

Spanyolországban folytatja az ETO FC támadója – hivatalos

Labdarúgó NB I
29 perce

ETO: Dunaszerdahelyről érkezhet a sportigazgató; Ancelottival is dolgozott együtt a leendő erőnléti edző – NS-infó

Labdarúgó NB I
40 perce

A dél-koreai szurkolók együtt tequiláztak a mexikóiakkal

Foci vb 2026
56 perce
Ezek is érdekelhetik