Rudolf Gergely: A legjobb ajánlatot választottam!

Vágólapra másolva!
2012.09.12. 17:45
null
Rudolf a Nyíregyháza és a Debrecen meze<br /> után a Diósgyőrét is magára öltheti (Fotó: dvtk.eu)
A Nemzeti Sport információi szerint a 23-szoros magyar válogatott Rudolf Gergely aláírt a DVTK labdarúgócsapatához. A hírt a diósgyőriek hivatalos honlapja, a dvtk.eu megerősítette. Rudolf három évre írt alá.

A 27 éves, nyíregyházi születésű csatárnak a DVTK a harmadik magyar klubja lesz szülővárosa csapata (itt csak az utánpótlásban szerepelt), illetve a DVSC után, légiósként a francia Nancy, az olasz Genoa és Bari, valamint a görög Panathinaikosz játékosa volt.

A sérülésekkel nehezített 2011–2012-es idényt követően Rudolf közös megegyezéssel megszüntette szerződését a Genoával, így a támadó szabadon igazolhatóvá vált.

„Valóban több ajánlatom volt, de úgy gondolom, a legjobbat választottam” – mondta a Nemzeti Sportnak Rudolf Gergely.

„A Diósgyőr mindent elkövetett, hogy megszerezzen, ez számomra is vonzó volt. Arról nem beszélve, hogy Sisa Tiborral többször is leültünk, és ő biztosított arról, hogy erős csapat körvonalazódik, hosszú távon nagyon jelentős célokkal. Azzal tisztában vagyok, hogy az ország legnagyobb szurkolótábora áll a DVTK mögött, itt minden futballistának élmény, ugyanakkor nagy kihívás pályára lépni. Három évre köteleztem el magam. Ha minden jól alakul, a következő fordulóban a Videoton ellen már szerepelhetek. Nem szeretnék sokat foglalkozni a múlttal, előre nézek, bizonyítani akarok, és minél hamarabb visszakerülni a válogatottba.”

„Hosszú ideje dolgoztunk Rudolf Gergely DIósgyőrbe igazolásán – nyilatkozta Dudás Hunor, a DVTK-t működtető Diósgyőr FC Kft. ügyvezető igazgatója a dvtk.eu-nak – és nagyon büszkék vagyunk, hogy újabb válogatott játékossal sikerült megerősíteni a DVTK keretét, amely ezzel véglegessé vált. Azt gondolom, hogy erre az évre igen ütőképes csapatot sikerült összehozni Diósgyőrben, talán az elmúlt évtizedek legerősebb csapatát. Most már rajtuk a sor, hogy bebizonyítsák ezt a pályán is. Bízom benne, sikerül sok örömet szerezni a szurkolóinknak."

Rudolf másik „csábítója” a nyári átigazolási időszakban a Győri ETO volt, mely szerződésajánlatot is tett a csatárnak, aki viszont ismét Kelet-Magyarországot választotta – és a DVTK-ban folytatja, miután három évre elkötelezte magát. A Győr érdeklődése mellett a pletykák Rudolfot még a Ferencvárossal és a Videotonnal „hozták össze”, de hivatalosan csak az ETO ismerte el, hogy megkísérelte megszerezni a támadót.

DIÓSGYŐRI VTK
Érkezők: Ambrusics Róbert (szabadon igazolható), Elek Ákos (Videoton), Gosztonyi András (Videoton), Halgas Tibor (Kazincbarcika – lejárt a kölcsönszerződése), Michal Hanek (szlovák, Kapfenberg – Ausztria), Illés Richárd (Kazincbarcika – lejárt a kölcsönszerződése), Jeff Silva (brazil, Videoton – kölcsönben), Ribánszki László (szlovákiai, Siófok), Rudolf Gergely (szabadon igazolható, legutóbb Panathinaikosz – Görögország), Szabó Péter (Kazincbarcika – lejárt a kölcsönszerződése), Takács Péter (Lombard Pápa – kölcsön után végleg)

Távozik/távozhat: Vicente Arze (bolíviai, Charleroi – Belgium), Budovinszky Krisztián (Zalaegerszegi TE FC), Czégel Máté (Kazincbarcika – kölcsönbe), Dobos Attila (Mezőkövesd), Farkas Balázs (játékjoga felfüggesztve), Bernardo Frizoni (brazil, Zalaegerszegi TE FC), Halgas Tibor (Ceglédi VSE – kölcsönbe), Hornyák Marcell (Kazincbarcika – kölcsönbe), Illés Richárd (Putnok VSE),Lippai Ákos (játékjoga felfüggesztve), George Menougong (kameruni, Kazincbarcika), Pál Szabolcs (Siófok – kölcsön után végleg), Ivan Rados (horvát, Kapaz Ganja – Azerbajdzsán), Youssef Sekour (kölcsönbe – Lombard Pápa TFC), Szabó Péter (Ajka)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik