Détári: Előre kell nézni; Prukner: Négy nap kevés a csodához

Vágólapra másolva!
2011.09.12. 08:49
null
Prukner László, Détári Lajos, Nagy Tamás (balról jobbra): az FTC volt, jelenlegi és két meccsre beugró szakvezetője (Détári jelenlegi segítője) (Fotó: Szabó Miklós)
Mint ismeretes, az immár Détári Lajos irányította Ferencváros tegnap először győzött a 2011–2012-es bajnoki szezonban. A ZTE elleni 2–0-s sikert követő sajtótájékoztatón az új szakmai igazgató pro licenc hiányában nem nyilatkozhatott – Nagy Tamás vezetőedző értékelte a látottakat –, de a klub  hivatalos oldalán már elmondta a véleményét. Détári elődje, a most már a ZTE-t irányító Prukner László köszönetet mondott a ferencvárosi közönségnek, saját csapatával kapcsolatban pedig elmondta, négy nap alatt nem tudott csodát tenni.

„Két hetet tudtunk a csapattal dolgozni, ezalatt egymásra találtak a játékosok és a stáb. Azt gondolom, hogy nagyon elszántan játszottunk, és megérdemelten nyertünk. Sokat visszakaptunk abból, amit edzésen gyakoroltunk, ez mindenképp pozitívum. Gratuláltam a játékosaimnak és azt kértem tőlük, holnaptól már nézzenek előre, mert a következő fordulóban az ETO ellen is nagyon nehéz meccs vár ránk" – olvasható a Ferencváros új szakmai igazgatójának, a ZTE elleni 2–0-s siker alkalmával debütáló Détári Lajos nyilatkozata az ftc.hu-n.

Détári segítője, a hivatalosan vezetőedzőként dolgozó Nagy Tamás szerint már a meccs előtt érződött, hogy a ZTE elleni találkozó csak győzelemmel zárulhat a Ferencváros számára.

„Igazából már a kivonulásnál láttuk a srácokon, hogy ezen az estén csakis győzelem lehet a vége. Jó volt látni, hogy a játékosok újra tudnak örülni a győzelemnek, azt hiszem, ez nagy lökést adhat a folytatásra. Óriási teher esett le a csapatról az első gól után, ez nagyban segített abban, hogy ismét magunkra találjunk" – fogalmazott a szakember.

A Ferencvárostól távozott, és immár a ZTE kispadján bemutatkozó Prukner László szerint a találkozót meghatározták a kiosztott lapok.

„Mindenképpen vissza kell néznem, hogy kiérdemeltük-e ezt a hét sárga lapot, hiszen ez döntően befolyásolta a meccset. Onnantól az összes párharcnál vigyáznunk kellett, nehogy piros legyen a vége – Roguy Méyé esetében az is lett belőle" – kezdte értékelését a Zalaegerszeg vezetőedzője.

„Előrelépésnek érzem, hogy nem nagyon futott le egyszer sem minket az ellenfél. Egy nehéz helyzetben lévő csapatot vettem át, négy nap alatt nem voltam csodára képes. Az első félidőben inkább a küzdelem dominált, a másodikban ellenben jól kezdtük, feljebb toltuk a védekezést, nem éreztem, hogy kettő nullás vereség lesz a vége. Sajnos a végén a Fradi fölénk kerekedett, két olyan gólt kaptunk, amely nagyobb koncentrációval elkerülhető lett volna" – tette hozzá Prukner, aki arról nem szívesen beszélt, érzelmileg hogyan élte meg a meccset.

„Ezt a témát most már le kellene zárni Ez innentől a magánügyem, mindazonáltal hálás vagyok a ferencvárosi közönségnek, hogy tapssal köszöntött" – mondta a szakvezető.

FERENCVÁROSI TC–ZALAEGERSZEGI TE 2–0

(A Sport Televízió felvétele)

MEGÉRTE A SOK ÉV MUNKA: A FRADI KAPUJÁBAN ÁLLHATOK – GYENES

EMLÉKEZTETŐ
LABDARÚGÓ NB I, 8. FORDULÓ
FERENCVÁROS–ZALAEGERSZEGI TE 2–0 (Oláh, 67., Tóth B. 75.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik