Draskovics Tibor: Bíróság elé kell vinni a huligánokat

2009.11.02. 13:24
Címkék
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter arra kérte a rendőrséget, hogy a videofelvételek alapján nagy erőkkel indítson nyomozást a Ferencváros-DVTK bajnokit megzavaró drukkerek ellen. Az MSZP munkacsoportot hozna létre a huliganizmus megfékezésére.
Draskovics szerint bíróság elé kell állítani botrányt okozó szurkolókat (Fotó: Németh Ferenc)
Draskovics szerint bíróság elé kell állítani botrányt okozó szurkolókat (Fotó: Németh Ferenc)

Az igazságügyi és rendészeti miniszter azt kérte a rendőrségtől, hogy a videófelvételek alapján nagy erőkkel indítson nyomozást azok ellen, akik megzavarták a múlt szombati Ferencváros–Diósgyőri VTK labdarúgó-mérkőzést. Az MSZP munkacsoportot hozna létre a futballhuliganizmus ellen.

Draskovics Tibor az MSZP hétfői frakcióüléséről távozóban újságírókkal közölte: a rendőrségnek nemcsak az a dolga, hogy megfékezze a huligánokat, hanem az is, hogy bíróság elé vigye azokat, akik mások életét veszélyeztették és megzavarták a rendezvényt.

A miniszter hangsúlyozta: véget kell vetni annak a folyamatnak, amelynek egyik megnyilvánulása az, amely a Ferencváros stadionjában történt.

Mesterházy Attila frakcióvezető közölte: azt kezdeményezik, hogy a labdarúgó-szövetséggel együttműködve jöjjön létre egy munkacsoport a futballhuliganizmus visszaszorítására. Kiemelte, hogy ebben Bajnai Gordon miniszterelnökkel állapodtak meg. A munkacsoport törvénymódosítási javaslatot tesz – jegyezte meg.

Draskovics Tibor emlékeztetett, hogy az Országgyűlés még júniusban módosította a sporttörvényt; a módosítás az angliai példák nyomán tartalmazza a stadionok kötelező kamerázását, a szigorúbb beléptetési rendszert, és az ellenőrizhető jegykiadást.

Hozzátette: elfogadta a parlament a büntető törvénykönyv azon módosítását is, amely a tömegrendezvényeken elkövetett garázdaságot lényegesen súlyosabban bünteti, mint általában.

A miniszter elmondta: a szabályokat legalább fél év, a szükséges beruházások elvégzése miatti türelmi idő után lehet alkalmazni.

Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a sportrendezvény szervezőjének kell a megfelelő biztonságról gondoskodnia – hangsúlyozta Draskovics Tibor. Hozzátette: ha a szervező nem tud a biztonságról gondoskodni, akkor az elfogadott törvények szerint a rendőrség megtilthatja a játékot, vagy elrendelheti, hogy a rendezvényt nézők nélkül tartsák meg.

A miniszter szerint a rendőrségnek ezzel a jogkörével keményen kell élnie.

Az FTC–DVTK mérkőzés szombaton a 69. percben – a vendégegyüttes 3–1-es vezetésénél – szurkolói rendbontás miatt szakadt félbe.

Legfrissebb hírek

Tour de France: Philipsen sikerével élesedett harc a zöld trikóért

Kerékpár
18 perce

Vb 2026: három spanyol is bekerült a FIFA szurkolói álomtizenegyébe

Foci vb 2026
18 perce

Tuboly Máté kikerült a DAC Konferencialiga-keretéből

Minden más foci
59 perce

Válogatott erősítés Nyíregyházán és Újpesten, fiatalítás Kisvárdán

Labdarúgó NB I
1 órája

Két fiatalt elhozott Kispestről az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Diószegi László: Anyaországi támogatás nélkül nem tudunk élvonalbeli csapatot fenntartani

Minden más foci
1 órája

Kézilabda: ismertették a 2027–2028-as idény nemzetközi kupaindulóinak számát

Kézilabda
1 órája

Öttusa: kezdődik a litvániai U17-es és junior-vb

Utánpótlássport
1 órája