HIRDETÉS
T. SZ. G. 2011.02.21 19:20 Frissítve: 2015.03.31 02:00

Dicsőséges és elbukott tavaszi hadjáratok

A magyar labdarúgás történetében többször változott a bajnokság lebonyolítási rendje. Kezdetben (1901-től 1905-ig) a naptári évben zajlottak a küzdelmek, tavasszal rajtolt a bajnokság, és az ősz végén fejeződött be. Aztán átváltottunk az Európa nagy részén alkalmazott őszi-tavaszi rendszerre, majd a II. világháború után többször is változott a lebonyolítás, végül 1970-ben ismét az őszi-tavaszi szisztémára tértünk át, és azóta a mostani sorozatban a 41. olyan bajnokság, amely ebben a formában zajlik. Kétrészes Sportlegünkben az 1970 óta eltelt időszak tavaszi szezonjainak statisztikai érdekességeit gyűjtöttük össze. Minden esetben csak a valóban tavasszal lejátszott fordulókat vettük figyelembe, az őszre előrehozott „tavaszi” meccsekkel nem foglalkoztunk – I. rész.

A Dunaferr 2000 tavaszán 16 bajnokijából 15-öt megnyert (Fotó: Reuters)

 

 

A VER(HET)ETLEN SEREGEK

 

Az utóbbi negyven esztendőben kilencszer fordult elő, hogy egy csapat veretlenül játszotta végig a bajnokság tavaszi szezonját. Hét klub mondhatja el magáról, hogy nem szenvedett vereséget a „tavaszi hadjáratban”, a Ferencváros és az Újpest ugyanis 1970 óta kétszer is zakó nélkül játszotta végig a tavaszi szezont.

 

Ebben az összevetésben a Dunaferr 2000-es teljesítménye kívánkozik az élre, a dunaújvárosiak a 16 tavaszi mérkőzésükből 15-öt megnyertek, és csupán egyet adtak döntetlenre – egyedül a Ferencváros tudott pontot rabolni Egervári Sándor együttesétől. Az Üllői úti mérkőzésen viszont rezgett a léc, mert bár Molnár Zoltán góljával 1–0-ra a Dunaferr vezetett ( a védő – ilyet is ritkán látni – nevetve lőtt Szűcs Lajos kapujába – lásd a videót!), a zöld-fehérek fordítottak, és ha Tököli Attila a 86. percben nem egyenlít, a vendégek 21 mérkőzéses veretlenségi sorozat után buknak el. Ám mert Tökölinek sikerült gólt szereznie, az év végén bajnoki címet ünneplő dunaújvárosi együttes tovább folytatta sikerszériáját, és veretlenségét a következő bajnokság 11. fordulójáig megtartotta. Összesen 42 találkozón maradt veretlen, ez akkor Európában csúcs volt. A mára már-már legendássá váló alakulat a leggyakrabban a következő összeállításban játszott: Rabóczki – Molnár Z., Salamon, Éger, Kiss Gy. – Zavadszky, Jäkl, Lengyel (Komódi), Rósa H. (Nagy T.) – Orosz (Nicsenko), Tököli.

 

DÖNTETLEN A FERENCVÁROS–DUNAFERR MECCSEN

 

(A Magyar Televízió felvétele)

Nem sokkal marad el ettől a Ferencváros 1991–1992-es csapata, amely a kissé zűrös őszi szezon után igen remek tavaszt produkált. Az ősz végén a Fradi a 8. helyen állt a tabellán – öt ponttal lemaradva a listavezető Váctól –, és egy mérkőzése függőben volt, mert a 12. fordulóban lejátszott Ferencváros–Veszprém (1–0) meccs eredménye óvás alatt állt. 

 

Történt, hogy a Fradi két játékosa, az erdélyi születésű Szenes Sándor és Patkós Csaba kérvényezte a magyar állampolgárságot, hogy ne számítson légiósnak, akkoriban ugyanis csak három külföldi lehetett egyszerre a pályán. A két labdarúgó kérelmét a Ferencváros–Veszprém mérkőzés előtt Göncz Árpád köztársasági elnök már aláírta, Nyilasi Tibor pedig Szenest és Patkóst is pályára küldte. Előbbit kezdőként, utóbbit a 25. percben, a megsérült (ifjabb) Albert Flórián helyére. Szergej Kuznyecov kezdő volt, míg a szünet után beállt a volt szovjet, akkor már ukrán állampolgárságú Rácz László. Ez nem tűnt gondnak, hiszen mindenki elkönyvelte, hogy Szenes és Patkós már magyar állampolgár, így csak két külföldi (Kuznyecov és Rácz) volt a pályán. Csakhogy kiderült, hogy a két erdélyi játékos még nem tette le az állampolgári esküt, így hiába volt a köztársasági elnök által aláírt papír, a meccs időpontjában még hivatalosan nem számítottak magyar állampolgárnak. 

 

A Veszprém megóvta a meccset, és hosszas huzavona után 3–0-s gólkülönbséggel megkapta a találkozó két pontját. Aztán a tavaszi rajt előtt az MLSZ – a veszprémiek kérésére – a mérkőzés újrajátszást rendelte el (a szóbeszéd szerint valakik megfenyegették Kiss Józsefet, a VFC elnökét, aki „sportszerűen” javasolta az újrajátszást), a találkozót 1992. március 4-én meg is rendezték. A Ferencváros 2–0-ra győzött, majd nagyszerű sorozatba kezdett: a következő 15 mérkőzéséből 13-at megnyert, kettőn döntetlent ért el. A 21. fordulóban előzte meg az addig előtte álló Kispestet és Vácot, és ezt követően már nem is adta át az első helyét. Hiába nyerte meg a hátralévő kilenc meccsét a Vác, a Fradi szintén remekül hajrázott, az utolsó fordulóban, Diósgyőrben – 30 ezer néző előtt – is nyert (Wukovics László két góljával 2–0-ra), és bajnok lett!

 

A Ferencváros az utóbbi négy évtizedben még egyszer produkált veretlen tavaszt. Az 1982–1983-as kiírásban a tavaszi 15 meccséből 12-t megnyert, három összecsapás iksz lett, de ez a fantasztikus sorozat is csak az ezüstéremhez volt elég, a legfontosabb találkozón, a május 22-i Rába ETO–Ferencváros meccsen ugyanis csak döntetlent ért el. A találkozón a három gólt szerző Nyilasi Tibor vezérletével négy perccel a vége előtt még a Fradi vezetett 3–2-re, de a 87. percben Burcsa Győző egyenlített, és a pontvesztés sokba került az FTC-nek: a bajnokság végén a győriek egy ponttal megelőzték a Ferencvárost.

 

HA NINCS BURCSA GYŐZŐ REMEK TALÁLATA…

 

(A Magyar Televízió felvétele)

Az Újpest először az 1977–1978-as bajnokságban maradt tavasszal veretlen (9 győzelem, 7 döntetlen), majd húsz évvel később, 1998 tavaszán sem talált legyőzőre (10 győzelem, 7 döntetlen), és mindkét alkalommal bajnok lett. 

 

Az 1977–1978-as veretlenségi széria azért is kiemelkedő, mert az argentínai vb-re való felkészülés miatt a bajnokság rendkívül feszített tempóban zajlott, február 15. és április 22. között, azaz alig több, mint két hónap alatt játszottak le 16 fordulót, és az Újpest jól bírta az erőltetett menetet. Ebben a szezonban szerepelt utoljára az Újpesti Dózsában a klub – azóta sajnos elhunyt – legendája, Bene Ferenc, és ekkor mutatkozott be a kapuban Tóth Zoltán, aki óriási tehetségnek indult, és hosszú évekre kibérelhette volna a magyar válogatott kapuját, ha 1979 őszén nem távozik külföldre („disszidál”). A bajnokság érdekessége volt, hogy a három kettős rangadót az utolsó három fordulóban játszották le, és gyakorlatilag az április 8-i Dózsa–Honvéd összecsapáson dőlt el az aranyérem sorsa. A Népstadionban az Újpest 65 000 néző előtt 3–2-re győzött, és ezzel lépéselőnybe került legfőbb riválisával szemben.

 

Az 1997–1998-as siker a lila-fehérek eddigi utolsó aranyérme az NB I-ben. Tavasszal annak ellenére menetelt az Újpest, hogy irányítója, Véber György a 22. fordulóban, a Diósgyőr ellen megsérült, kettős lábszártörést szenvedett. Az utolsó fordulóban már bajnokként lépett pályára a lila-fehér együttes, s bár a meccs előtti éjszakán ismeretlen tettesek FTC feliratot égettek bele a Megyeri úti pálya kezdőkörébe, ez sem akadályozta meg az újpestieket az ünneplésben. Volt show-elem bőven, Horváth Dezső, a kispestiek kapusa például két esetben kifejelte a kapujára tartó labdát, Várhidi Péter pedig betartotta ígéretét, és az utolsó másodpercekben becserélte a még lábadozó Vébert, aki még bele is érhetett a labdába. (lásd a videót)

 

BAJNOKAVATÁS ÚJPESTEN – A BICEGŐ VÉBERREL

 

(A Duna Televízió felvétele)

Fennállásának legjobb eredményét érte el az 1980–1981-es szezonban a Tatabánya, amely a Ferencváros mögött ezüstérmes lett, és a tavaszi idényben verhetetlennek bizonyult: 14 meccsén 11 győzelem és 3 döntetlen volt a mérlege. Az irányító poszton a legendás Csapó Károllyal, elöl a P. Nagy, Kovács, Schmidt csatársorral szereplő Bányász valamennyi tavaszi meccsén szerzett gólt, és az utolsó nyolc mérkőzését megnyerte – védekezési hatékonyságáról pedig a későbbiekben olvashatnak. 

 

Az 1996–1997-es bajnokságban Garami József vezetőedző rendkívül erős kerettel dolgozhatott az MTK-nál, a szakember tizenhat olyan játékosra számíthatott, aki pályafutása során szerepelt a magyar válogatottban. Hogy mást ne mondjunk, a két csatárpozícióért Csertői Aurél, Füle Antal, Hamar István, Kenesei Krisztián, Orosz Ferenc és Preisinger Sándor harcolt egymással, a középpályán pedig Illés Béla termelte a gólokat, szám szerint 23-at… Ez a gárda óriási fölénnyel lett bajnok, és csupán egy vereséget szenvedett el: ősszel, hazai pályán a BVSC-től kapott ki, azzal egyébként 17 mérkőzéses győzelmi sorozata ért véget. Tavasszal tehát az MTK veretlen volt (11 győzelem, 6 döntetlen), és megérdemelten szerezte meg a Várszegi-éra első NB I-es aranyérmét.

 

A tavasszal verhetetlen csapatok közül látszatra az 1985–1986-os Budapesti Honvédnak volt a legkönnyebb dolga, a mexikói világbajnokság miatt ugyanis csak 11 fordulót rendeztek a tavaszi idényben, azaz a piros-fehéreknek csupán 11 mérkőzésen kellett megőrizniük a veretlenségüket. Igen ám, csakhogy a Honvéd stadionját akkor újították fel, így Komora Imre együttese a hazai meccseit nem otthon, a kispesti létesítményben (ma Bozsik Stadion), hanem a BKV Előre pályáján (akkor Knopp Imre, ma Sport utca), illetve a kettős rangadók alkalmával a Népstadionban (azaz a mai Puskás Ferenc Stadionban) rendezte. Ennek fényében már nagyobb tettnek hangzik a veretlen tavasz, még akkor is, ha a 11 meccsből csak ötöt nyert meg a Détári Lajos – aki 27 találattal gólkirály lett – vezérelte kispesti együttes.

 

A tavalyi bajnokságban is akadt egy csapat, amely azzal büszkélkedhet, hogy a tavaszi szezonban veretlen volt: a Győri ETO FC a 15 meccséből nyolcat megnyert, hét találkozón döntetlent ért el. A jó széria bronzérmet ért Pintér Attila együttesének.

 

 

GYŐZELMI REKORDEREK

 

A Dunaferr 2000-es kiváló teljesítményét fentebb már méltattuk, a 15 tavaszi győzelemmel az utóbbi négy évtizedben ranglistaelső. Ám azt is el kell mondani, hogy a 15 sikerből kettő sajnos nem a pályán született meg, hanem „zöldasztal mellett”, merthogy a bajnokcsapat két mérkőzése (az Újpest és a Diósgyőr elleni) félbeszakadt, s bár mindkét esetben Dunaferr-vezetésnél szüntette be a küzdelmet a játékvezető, mégiscsak megállapított eredményű (3–0-s) siker szerepel az újvárosiak neve mellett. A Fejér megyei gárda egyébként sorozatban tíz győzelmet aratott, ezzel is ott van a legjobbak között.

 

A DUNAFERR EGYIK FÉLBESZAKADT MÉRKŐZÉSE

 

(A Magyar Televízió felvétele)

Nem kell ahhoz veretlennek lenni, hogy a „tavaszi szezonban elért legtöbb győzelem” kategóriában második helyen végezzen egy csapat. 1970 óta három együttes is 14 sikerrel teljesítette a bajnokság második félidejét, a ver(het)etleneknél már említett 1991–1992-es Ferencváros mellett az 1976–1977-es kiírásban bajnok Vasas és az 1998–1999-es szezonban aranyérmes MTK Hungária is 14 találkozót nyert meg a tavaszi 17 mérkőzéséből. 

 

AZ MTK EGYIK SIKERE A TIZENNÉGYBŐL

 

(A TV2 felvétele)

 

Feltétlenül megemlítendő a Bp. Honvéd 1985. tavaszi teljesítménye: a kispestiek a 15 bajnokijukból 12-t behúztak, és megvédték az előző évi, a bundabotrány miatt (Volán–Honvéd 6–6…) majdnem elvett bajnoki címüket. 11 győzelmet több csapat is aratott egy-egy tavaszi szezonban, a 2006–2007-es Debreceni VSC azért emelkedik ki közülük, mert 13 meccsből nyert meg 11-et. Ebben a kiírásban ugyanis két tavaszi fordulót előrehoztak az őszi szezonra, így tavasszal 15 helyett csak 13 fordulót rendeztek.

 

A Dunaferrnél már említettük az egymás után aratott tíz győzelmet, ezen is túltett 1992 tavaszán a Ferencváros, amely a március 28-i, Haladás elleni idegenbeli 1–1-et követően sorozatban 11 mérkőzést nyert meg! A sikerszéria a következő bajnokság elején is folytatódott, egészen a 4. fordulóig, akkor Újpesten játszott (25 ezer néző előtt) 0–0-t a Fradi. Tizennégy mérkőzéses győzelmi sorozata ért így véget, majd a következő fordulóban hazai pályán 2–0-ra kikapott a Pécsi MSC-től, ez a zakó pedig 22 meccses veretlenségi szériára tett pontot. Öt évvel ezelőtt, 2006 tavaszán a Debrecennek is volt egy kiváló periódusa, a Loki – azután, hogy Újpesten 2–1-re veszített, majd Diósgyőrben 3–3-as döntetlent játszott, és hatpontos hátrányba került a lila-fehérekkel szemben – kilenc mérkőzést nyert meg sorozatban, és az utolsó fordulóban megelőzte a hőn áhított bajnoki aranyérmeket már majdnem a markukban tartó újpestieket.

 

NYERETLENEK, DE NEM „KÉTÉVESEK”

 

Az ember – minél idősebb, annál inkább – hajlamos a nosztalgiára, és többnyire a szépre, jelen esetünkben a jó futballra emlékszik. De azért tisztában van vele, hogy régen is voltak rossz meccsek, gyenge csapatok, pocsék teljesítmények. Az alábbiakban kiderül, hogy több olyan együttes is akadt, amely képtelen volt nyerni a bajnokság tavaszi idényében. 

 

Az utóbbi négy évtizedben a Tatabánya kétszer is belefutott ilyen negatív szériába, igaz, a 2007–2008-as kiírásban legalább „papíron” volt egy győzelme, merthogy a téli szünetben megszűnő, így a bajnokságból törölt FC Sopron ellen tavasszal valamennyi csapat – játék nélkül – megkapta a három pontot. Ezen az ajándék győzelmen kívül az FC Tatabányának egyszer sem sikerült nyernie 2008 tavaszán, a 14 mérkőzéséből 12-t elveszített, és kétszer döntetlent ért el – nem is csoda, hogy kiesett az NB I-ből.

 

A 2000–2001-es bajnokságban még elkeserítőbb volt az akkor Lombard FC néven szereplő tatabányaiak helyzete. Az előző kiírásban újoncként bravúrosan szereplő, negyedik helyet elérő csapat (Kiprich Józseffel és Vincze Istvánnal a soraiban) 2000 őszén remekül kezdte a bajnokságot, a kvalifikációs részben, az ún. alapszakaszban megnyerte a csoportját, és novemberben hat bónuszponttal vágott neki a tizenkét csapatos bajnokságnak. Már az ősz hátralevő része sem úgy alakult, ahogy Tatabányán elképzelték (egy-egy győzelem és döntetlen mellett három vereség is becsúszott, köztük a Fradi elleni 0–5), a tavaszi szezon pedig egyenesen vesszőfutás volt. A 17 meccséből 15-öt elveszített a „Bányász”, két találkozón döntetlent ért el – érdekes módon az Üllői és a Megyeri útról hozott el egy-egy pontot –, nyerni nem tudott. Az alapszakasz első helyezettje utolsóként fejezte be a bajnokságot, és búcsúzott az élvonaltól… 

 

NEM VOLT ESÉLYÜK NYERNI

Három csapatnak esélye sem volt arra, hogy a tavaszi szezonban győzzön – merthogy nem játszott meccset!

Az 1974–1975-ös bajnokságban télen két NB I-es csapat, az MTK és a VM Egyetértés egyesült (ekkortól lett a klub neve MTK-VM), a közös csapat az MTK eredményeit vitte tovább, az Egyetértés önállóan több mérkőzést már sohasem játszott.

Az 1999–2000-es kiírásban a Szeged LC lehetetlenült el anyagilag úgy, hogy a tavaszi szezonra gyakorlatilag megszűnt a gárda, amelyet töröltek a bajnokságból.

Hasonló sorsra jutott a 2007–2008-as szezonban az FC Sopron, amely a téli szünetben ment tönkre, és tavasszal már nem szerepelt a bajnokságban. Soros ellenfelei játék nélkül kapták meg a győzelemért járó három pontot.

Szomorú sors jutott 1984 tavaszán a Diósgyőri VTK játékosainak, szurkolóinak. A néhány évvel korábban sikerekben fürdő csapat ebben a szezonban már csak árnyéka volt önmagának, és az 5. forduló után, az MTK elleni 2–0-s győzelmet követően a hátralévő huszonöt mérkőzésen képtelen volt nyerni! A tavaszi szezonban 3 döntetlent ért el, és 12-szer kikapott – nem volt esélye a bentmaradásra. Már hetekkel a bajnokság vége előtt kiesett, és az utolsó fordulóban szégyenteljes bundamérkőzésen 7–2-re kikapott a Nyíregyházától. Emiatt a következő évben az NB II-es bajnokságnak – az ugyancsak kieső NYVSSC-vel együtt – négypontos levonással vágott neki. A DVTK akkori fiatal középcsatára, Dzurják „Csöpi” mesélte később, amikor már a Nemzeti Sportnál volt kollégánk, hogy akkor lett neki gyanús, hogy valami nincs rendben a meccsel, amikor a góljánál nem jöttek oda a társak gratulálni… 

 

Három évvel később az Eger SE labdarúgói felejtették el hosszú időre a győzelem ízét: 1987 tavaszán képtelenek voltak bajnokit nyerni, öt döntetlen mellett tíz vereség volt a mérlegük, és három éven belül másodszor búcsúztak az élvonaltól.

 

1981 tavaszán a Dunaújvárosi Kohász zárt győzelem nélkül egy fél szezont. Nem is teljesen felet, merthogy a 34 fordulóból húszat ősszel rendeztek meg, tavaszra – azért, hogy a válogatott felkészülhessen a világbajnoki selejtezőkre – csak tizennégy forduló maradt. A Dunaújváros a 14 meccséből nyolcat elveszített, hat találkozó döntetlenre végződött, a nyeretlenség ebben az esetben is kiesést vont maga után.

 

 

 

A NAGY LIFTEZŐ BORZALMAS SZÉRIÁJA

 

A Szombathelyi Haladást nyugodtan nevezhetjük Európa egyik legnagyobb liftezőjének. A vasi megyeszékhely prominens csapata tizenháromszor mondott búcsút az élvonalnak, ráadásul többféle módon: a leggyakrabban simán kiesett, egyszer osztályozón bukott el, 2000 őszén a kvalifikációs bajnokságban lett csoportjában az utolsó előtti, míg 2004 nyarán osztályozóval ugyan bent marad, ám Bíró Péter tulajdonos a csapatot működtető kft.-t, a Lombard FC-t elköltöztette Szombathelyről Pápára. 

 

Akadtak tehát igen rossz idényei a Halinak, de olyan borzalmas talán egyik sem volt, mint az 1971–72-es kiírás tavaszi szezonja. Az őszi 15 fordulót követően a 13. helyen álltak a zöld-fehérek, majd a tavaszi első fordulóban Kulcsár Ferenc góljával 1–0-ra legyőzték a VM Egyetértést, és feljöttek a 10. helyre. Ezután viszont elképesztően rossz passzba került a csapat, és képtelen volt megállni a lejtőn. Sorozatban tizennégy mérkőzést veszített el, ezeken a találkozókon mindössze hét gólt szerzett, és negyvenet kapott. Simán ki is esett az NB I-ből, pedig nem tűnt gyengének a Hali kerete. A kapuban például az olimpiai bajnok Szarka Zoltán állt, tagja volt a csapatnak a 11-szeres válogatott Halmosi Zoltán (Halmosi Péter édesapja), a később több mint kétszázötven NB I-es bajnokin pályára lépő Király Ferenc (Király Gábor apukája) vagy a gólja kapcsán már említett Kulcsár Ferenc.

 

Ugyancsak tizennégy vereséggel zárta a tavaszi szezont 1979-ben a Bp. Vasas Izzó, tizenháromszor veszített egy évvel később a Pécsi VSK, majd 1999 tavaszán a III. Kerület FC. A három együttesben közös, hogy mindhármuknak volt egy nyolcmérkőzéses vereségsorozata, és mindannyian 17 mérkőzést játszottak a tavaszi szezonban.

 

Az Ózdi Kohász 1982 tavaszán „csak” tizenkétszer kapott ki, viszont 14 mérkőzésen hozott össze ennyi vereséget, így ott a helye a legrosszabb tavaszt produkáló együttesek között. Már csak azért is, mert 1982. február 27. és április 25. között sorozatban tizenegyszer hagyta el vesztesen a pályát, mígnem április 28-án Ózdon 3–1-re legyőzte a Vasast, amelyben nem kevesebb, mint hat olyan labdarúgó (Híres, Balog T., Komjáti, Izsó, Kiss L., Várady B.) lépett pályára, aki magára húzhatta a magyar A-válogatott mezét.

 

 

2019.03.18 12:05:28

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az volt pályafutása első piros lapja, a Fradi ellen jött a második – a forduló vitája és egyéb legjei.

2019.03.17 22:06:31

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. A szabálymagyarázatokkal agyonterhelt ítélkezés egyre nevetségesebb lesz.

2019.03.17 10:50:39

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Csertői: Egyelőre nincs értelme merészebb álmokat szövögetni • Vignjevics: Amikor Traoré pályán van, olyan, mintha a többiek állnának.

2019.03.16 23:22:29

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu