Keserédes gyönyör: bajnokavatás Debrecenben, vereséggel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.31. 19:55
null
Birkózás a DVSC–Honvéd meccsen a bajnokavatás előtt (Fotó: Korponai Tamás)
Megszerezte a 2013–2014-es idény bajnoki címét a magyar labdarúgó-élvonalban, az NB I-ben a Debreceni VSC-Teva, még úgy is, hogy az utolsó mérkőzésen hazai pályán 2–0-ra kikapott a Budapest Honvédtól. A kispestiek zsinórban nyolc bajnoki vereség után szereztek pontokat, a DVSC pedig elveszítette szezonbeli hazai veretlenségét. De ez is belefért már: 2005, 2006, 2007, 2009, 2010 és 2012 után 2014-ben ismét Debrecenbe került az aranyérem.

NB I
30. FORDULÓ

Debreceni VSC–Bp. Honvéd 0–2 (Vernes 64., Lőrinczy 90.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A nyolc bajnoki óta pontot sem szerző Honvéd áldozati bárányként érkezett a bajnokavatásra készülő Debrecen vadonatúj stadionjába – a mérkőzés előtt csak matematikai esélye volt a hajdúságiaknak, hogy elveszítsék az elsőséget a címvédő Győrrel szemben.

A több mint húszezer néző nagy örömére bekezdett a DVSC, az első tíz percben Kulcsár Tamás kétszer is betalálhatott volna, de Zsidai László és Ibrahima Sidibe is kevés híján gólt szerzett. Volt dolga azonban a mérkőzés előtt az idény legjobb debreceni játékosának megválasztott Nenad Novakovicsnak is, akinek a bal alsó elől kellett kipiszkálnia Vécsei Bálint próbálkozását is – remek hangulatban, remek iramban kezdődött tehát az aranyünnep.

AZ EURÓPAI BAJNOKOK

A DVSC lett a legkésőbbi európai bajnok, de felvetődik a kérdés, mi az aranyérmesek és kupagyőztesek pontos listája a kontinensen. A válasz itt – teljes körkép az európai klubfutball 2013–2014-es győzteseiről.

Társai hibáit megunva többször is előretört Mészáros Norbert, de az ő kísérleteit is hárította a magát nagyon felszívó Alekszandar Ignjatovics vezette vendégvédelem, amely megúszta Botka Endre kapu előtti kezezését is. A hajrára eltűnt a tűz a hajdúságiakból, ezt pótolták a lelátókon pár görögtűzzel, lent a gyepen pedig egy újabb Novakovics-bravúrral zárult az első játékrész.

A fordulás után Ignjatovics kis híján öngólt vétett (megzavarhatta a magyar stadionokban ritkán látható sűrű örömfüst), majd Kulcsár az ötösről is képtelen volt a kapu előtte tátongó jobb oldalába lőni. Egy perc múlva ugyanő fenékre ült lövés helyett, ekkor már felharsant a füttyszó a lelátókon, bizonyítva: a cívis szurkolóknak csak a kedvenc csapatuk iránti szeretetük végtelen, a türelmük nem...

HETEDSZER BAJNOK A LOKI – ARANYÉRMEK AZ NB I-BEN
28 alkalommal: FTC
23 alkalommal: MTK
20 alkalommal: Újpest (ÚTE)
13 alkalommal: Honvéd (Kispest)
7 alkalommal: Debrecen
6 alkalommal: Vasas
4 alkalommal: Csepel, Győri ETO FC (Rába ETO Győr)
2 alkalommal: BTC
1 alkalommal: Dunaferr FC, Nagyvárad AC, Vác FC Samsung, Zalaegerszegi TE, Videoton FC

Mi pedig elmerenghettünk azon, miközben Selim Bouadla az égbe lőtt hat méterről, hogy a magyar aranyos a 2014–2015-ös Bajnokok Ligáját a 2. selejtezőkörből kezdi majd, kiemeltként, és az ottani ellenfelek ellen már az is végzetes lehet, ha két helyzetből nem értékesít legalább egyet. A csodastadionban a Kispest megtartotta az eszmefuttatás gyakorlati bemutatóját, ugyanis Vécsei sokadik jó passzát Vernes Richárd az ötös bal csücske elől a kapuba vágta. 0–1!

Tovább támadtak a hazaiak, de folytatták lehetőségeik elfecsérlését, néha már komikus jelenetekkel. A hajrára természetesen beállt Dombi Tibor is, mégpedig a csereként nem sokkal korábban pályára lépő René Mihelic helyére, akit edzője óvatosságból lehozott, mert kisebb rúgást kapott térdére, majd Tisza Tibor is beszállt a mérkőzés hajrájába.

És itt vált a mérkőzés főszereplőjévé Andó-Szabó Sándor, a mérkőzés játékvezetője, aki nem adott meg két egyértelműnek tűnő büntetőt a hazaiaknak, a második eset után pedig a csereember, Lőrinczy Attila eldöntötte a mérkőzést. 0–2!

Több hazai játékos is meglökte a játékvezetőt, egymással is dulakodtak a labdarúgók, Andó-Szabó pedig levonta a konzekvenciát, és gyorsan véget vetett a mérkőzésnek. Lesz még ennek folytatása...

Közel húszezer néző tombolt a hajrá miatt a stadionban, majd szép lassan lenyugodtak a kedélyek, hiszen eszükbe jutott, miért is gyűltek ma össze: megünnepelni a DVSC újabb aranyérmét. Az NB I legfrissebb bajnoka lett tehát a Debrecen, megszerezve az élvonal aranyát magának, a városnak, a megyének és Kelet-Magyarországnak.

Immáron hétszeres magyar bajnok a csapat: 2005, 2006, 2007, 2009, 2010 és 2012 után 2014-ben is a Debreceni VSC végzett az élen. Tíz év alatt hét Loki-sikert láthattunk tehát, csupán az MTK, a Videoton és a Győr szakította meg a nyerőszériát. A vonatkozó örökrangsorban – a Vasas (6) mellett elhaladva – már egyedül ötödik a hétszeres bajnok Loki, amely előtt éppen mostani legyőzője, a Honvéd áll 13 elsőséggel.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A vereség ellenére jócskán volt mit ünnepelni
A vereség ellenére jócskán volt mit ünnepelni

Dombi Tibor egy üveg borral ünnepelne és felejtene



MESTERMÉRLEG

„Nagyon sokat tettünk, hogy itt ma nyerhessünk – mondta Simon Miklós, a Budapest Honvéd vezetőedzője. – Nyilván aki látta a mérkőzést, tudja, hogy szerencsénk is volt, de ez hozzátartozik futballhoz. Úgy érzem, megérdemeltük a győzelmet. Gratulálok a Debrecennek a bajnoki címhez."

„Jól indult a meccs rengeteg helyzetünk adódott – kezdte értékelését Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője. – Sajnos kihagytuk a ziccereket, az ellenfél kapusa is jól védett. Az utolsó perceket mindenki láthatta, nincs mit hozzáfűznöm. Gratulálok a játékosoknak és mindenkinek, aki tett a bajnoki címért. Bár kikaptunk, mi azért fogunk örülni, mert nem egy meccsen, hanem egy egész éven múlik a sorsunk. A srácok jól dolgoztak. Sajnáljuk, hogy így sikerült ez a mérkőzés, de úgy érzem, mindenkinek megvan az oka az örömre."

AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 30 18 8 4 66–33 +33 62
2. Győri ETO 30 18 8 4 58–32 +26 62
3. Ferencváros 29 16 6 7 45–33 +12 54
4. Videoton FC 29 15 7 7 51–30 +21 52
5. Diósgyőri VTK 29 12 10 7 44–37 +7 46
6. Haladás 30 12 10 8 37–31 +6 46
7. Pécsi MFC 30 12 9 9 41–38 +3 45
8. MTK Budapest 30 11 7 12 42–36 +6 40
9. Budapest Honvéd 30 10 6 14 37–39 –2 36
10. Kecskeméti TE 30 9 9 12 36–51 –15 36
11. MVM Paks 29 8 10 11 39–40 –1 34
12. Lombard Pápa FC 30 9 6 15 32–50 –18 33
13. Újpest FC 30 8 8 14 46–51 –5 32
14. Puskás Akadémia FC 30 8 7 15 36–51 –15 31
15. Mezőkövesd 30 6 6 18 27–52 –25 24
16. Kaposvári Rákóczi 30 4 7 19 21–54 –33 19
LABDARÚGÓ NB I, 30. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (tv)Játékvezetők
Május 30., péntek
19.00
Pécsi MFC–Haladás 1–1Becséri Dániel
Május 31., szombat
16.00
Lombard Pápa–Újpest FC 2–1Szabó Zsolt
18.00Kecskeméti TE–Puskás Akadémia FC 1–2Farkas Ádám
18.00
MTK Budapest–Kaposvár 2–0Pintér Csaba
20.00Győri ETO–Mezőkövesd 5–0 Erdős József
20.00Debreceni VSC–Bp. Honvéd 0–2 Andó-Szabó Sándor
Június 1., vasárnap
16.30Videoton–Diósgyőri VTK (Tv: Duna)Bognár Tamás
16.30
Ferencváros–Paks (Tv: Sport2)Iványi Zoltán
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik