Döntetlent harcolt ki Fehérváron a Paks

Vágólapra másolva!
2011.02.19. 17:24
null
A Paks nem ijedt meg a Viditől: értékes 1–1-et harcolt ki Fehérváron (fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A Ligakupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a Debreceni VSC hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Kecskemétet, így előnyből várhatja a visszavágót. A Videoton a Paksot fogadta, és bár André Alves korán vezetést szerzett a fehérváriaknak, a vendégek Kiss Tamás hajrábeli góljával 1–1-es döntetlent harcoltak ki. A Zalaegerszeg hazai pályán 2–0-ra kikapott a Siófoktól.

ZALAEGERSZEG–SIÓFOK
A komótos iramban kezdődő mérkőzésen fél óra elteltével a Siófok egy öngóllal szerzett vezetést, miután Turcsik Tamás egy szögletet követően a saját kapujába talált. A zalaegerszegiek akár pár percen belül egyenlíthettek volna, ám Balázs Zsolt elhibázta a helyzetét.

A második félidőben több helyzetet dolgozott ki Csank János csapata, de az értékesítés egyszer sem sikerült, míg a túloldalon Csordás Csaba erőszakosan labdát szerzett, Délczeg Gergely pedig közelről büntetett. A Siófok 2–0-s győzelmével megnyugtató előnyt harcolt ki a visszavágóra.

Illést gólja után köszönthették új társai 
(fotó: Balázs Bence)
Illést gólja után köszönthették új társai (fotó: Balázs Bence)

DEBRECEN–KECSKEMÉT
Debrecenben kifejezetten sokan várták az év első tétmérkőzését és Zdenek Scasny bemutatkozását a hazaiak kispadján. Némi meglepetésre a vendégek kezdtek fölényben, ám mielőtt aggódni kezdtek volna a hazai drukkerek, Varga József a Lokinak szerzett vezetést. A középpályás a csapatban tétmérkőzésen szintén most bemutatkozó Illés Gyula passza után rúgta a labdát a hálóba.

A Zalaegerszegről érkező Illés a második félidőben megszerezte első gólját is piros-fehérben, miután remek lövése után a hálóban kötött ki a labda, így a címvédő 2–0-s előnyből várja a visszavágót.

VIDEOTON–PAKS
Az egész mérkőzésre jellemző volt a Videoton fölénye, ám a fehérváriak nem jól sáfárkodtak a kialakított helyzeteikkel. André Alves szép egyéni akció után már a 3. percben megszerezte a vezetést – átemelte a kapust, majd Éger Lászlót is becsapva lőtt a kapuba, ám a folytatásban Csernyánszki Norbert kifogott a hazaiakon. A 81. percben aztán a csereként beálló Haraszti Zsolt labdát szerzett az ellenfél térfelén, jól passzolt keresztbe a jobb oldalon érkező Kiss Tamáshoz, aki Mladen Bozsovics lába között kiegyenlített. Videoton–Paks 1–1.

GYŐRI ETO–HALADÁS
Győrben húsz perc elteltével a Haladás szerzett vezetést, a vendégelőnyt azonban nem sokkal később kiegyenlítette Linas Pilibaitis, így szünetben 1–1-gyel fordultak a csapatok. A második félidő közepén Tóth Péter lövése döntötte el a találkozót.

LIGAKUPA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
ZALAEGERSZEGI TE–SIÓFOK 0–2 (0–1)
Zalaegerszeg, 250 néző. V: Oláh G.
ZTE: Vlaszák – Turcsik, Miljatovic, Bogunovics (Kovács G., 60.), Panikvar – Szalai (Barna. 75.), Kamber – Balázs, Horváth A. (I. Delics, 61.), A. Delic (Simon, a szünetben) – Rajcomar. Vezetőedző: Csank János
SIÓFOK: Molnár – Mogyorósi (Pécseli, 63.), Tusori, Fehér Zs. (Graszl K., a szünetben), Novák A. (László, 80.)– Lukács (Melczer, 70.), Kecskés, Katona, Bertrand – Délczeg (Ludánszki, 84.), Csordás Cs. Vezetőedző: Mihalecz István.
Gólszerző: Turcsik (31. – öngól), Délczeg (58.)
DEBRECENI VSC-TEVA–KECSKEMÉTI TE-ERECO 2–0 (1–0)
Debrecen, 1500 néző. V: Radványi
DVSC: Verpecz – Nagy Z., Komlósi, Szűcs, Fodor – Bódi (Szakály P., 78.), Varga J., Spitzmüller (Ramos, a szünetben), Vinícius (Yannick, a szünetben) – Illés (Mokánszki, 91.), Coulibaly (Salami, a szünetben). Vezetőedző: Zdenek Scasny
KTE: Ribánszki – Gyagya (Preklet, 65.), Radanovics, Balogh B. (Urbán, 88.), Mohl – Szavics (Ebala, 65.), Alempijevics, Bertus (Csukics, a szünetben), Bori (Litsingi, a szünetben) – Tököli, Foxi. Vezetőedző: Tomiszlav Szivics
Gólszerzők: Varga J. (24.), Illés (64.)
Kiállítva: Radanovics (93.)
VIDEOTON–PAKS 1–1 (1–0)
Székesfehérvár. V: Berger
VIDEOTON: Bozsovics – Lázár, Vaskó, Lipták, Andjics – , Gosztonyi A. (Nagy D., 65.), Sándor Gy., (Lencse, 82.), Elek Á. (Farkas B., 65.), Polonkai (Szakály D., 65.) – Nikolics (Vasziljevics, 65.), Alves. Vezetőedző: Mezey György
PAKS: Csernyánszki – Heffler T., Szabó J., Éger (Nagy I., 77.), Csehi T. – Fiola, Sifter T., Böde (Sipeki 60.), Vayer (Haraszti, 56.) – Kiss T. (Vári, 91.), Magasföldi (Montvai, 68). Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerzők: Alves (3.), ill. Kiss T. (81.)
Kiállítva: Sifter T. (89.)
GYŐRI ETO–HALADÁS 1–2 (1–1)
Győr. V: Németh Á.
GYŐRI ETO: Sztevanovics – Takács Á., Sztanisics, Fehér Z., Völgyi – Koltai T. (Sarasenidze, 68.), Pilibaitis (Copa, 80.), Trajkovics, Niksic (Bugerra, 55.), Ganugrava – Alekszidze. Vezetőedző: Pintér Attila
HALADÁS: Rózsa – Nagy II G., Guzmics, Korolovszky, Tóth P., – Nagy I G. (Irhás, 60.), Sipos, Simon Á. (Rajos, 75.), Halmosi (Oross, 60.) – Kenesei, Fodrek (Lattenstein, 86.). Vezetőedző: Aczél Zoltán
Gólszerzők: Pilibaitis (32.), ill. Kenesei K. (20.), Tóth P. (66.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik