Itt van Amerika
PIETSCH TIBOR, DÖMÖTÖR CSABA (fotók) 2019.11.10 12:48 Frissítve: 2019.11.10 13:11

Cseri Tamás: Tudom, honnan indultam, és milyen áron jutottam el idáig

Tetoválások emlékeztetik arra, honnan indult és milyen áron jutott el odáig, hogy 29 esztendősen bemutatkozhasson az NB I-ben. Korábban többször sem tudta átlépni az élvonal küszöbét, fel is vetődött benne, hogy sohasem lesz belőle első osztályú futballista, mígnem 2017 júniusában befutott egy telefonhívás Mezőkövesdről – de csak élete második legjobb döntésének tartja, hogy rábólintott a megkeresésre... Beszélgetés a hosszú utat bejáró, végül célba érő Cseri Tamással.

Cseri Tamás hosszú utat járt be, de végül célba ért

 

CSERI TAMÁS

Született: 1988. január 15., Győr
Posztja: középpályás
Klubjai profi játékosként: Mosonmagyaróvár (2007–2008), Győri ETO II (2008–2009), PMFC (2009–2010), BKV Előre (2010–2011), Gyirmót (2011–2015), Kisvárda (2015–2017), Mezőkövesd (2017–)
NB I-es meccs/gól: 74/11

– Médiasztár lett?
– Dehogy lettem az!

– Pedig mostanában alaposan felkapta a sajtó...
– Ha valaki megtisztel azzal, hogy kíváncsi rám, készséggel állok rendelkezésre, ám hogy őszinte legyek, nem szeretnék hozzászokni a szerepléshez. Szeretem a reflektorfényt – de csak a pályán.

– Azon kívül zavarja?
– Ha rajtam múlik, a háttérben maradok. Jó érzéssel tölt el, ha a teljesítményemről elismerően beszélnek az emberek, ugyanakkor egy másodpercig sem feledem, hogy a futball csapatjáték. Örülök annak, hogy Mezőkövesden remek társaim vannak – együtt lehetünk eredményesek, nem külön-külön. Persze a sikerhez kellenek a jó egyéni produkciók, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy ha valaki mögött nem áll megfelelő csapat, egyedül nem megy semmire. Hacsaknem Lionel Messinek, esetleg Cristiano Ronaldónak hívják...

– Mindig ilyen visszafogott volt?
– Amióta családom van, azóta vagyok ilyen.

– Addig milyen volt?
– Nem ilyen... Az, hogy előbb férj, majd édesapa lettem, gyökeresen megváltoztatott. Száznyolcvan fokos fordulatot vettem, miután megismerkedtem a párommal. Nem tagadom, előtte kicsapongó életet éltem, nem feltétlenül csak a focinak szenteltem a mindennapjaimat. Néha elgondolkodom azon, ha a sors a hamarabb sodorja az utamba Boglárkát, meglehet, nem huszonkilenc évesen válik belőlem NB I-es játékos.

– Most a keserűség beszél önből?
– Egyáltalán nem! Vallom, hogy mindenkinek a története meg van írva valahol, készséggel elfogadom, hogy az enyémet így fogalmazták meg. Különben is, mi okom lenne a panaszra, amikor van egy csodálatos nejem és egy gyönyörű kislányom, decemberben pedig megszületik Zoja Panna kishúga.

– Szabad kérdezni, hogy a Zoja honnan jött?
– Ahonnan a Panna. Vagyis a feleségemtől. Nekem nem volt beleszólásom, csak bólintottam, mint mindig... Mivel volt idő, amikor azt terveztük, hogy külföldre költözünk, szerettünk volna olyan nevet is adni a kislányunknak, amelyet bárhol könnyen ki lehet ejteni. A görög eredetű Zoja ilyen.

– A második gyermek neve megvan már?
– Boglárka már azt is megálmodta, de nem árulhatom el.

– Ha nem tévedek, egy tetoválásból kiderül.
– Ebben biztos lehet. A Zoja felirat a jobb, a Panna a bal combomat díszíti, ám két újabb keresztnévnek még van hely.

– Apropó, hányszor járt már tetoválószalonban?
– Sokszor. Mindkét karom tele van, a lábaimon is akad egy-két alkotás. Van köztük olyan, amelyik a múltra emlékeztet. Ha ránézek, tudom, honnan indultam, és milyen áron jutottam el idáig.

– Későn érő típus?
– Az vagyok, nem vitás. Nekem mindig kétszer annyit kellett tennem az előbbre jutásért, mint másoknak, de idővel hozzászoktam ehhez. Attól is több lettem, hogy semmit sem kaptam ingyen, amit elértem, azért alaposan megdolgoztam. Más kérdés, hogy kicsit előbb is megkomolyodhattam volna.

– Nyugtasson meg, az öltözőben nem egy morózus ember ül Cseri Tamás helyén.
– Isten őrizz! Imádom, ha vidámság vesz körül. Molnár Gáborral, Szappanos Péterrel és Vadnai Dániellel együtt minden hülyeségben benne vagyok. Otthon viszont én vagyok a szigorúbb, legalábbis szerintem. Ha azt mondom, az úgy van, az úgy is van. Kivéve akkor, amikor még sincs úgy...

– Tehát ha mese és meccs megy egy időben, nem a meccset nézik a televízióban.
– Az a mázlim, hogy több tévénk van. A csajok tiszteletben tartják, hogy ha van egy jó mérkőzés, akkor átmegyek a másik szobába. Olykor Panna is lehuppan mellém, úgy veszem észre, kedveli a focit. A hazai meccseinken többször is bekísért már a kezdéshez, élvezte azokat a pillanatokat is. Azt persze nem gondolom, hogy futballista lesz belőle, a lényeg, hogy sportoljon. Most éppen lovagol, és nagyon szereti.

– Otthonra leltek Mezőkövesden?
– Mezőkövesdet egy kalap alá venném Egerrel, mert ott telepedtünk le. De tény, hogy itt is, ott is remekül érezzük magunkat. Amióta elkészült a két várost összekötő gyorsforgalmi út, tizenöt-húsz perc alatt elérek egyik pontból a másikba. Reggel a feleségemmel elvisszük Pannát az óvodába, utána megreggelizünk, és már indulok is.

 

MINDENBEN A DOLGOK JÓ OLDALÁT NÉZI

– Ön nyitja a klubház ajtaját reggel?
– Ha nem is én nyitom, de az elsők között szoktam megérkezni. Szeretek itt lenni. Leülünk a szertárban, iszunk egy kávét, jókat beszélgetünk. Családias a légkör mifelénk, a takarító néni és a pályagondnok ugyanúgy közénk tartozik, mint bármelyik játékos, edző vagy vezető. Sokszor az edzések után is itt maradunk kicsit, mindig akad valaki, akivel meg lehet váltani a világot. A képzeletbeli kalapomat megemelem a légiósaink előtt is, mert mindent megtesznek azért, hogy mihamarabb beilleszkedjenek. Jellemző, hogy magyarórákon vesznek részt, és ragad is rájuk a tudás.

– Ahogy hallgatom, az a benyomásom, eddigi pályafutása során itt érzi magát legjobban.
– Ez így van. Mindamellett mindig és mindenhol igyekeztem a dolgok jó oldalát nézni. Hatéves korom óta focizom, volt időm megtapasztalni jót és rosszat egyaránt. Győri gyerek lévén az ETO-ban kezdtem, tizennégy évesen kaptam meg életem első ajánlatát. Remek csapatunk volt, de azt a korosztályt gyakorlatilag szétszedték, Németh Krisztiánnal, Lencse Lászlóval és Nikházi Márkkal az élen a legtöbb játékost az MTK vitte el. Engem a kék-fehérek nem hívtak, a ferencvárosiak és az újpestiek viszont igen. Végül az döntött a Fradi mellett, hogy Kaszás Pali bácsi meggyőzött, náluk leszek a legjobb helyen. Nem csalódtam, valóban jó edzők foglalkoztak velem. A klub a beiskolázásomat is segítette, két tannyelvű gimnáziumba jártam, angolul és németül tanultam. Az sem jelentett gondot, hogy kollégiumban laktam, a Nagy ikrek, Sándor és József mellett Kulcsár Dávid volt a szobatársam. Jó brigád volt.

– Az FTC U19-es együttesében még pályára lépett, a felnőttcsapatban azonban már nem. Miért nem?
– Hírverő meccseken azért játszottam... Akkor kerültem fel a felnőttekhez, amikor a klubot kizárták az NB I-ből. Csank János lett az edző, és róla azt lehetett hallani, hogy inkább a rutinosabb játékosokban bízik. Egy hétig dolgoztam vele, mit ne mondjak, alaposan megfuttatott minket, fiatalokat. Az idősebbek már kiszállhattak, amikor mi még mindig róttuk a köröket. Félreértés ne essék, ez nem rémisztett meg, a munkának sosem voltam az ellensége, ugyanakkor mindig annak a híve voltam, hogy inkább játsszak egy gyengébb csapatban, mint hogy ne jusson nekem szerep egy erősebben. Focizni szeretek, nem a kispadon ülni. Kapóra jött Soós Imre hívása, aki az NB II-es Mosonmagyaróvárhoz vitt.

– Sosem bánta meg, hogy otthagyta a Fradit?
– Bárhogy is határoztam eddigi életem során, egyszer sem bántam meg. Ha akadtak is rosszabb időszakok, okultam belőlük. Ha saját káromon, akkor azon, de legalább abból is tanultam.

Akár zöldben is lehetne, de ma már ellenfél a Fradi (Fotó: Meder István)

– Ha már Fradi... A minap arról írtunk, hogy a zöld-fehérek már a télen ajánlatot tehetnek önért. Ami tizenkilenc évesen nem jött össze, az túl a harmincon sikerülhet?
– Nem tudhatom, mit tartogat számomra a jövő, nem is foglalkozom azzal, mi lesz velem hosszú távon. Pillanatnyilag csak arra összpontosítok, hogy Mezőkövesden olyan teljesítményt nyújtsak, amilyet elvárnak tőlem. A szerződésem ráadásul még másfél évig érvényes.

– Hallottunk már arról, hogy valakit kivásároltak a szerződéséből.
– Ahogy mondani szokás, mindenkinek megvan az ára.

– Vajon ön most mennyit ér?
– Ezt nem nekem kell megítélnem. Én csak teszem a dolgom, a találgatásokat meghagyom másoknak.

– Milyen volt az tíz év, amelyet a második, illetve a harmadik vonalban töltött?
– A Mosonmagyaróvárnál mindjárt megtapasztalhattam, mekkora a szakadék az utánpótlás- és a felnőttfutball között. Fél évvel később visszatértem Győrbe, az ETO második csapatának tudniillik kimondott célja volt, hogy feljusson az NB II-be, és ebből én is szerettem volna kivenni a részem. Örülök annak, hogy sikerült, habár karrierem első és remélhetőleg utolsó súlyos sérülését is akkor szenvedtem el. Egervári Sándor egy Ligakupa-mérkőzésen bevetett az első csapatban, ám öt perc múltán megtörtént a baj: a bal lábamban elszakadt az elülső térdszalag. Szerencsére a szervezetem jól reagált, megúsztam öthavi kihagyással. Alaposan összedrótozhattak, mert a mai napig nincs problémám a térdemmel.

– Azt olvastam, a következő állomáshelyén, Pécsett volt némi gond.
– Az a kaland nem úgy sült el, ahogy terveztem. Amikor megkeresett az élvonalba vágyó PMFC, úgy véltem, a csapattal együtt én is nagyot ugorhatok. Ha nem is játszottam folyamatosan, azért játszogattam, de miután Várhidi Péter átvette az irányítást, kikerültem a csapatból. Az akkor a BKV kispadján ülő Soós Imre megint csak a legjobbkor hívott fel.

KEDVES ÉS SEGÍTŐKÉSZ KELET-MAGYARORSZÁGIAK

– Ezt nevezik Előre-lépésnek...
– Ez poénnak is jó, de a valóságban is az volt. Fel kellett építenem magam, és ez a BKV-nál sikerült. Olyannyira, hogy a Nyugati csoportban az ötödik helyen végeztünk, pedig a mezőnyben a mi vezetőink gazdálkodtak a legkisebb költségvetésből.

– Legalább egy havi bérletet kapott?
– Azt nem, de szállást igen. A Sport utcai létesítmény szomszédságában volt, nekem bőven megfelelt.

– Fogadni mernék, Soós Imre csábította Gyirmótra is.
– Úriember biztosra nem fogad... Négy szép évet töltöttem ott is. A sors iróniája, hogy Csank János is volt az edzőm, és bizony jó edző volt.

– Csak a feljutás, az nem jött össze sosem.
– Hát az nem. Többször is megvolt rá a lehetőségünk, de valamiért egyszer sem értünk oda. Nem volt jó érzés újra és újra lemaradni az élvonalbeli tagságról. Holott Gyirmóton éreztem először istenigazából, hogy NB I-es labdarúgó válhat belőlem. A tulajdonosok jóvoltából minden feltétel adva volt a jó szerepléshez, sajnálom, hogy akkor nem teljesült az álmuk. Az vigasztal, hogy később valóra vált, igaz, akkor én már Kisvárdán játszottam.

– Tudom, Soós Imre hívta...
– Úgy ám! Révész Attilával eljött Győrbe, és mivel tetszett, amit felvázoltak, hamar megállapodtunk. Hozzáteszem, jelentős kihívással szembesült a családunk. Panna akkor még csak féléves volt, és valahol a mélyén az ismeretlennek vágtunk neki. Megnyugtató volt, hogy mint mindig, a feleségem akkor is mellettem volt, ő is azt érezte, amit én: huszonhét évesen meg kell újulnom, ha még el akarok érni valamit. A helyzetet bonyolította, hogy azt megelőzően nemhogy nem éltem, még csak nem is játszottam Kelet-Magyarországon, vendégcsapat tagjaként is ritkán jártam arrafelé. Kíváncsi voltam, mi vár rám az ország másik felében. Nos, egyáltalán nem csalódtam, sőt! Az emberek jóval kedvesebbek és segítőkészebbek azon a vidéken. A manapság a felnőttcsapat élén álló Kocsis Jánosra például mindenben számíthattam, amíg nem találtunk albérletet, két hétre befogadott minket.

– Kisvárdán élt?
– Nem, Nyíregyházán. Mivel a csapatból többen is a szabolcsi megyeszékhelyen laktunk, együtt jártunk edzésre. Élveztem azt a két évet, pályán és pályán kívül egyaránt jó emberekkel hozott össze a sors. A szurkolók is megszerettek, ahogyan én is őket, a mai napig van olyan drukker, akivel tartom a kapcsolatot.

– Ehhez képest szeptember tizennegyedikén, a Kisvárda–Mezőkövesd mérkőzés után...
– Bocsánat, hogy közbevágok, de ami akkor történt, már lezártam magamban. Azért, mert egy helyi drukker bután viselkedett, nem vagyok hajlandó kitörölni az emlékezetemből azt a két szép évet. Egy felelőtlen ember miatt nem fogok haragudni másokra, sem a korábbi csapattársakra, sem a többi szurkolóra, sem Révész Attilára.

– Ha már itt tartunk, milyen „főnök” volt Révész Attila?
– Kemény és igazságos. Ha hisz valamiben, azt szereti végigvinni. De amit ígér, betartja, nála A-ból még nem lett B.

– Másnál igen?
– Másnál igen, de neveket és eseteket hadd ne soroljak. Maradjunk annyiban, a mai fiatalok talán fel sem fogják, milyen szerencsések, hogy tisztes körülmények között futballozhatnak.

– Mielőtt Mezőkövesdre érnénk, hadd említsek meg egy dátumot: kétezertizenhét június negyedikéről eszébe jut valami?
– A Balmazújváros elleni meccsünk az utolsó fordulóban. Úgy mentünk oda, hogy ha nyerünk, megelőzzük a Balmazt, és másodikként kiharcoljuk az élvonalba jutást. Sajnos nem tudtuk átlépni az árnyékunkat, egy nullára kikaptunk. Hozzá kell tennem, hogy az idény elején nem volt kimondott cél a feljutás, a vezetők csak azt várták el, hogy az élmezőnyben végezzünk. A harmadik helyezéssel ezt teljesítettük, mi több, a klubtörténet addigi legjobb eredményét értük el. Mégis fájt, hogy ha hajszállal is, de lemaradtunk az NB I-ről.

– Utánaszámolt már annak, hányszor botlott meg az első osztály küszöbén?
– Még nem. S ígérem, nem is fogok...

– Megfordult önben valaha, hogy a Jóisten se akarja, hogy élvonalbeli játékos legyen?
– Minek is tagadnám, volt ilyen pillanat. Nem is egy. Bevallom, már-már letettem arról, hogy eljutok az NB I-ig. Mígnem kétezertizenhét júniusában megcsörrent a telefonom...

– Publikus, ki kereste?
– Nyíri Sándor. Ismeretlen számról hívott, de felvettem. Kérdezte, érdekelne-e egy mezőkövesdi lehetőség, mire rávágtam, hogy persze. Mert úgy éreztem, ez az utolsó esélyem arra, hogy megméressem magam az első osztályban. A szerződésem még a Kisvárdához kötött, de Attiláék korrektek voltak, elengedtek. Utólag kijelenthető, hogy mindenki jól járt, hiszen egy évvel utánam a Várda is jött az NB I-be. Lehet, az kellett a csapatnak, hogy én ne legyek ott...

– Két év elteltével megállapítható, hogy megint jó döntést hozott, amikor igent mondott a kövesdieknek?
– Ez volt életem második legjobb döntése!

– Melyik volt az első?
– Amikor megnősültem.

– Volt önben kétely azzal kapcsolatban, hogy ami elég volt a második vonalban, az kevés lesz az elsőben?
– Egy-két napja voltam Kövesden, amikor már azt éreztem, hogy megállom a helyem ezen a szinten is. Hovatovább azt is éreztem, hogy beférek a csapatba. Egy hete sem edzettem itt, amikor a bajnokság első fordulójában kezdőként jutottam szóhoz a Debrecen ellen. Hogy a debütálásom alkalmával kettő egyre nyertünk, mindent megkoronázott.

Cseri Tamás a szakmai okok mellett a családias légkörben is látja a mezőkövesdi csapat idei szárnyalásának az okát – és már az eddigi klubcsúcsot jelentő hatodik helynél is szebbről álmodik

HA LENNE IS TITKA, NEM ÁRULNÁ EL

– Ha a tizenöt éves Cseri Tamás elé azzal áll valaki, hogy egy híján harminc lesz, amikor bemutatkozik az NB I-ben, mi lett volna a reakció?
– Nem hittem volna el.

– S ha a huszonnyolc esztendős Cseri Tamásnak mondják, hogy egy év múltán élvonalbeli labdarúgó lesz?
– A megannyi banánhéjon való elcsúszás után ezt csak úgy tudtam volna elképzelni, hogy a klubommal feljutok az első osztályba, nem úgy, hogy engem megkeresnek. De ez is így volt megírva. S csöppet sem bánom, hogy így alakult a pályafutásom. Hogy most itt lehessek, kellett az, amin keresztülmentem. Hány olyan futballista van, aki fiatalon már játszott az NB I-ben, aztán a húszas évei derekán eltűnt? Én fordított utat jártam be, és lám, harmincegy évesen itt vagyok.

– Mi a titka?
– Ha lenne is titkom, nem árulnám el... Nincs szó többről, mint hogy egy fantasztikus család és egy csodás csapat áll mögöttem. Mindenkinek azt kívánom, hogy olyan háttere legyen, mint nekem.

– Azon eltöprengett már, miért van az, hogy az ellenfél szurkolói sem szidják?
– Azért legutóbb Kisvárdán kaptam hideget-meleget... Komolyra fordítva, mindenkinek megadom a tiszteletet, és valószínűleg ezt kapom vissza. Persze a játéktéren olykor előfordul ez meg az, ám ami ott történik, ott is marad. Amint lejövünk a pályáról, elfelejtünk mindent, egy másodpercig sincs harag. Emberek vagyunk, hibázni mindenki tud, mi több, szokott is, de ezen túl kell lépnünk. A sérelmeket minél hamarabb el kell felejtenünk. Lennének olyanok, akikre haragudhatnék a múltból, de minek? Ami elmúlt, az elmúlt. Ha netán valami rossz történik velem, nem cipelem magammal, amint tehetem, ledobom.

– Ha önnek nincs is titka, a bajnokság első harmada után a második helyen álló Mezőkövesdnek csak van.
– Ki kell ábrándítanom – nincs. Kuttor Attila vezetésével jó úton járunk, ez egyértelmű. Az előző idényt a hatodik helyen záró csapat magja együtt maradt, miközben a vezetők olyan játékosokat igazoltak, akik gyorsan beálltak a sorba. Ezért is bízunk abban, hogy az eddigi klubcsúcsot jelentő hatodik helyezést felülmúljuk ebben a bajnokságban.

 

– Feltételezem, az ötödik hellyel nem érné be.
– Ma még felesleges helyezésekről beszélni. Ennél fontosabb, hogy merjük megcsinálni, amire képesek vagyunk.

– Ön meri?
– Igen! A szakmai stáb kéri is tőlem, hogy vállalkozzak bátran. Olykor egy-egy váratlan húzás sokat érhet. Jól elvagyok a rám osztott szerepkörben, szeretem, ha nálam van a labda.

– Ha azt mondom, kétszázötvenegy, beugrik valami?
– Ennyiszer játszottam az NB II-ben. Egyszer kiszámoltam.

– Hetvenhárom NB I-es fellépésnél tart...
– Elhiheti nekem, én lennék a legboldogabb, ha idővel több első osztályú meccsem lenne, mint másodosztályú, de nem ezzel kelek és fekszem. Egyszerűen élvezem, hogy itt lehetek.

– S mi lesz, ha egyszer szögre akasztja a stoplist?
– Az érettségi mellett kárpitos végzettségem van, ez nálunk családi hagyomány. Szeretek barkácsolni is, nem ijedek meg, ha egy kalapácsot és néhány szöget nyomnak a kezembe. S akkor még nem szóltam arról, hogy az OKJ-s képzés kere­tében sportszervezőként is sikerrel vizsgáztam. Szóval, nem félek attól, hogy nem találom meg a helyem a civil életben. Meg is van az elképzelésem.

– Nyit egy borbélyüzletet?
– Látja, erre nem gondoltam. A célzást mindazonáltal értem. A fizimiskámat Pannának köszönhetem, amikor kisebb volt, imádta a szakállamat húzogatni. Most sincs ez másként, csak néha már fáj, ha belekapaszkodik... Sebaj, ennyit megér, hogy ő a stílustanácsadóm.

– Ha a szívére hallgat, mit mond, van még több is a karrierjében?
– Jó kérdés... Tekintve, hogy sokáig az élvonal is elérhetetlennek tűnt számomra, úgy vagyok vele, ami jó történik velem a pályán, az bónusz. Megtanultam értékelni, amim van, már akkor is boldog leszek, ha pályafutásomat Mezőkövesden fejezem be.

– No és ha valaki arról faggatja, hol volt idáig, mit válaszol?
– Azt, hogy hosszú utat jártam be, de végül célba értem.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. november 9-i lapszámában jelent meg.)

 

2019.12.09 13:23:46

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az Újpest játékosa Curtis, Ogli G és Majka zenéjét szereti. És sokat köszönhet Nikolicsnak.

2019.12.08 14:52:27

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Zubkov duplájára Henty duplájával válaszoltak a felcsútiak a roppant kemény, olykor igen durva mérkőzésen.

2019.12.07 14:10:04

Labdarúgó NB I KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre), CSERHÁTI ANDRÁS, TŐSÉR NORBERT (összefoglaló)

A lila-fehérek a 2019–2020-as idényben először tudtak úgy nyerni, hogy csak egy gólt szereztek.

2019.12.07 14:17:10

Labdarúgó NB I ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

A Mol Fehérvár FC kikapott a tartalékos Pakstól, Szabó János és Könyves Norbert szerezte a gólokat.