Dunaújváros: a Vidi légiósával erősítenék meg a védelmet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.12.29. 08:17
Az NB I-ben újonc Dunaújváros PASE az éllovas Videotonból kíván labdarúgót szerződtetni, méghozzá a rutinos Álvaro Brachit nézték ki maguknak.

Nem lenne meglepő, ha a huszonnyolc esztendős jobb oldali védő távozna Székesfehérvárról, hiszen mindössze két alkalommal lépett pályára a most zajló bajnoki szezonban.

„Szeretnénk megerősíteni a védelmet, s valóban szóba került a spanyol megszerzése, de még nincs szó megegyezésről – ismerte el Dobos Barna, a dunaújvárosiak vezetőedzője, aki minden csapatrészbe igazolna játékost a télen. – Ami a távozókat illeti, egyelőre csak egy játékos búcsúzott el, mégpedig a szélsőnk, Zsótér Donát – az ő távozása persze nagy érvágás, de megpróbáljuk pótolni."

Úgy tudjuk, a Dunaújvárosban kölcsönben szereplő játékos minden bizonnyal nem marad Fehérváron, hanem továbbáll a Puskás Akadémiához – vagyis már a tizennyolc esztendős futballista nélkül vág neki a felkészülésnek a tizennegyedik helyen álló csapat.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DUNAÚJVÁROSNÁL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Álvaro Brachi (spanyol – Videoton)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Zsótér Donát (Videoton)
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex Kelet-Közép-Európa második legdrágábban eladott játékosa, Redzic 10., Varga 12. a listán

Légiósok
2026.02.20. 11:42

A ZTE bejelentette a PSG akadémiáján nevelkedő támadó érkezését

Labdarúgó NB I
2026.02.20. 10:26

Zsóri Dániellel erősített a Kozármisleny, Banó-Szabó már most a Vasasé lett – így zárult a piac az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.02.18. 14:32

Az NB III-as Gyirmót FC Győr megvásárolta a másodosztályú Szeged belső védőjét

Labdarúgó NB II
2026.02.18. 14:01

Hoppá! A PSG-ből induló francia U-válogatott támadó érkezett a ZTE-hez – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.02.18. 13:18

NB III: a Tiszafüred Újpestről, Debrecenből, Békéscsabáról és Tiszakécskéről is igazolt

Labdarúgó NB II
2026.02.18. 10:48

ZTE: három légiós csatlakozott a feljutásért harcoló második csapathoz

Labdarúgó NB I
2026.02.18. 08:36

Még két dél-amerikai játékost várnak a ZTE-nél

Labdarúgó NB I
2026.02.17. 20:15
Ezek is érdekelhetik