A Honvéd kettős győzelemmel negyeddöntős

Vágólapra másolva!
2012.11.28. 18:00
A Bp. Honvéd kettős győzelemmel jutott a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjébe, miután a nyolcaddöntő visszavágóján – az első meccsen aratott 4–0-s siker után – 2–1-re nyert a Diósgyőr otthonában.
Vernes Richárd a visszavágón is bevette a Diósgyőr kapuját (Fotó: NS-archív)
Vernes Richárd a visszavágón is bevette a Diósgyőr kapuját (Fotó: NS-archív)

 

A diósgyőriek a négygólos hátrány ellenére bíztak a továbbjutásban (ezt jelezte az is, hogy a keddi edzés végén gyakorolták a tizenegyeseket), a vasárnap-szerda-szombat ritmus következtében fennálló sérülésveszély miatt azonban Rudolf Gergely ezúttal pihenőt kapott. A kispestiek Délczeg Gergely és Hidi Patrik nélkül utaztak el Miskolcra.

A várt hazai rohamok helyett az első percekben szinte folyamatosan a Diósgyőr térfelén folyt a játék, egy kontratámadás során azonban Vécsei Bálint jobbnak látta lerántani a meglóduló Gosztonyi Andrást, a vendégek játékosa így hamar begyűjtött egy sárga lapot.

A 13. percben Gosztonyi szabadrúgásból ívelt a kapu elé, a kifejelt labdát Tisza stukkolta vissza egyből, a háló tetejére.

A 16. percben már nem a hálóra, hanem a hálóba került a labda, vezet a Honvéd! Egy középre fejelt labdát a diósgyőri nevelésű Faggyas Milán vett át a későn kimozduló Szavo Rakovics mellett, majd 13 méterről ballal a kapu jobb oldalába lőtt. 0–1

A 23. percben ígéretes Honvéd-támadás futott végig a pályán, de Souleymane Diaby előtt felpattant a labda, így beadása borzasztóra sikerült.

A Diósgyőr két szép húzással gólhelyzetet alakított ki, ám a gól elmaradt: Francisco Gallardo laza bokamozdulattal játszotta meg Tiszát a jobb oldalon, aki az alapvonal közeléből egy cselt követően átívelt a túloldalra, de Gosztonyi fejese elkerülte a kaput.

Az első félóra egy Faggyas-szabadrúgással zárult, a bal alsó sarokba tartó labdát Tajti Norbert elcsípte. A Diósgyőr reménytelen helyzetében is próbálkozott becsülettel, de a Honvéd-védelem magabiztosan állt a lábán.

A 38. percben a jobb oldali kapufánál feltűnő Tisza kerülhetett volna helyzetbe, de Sergiu Moga menteni tudott a csatár elől. Tisza erőfeszítései végül csak meghozták eredményüket: az első játékrész utolsó percében a jobb oldalon kapott labdát, befelé húzott, becsapta Alekszandar Ignjatovicsot, majd elfektette Diarrát is, végül ballal laposan a jobb alsó sarokba gurított. 1–1

Tisza Tibor ezzel a mozdulatsorral zárta a találkozót, mivel Szentes Lázár a szünetben lecserélte (nyilván pihentetés céljából), L'Imam Seydi váltotta. A Honvédnál egy Vécsei, Mamadou Diakité cserét bonyolítottak le.

Néhány perc telt csak el a második félidőből, amikor a DVTK mestere újból változtatott, Takács Péter helyére Mohamadolu Abdouraman állt be.

Az 54. percben újra megszerezte a vezetést a Honvéd: Baráth Botond tekert középre, Vernes Richárd pedig védőjét lefejelve a kapuba bólintott, a labda a lécről pattant be. 1–2

Vernes számára ezzel véget ért a meccs, a kispesti mezben ezúttal bemutatkozó Donato Bottone érkezett a helyére. A második kispesti gól szertefoszlatta a hazaiak maradék reményét, kicsit le is ült a mérkőzés.

A 65. percben Igor Gal talált be kis híján kapásból, ám szerencséjére néhány méterrel a saját kapuja mellé durrantott. A másik oldalon Seydi ugrott ki ziccerben, de mielőtt lőni tudott volna, a visszaérő Ignjatovics kivágta előle a labdát.

TIZENEGYESEK DÖNTÖTTEK ANGYALFÖLDÖN
A Békéscsaba hazai pályán 1–0-ra kikapott a Vasastól, ám a visszavágón sikerült kiharcolnia a hosszabbítást. A túlórában nem született gól, így tizenegyespárbajra került sor. Ezt 4–3-ra az angyalföldiek nyerték, ők jutott tehát a legjobb nyolc közé.

A 74. percben Baráth szánta el magát távoli lövésre, Tajti lehúzta a jobb felsőbe tartó labdát. Nem sokkal később két cserejátékos hozhatott volna össze újabb kispesti gólt, de Marko Vidovics bal oldali beadásáról az olasz Bottone lemaradt.

Gallardo került jó helyzetbe a 83. percben, azonban első lövését a védők blokkolták, majd ismétlését Kemenes Szabolcs védte. A Honvéd kapusát a következő hazai támadásnál Seydi mattolhatta volna, ám miután elhúzott Souleymane Tandia mellett, a rövid felső sarok fölé durrantott.

Ezt már Szentes Lázár sem hitte el: Gosztonyi centerezése után Gallardo hat méterről ajtó-ablak helyzetben kapu fölé lőtt. Így maradt az 1–2, a Honvéd kettős győzelemmel jutott túl a Diósgyőrön, és várhatja a negyeddöntő sorsolását.

 

LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
DVTK–BP. HONVÉD 1–2 (1–1)
Diósgyőr, 1000 néző. Vezette: Szőts G. (L. Tóth L., Varga G.)
DIÓSGYŐR: Tajti – Nagy T., Gal, Rakovics, Eperjesi – Takács P. (Abduraman, 52.), Hanek – Gallardo, Bogáti, Gosztonyi – Tisza (Seydi, a szünetben). Szakmai igazgató: Szentes Lázár
BP. HONVÉD: Kemenes – Moga, Ignjatovics, Tandia, Baráth – Nagy G., Diarra, Vécsei (Diakité, a szünetben) – Faggyas (Vidovics, 70.), Diaby, Vernes (Bottone, 56.). Vezetőedző: Marco Rossi
Gólszerző: Faggyas (0–1) a 16., Tisza (1–1) a 45., Vernes (1–2) az 54. percben
Továbbjutott: a Bp. Honvéd (6–1)
MESTERMÉRLEG
Szentes Lázár: – Természetesen nem vagyok elégedett az eredménnyel, ugyanis kikapni mindig rossz érzés. Az első mérkőzés eldöntötte a továbbjutás kérdését, a szünet után jól játszottunk, több helyzetet kidolgoztunk, de valamennyit kihagytuk, így pedig nem lehet nyerni.
Marco Rossi: – Tudtuk, hogy az első mérkőzésen kiharcolt négygólos előny meglehetősen sok, és mivel a diósgyőriek több játékosukat is pihentették, nem okozhatott gondot az előny megtartása. Annak kifejezetten örülök, hogy tavasszal ott leszünk a legjobb nyolc között, és folytathatjuk a küzdelmet.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik