Csapatkapitányát is elküldte a Szpari

2009.11.02. 09:50
null
Amikor még minden szép volt: Igor Bogdanovics a Vasas ellen 5–1-re megnyert mérkőzésen (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
A már korábban elküldött Czanik Károly, Szélpál Tamás, Márkus Tibor, Kovács II Zoltán, Bölcsföldi Viktor ötös után Igor Bogdanoviccsal és Kiss Zoltánnal is szerződést bontott a labdarúgó Soproni Ligában szereplő Nyíregyháza – erről a klub hivatalos honlapja számolt be.

 

Czanikékat már korábban elküldték a csapattól, a Honvéd elleni meccs után hasonló sorsra jutott Bogdanovics és Kiss.

Utóbbi két futballista alapembernek számított Nyíregyházán, mindketten pályára léptek a Honvéd elleni szombati találkozón is. A védő egy bajnokiról hiányzott, a szerb csapatkapitány azonban a Szpari mindegyik NB I-es meccsén ott volt.

A Nyíregyháza együttese gyengén szerepel a bajnokságban, az újabb vereség már kieső helyre sodorta a csapatot. A szabolcsiak legutóbb augusztus elején, a Ferencváros elleni hazai mérkőzésen gyűjtötték be a három pontot, azóta csak döntetlenek és vereségek kerültek a nevük mellé.

Szentes Lázár vezetőedző felé még él a bizalom, Sziky Gyula klubtulajdonos továbbra is a jelenlegi szakmai stábbal képzeli el a folytatást.

Legfrissebb hírek

Magyar Nagydíj: 40 év legenda a Hungaroringen

F1
1 perce

Műtét nem lesz, de Saliba hosszú ideig nem játszhat

Angol labdarúgás
20 perce

Evezés: három magyar egység indul az U23-as vb-n

Utánpótlássport
23 perce

Mozgócéllövő-vb: negyedik a magyar férficsapat a 40 vegyes számban

Egyéb egyéni
38 perce

Sportlövő vk: Péni István hatodik lett légpuskában

Egyéb egyéni
54 perce

A mostani idénytől már a magyar labdarúgó NB I-nek is lesz fantasy játéka

Labdarúgó NB I
1 órája

Így muzsikáltak a világbajnokságon a fiatalok – szubjektív értékelés

Foci vb 2026
1 órája

Maronka Zsombor New Yorkban kosarazik tovább

Kosárlabda
1 órája