Debrecen: Dombi Tibor nem vonul vissza, amíg segíteni tudja csapatát

2010.05.24. 14:43
Dombi Tibor, a Debreceni VSC harminchét éves, immár ötszörös magyar bajnok középpályása nem tervezi a visszavonulását mindaddig, amíg játéka hasznos lehet csapatának – adta hírül a hajdúságiak hivatalos honlapja, a dvsc.hu.

Dombi a tegnapi, Kecskemét elleni vesztes mérkőzés után elégedett volt az ötödik bajnoki elsőséggel, a mutatott játékkal azonban nem.

„Nagyon örülök a sikernek, bár van bennem egy kis keserűség. Nemcsak ezért, mert kikaptunk, hanem mert nagyon rosszul játszottunk. Az utolsó három mérkőzésen szereztünk egy pontot, egy kis szerencse is kellett a végső sikerhez. Nem volt szép zárás, de tény, hogy a klub történetének ez a legsikeresebb éve" – értékelte a szezont Dombi Tibor.

A középpályás karrierje további alakulásáról is beszélt: „Decemberig él a szerződésem, azon vagyok, hogy minél tovább játszhassak. Én is és a vezetők is látni fogjuk, mikor jön el az idő, amikor már nem tudok segíteni a csapatnak."

Dombi egyébként a következő szezonban beléphet a 400-asok klubjába, jelenleg 390 NB I-es mérkőzésnél jár, ezzel a Loki klubrekordere.

Legfrissebb hírek

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:22

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Szenvedéllyel csiszolja a gyémántokat – interjú Tisza Tiborral

Képes Sport
2026.10.06. 17:56