A „százados” Gosztonyi duplája mentette meg a Diósgyőrt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.14. 18:44
null
A hajrába fordított a DVTK (Fotó: Czerkl Gábor, archív)
A labdarúgó NB I huszadik fordulójában hiába szerzett a Lombard Pápa Georges Henri Griffiths révén vezetést a Diósgyőr otthonában, a hazaiak a 100. élvonalbeli bajnokiján szereplő Gosztonyi András duplájával megfordították a mérkőzést.

NB I
20. FORDULÓ

Diósgyőri VTK–Lombard Pápa 2–1 (Gosztonyi 75., 80. – 11-esből, ill. Griffiths 40.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE, SZÖVEGES KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Megfogyatkozott kissé a Pápa kerete, és egy defekt is megnehezítette útjukat a Diósgyőr elleni idegenbeli bajnokira, de a csapat mestere, Tóth Bálint bravúrt várt övéitől az eltiltott Kádár Tamást és Futács Márkót is nélkülöző hazaiak ellen. Nem sok esélyt adtak rá a szurkolók és a szakértők, de a Lombard szerezte meg a vezetést, az első félidőben egy remekül végigvitt kontra során Georges Henri Griffiths négy hazai játékos közül fejelte a kapuba Kenesei Krisztián beadását. 0–1!

Addig egyébként hatalmas mezőnyfölényben futballoztak a hazaiak, de Debreceni András közeli fejesét Szűcs Lajos hárította, Augusto Batiojáét pedig a kapufa – a gól után pedig maga Szivics Tomiszláv hozta nehéz helyzetbe csapatát, ugyanis reklamálásért felküldte őt a lelátóra Farkas Ádám.

A szünetben a tavaly visszavonult Fernandót köszöntötte a diósgyőri közönség, no és az egy ütközés során alighanem agyrázkódást szenvedett Nenad Rajicsot váltó Ivan Radost. Az újrakezdés után Grumics gyorsan egyenlíthetett volna, de az ötösről a bal sarok mellé bólintott, Lazar Marjanovics nem sokkal tévesztette el a bal felsőt kissé távolabbról, Batioja pedig a kapu mellé pörgetette ziccerét. Zoran Kosztics is kihagyta a maga helyzetét, pontosabban közeli fejesét hatalmas bravúrral védte Szűcs Lajos – Gosztonyi András azonban méltóképpen ünnepelte 100. NB I-es fellépését, előbb egy védőn megpattanó lövése a jobb alsóban között ki (1–1), majd higgadtan értékesítette a csereként beállt Nikházi Márk által kiharcolt büntetőt (2–1).

Október után először nyert bajnokit a Diósgyőr, ebben az esztendőben először kapott ki a Pápa.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Forrás: mlsz.hu

A MÉRKŐZÉS ONLINE, SZÖVEGES KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL

AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 19 12 5 2 44–20 +24 41
2. Videoton FC 19 10 5 4 36–18 +18 35
3. Diósgyőri VTK 20 8 9 3 33–24 +9 33
4. Győri ETO 19 8 7 4 30–25 +5 31
5. Haladás 20 8 7 5 28–23 +5 31
6. Budapest Honvéd 19 8 5 6 30–23 +7 29
7. Pécsi MFC 19 8 5 6 33–30 +3 29
8. Ferencváros 19 8 4 7 30–30 0 28
9. Lombard Pápa FC 20 7 4 9 24–28 –4 25
10. Kecskeméti TE 20 6 7 7 26–33 –7 25
11. Újpest FC 19 5 7 7 33–35 –2 22
12. Puskás Akadémia FC 19 5 5 9 22–36 –14 20
13. Mezőkövesd 19 5 4 10 22–33 –11 19
14. MTK Budapest 19 4 7 8 21–23 –2 19
15. MVM Paks 19 4 6 9 23–32 –9 18
16. Kaposvári Rákóczi 19 2 5 12 17–39 –22 11
LABDARÚGÓ NB I, 20. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Március 14., péntek
17.00
Szombathelyi Haladás–KTE-Phoenix Mecano 1–0Becséri Dániel
19.00 Diósgyőri VTK–Lombard Pápa 2–1Farkas Ádám
Március 16., vasárnap
14.30

Mezőkövesd–Újpest FC (Tv: Sport2)

Andó-Szabó Sándor
16.30
Pécsi MFC–MTK BudapestSzabó Zsolt
16.30Kaposvári Rákóczi–Puskás Akadémia FCSolymosi Péter
16.30Ferencváros–Debreceni VSC-Teva (Tv: M1)Kassai Viktor
18.30
Videoton FC–Győri ETO FC (Tv: Sport2)Vad II István
Március 17., hétfő
18.30
Budapest Honvéd–MVM-Paks (Tv: Duna Tv)Németh Ádám
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik