Csank János: Tény, nagy labdavesztőink vannak

2010.09.29. 08:22
null
André Alves a hajrában győztes gólt lőtt, vezeti a góllövőlistát (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Három pontot szerzett a Videoton Zalaegerszegen, a labdarúgó NB I 7. fordulójából elhalasztott mérkőzésen, így három ponttal vezet a tabellán az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó MTK, néggyel pedig a harmadik helyezett (és szintén egy mérkőzéssel kevesebbet játszó) Kaposvár előtt. Mezey György örült, hogy stabil volt csapata, míg Csank János úgy vélte, a vereség oka a sok labdavesztés volt.

„Az első félidőben mindkét csapatnál a játék dominált, a szünetet követően azonban már a küzdelem. Harminc percig ráerőltettük a futballunkat a hazaiakra, ám jött az egyenlítés, és ekkor adódtak nehézségeink” – értékelt a Nemzeti Sportnak Mezey György, a Videoton szakvezetője. A tréner elmondta, csapata első félidő végi megingása „benne volt” a meccsben.

„Ne feledje, a ZTE túl jó csapat ahhoz, hogy könnyed játékkal le lehessen győzni. Az egyenlítés után kellett kapaszkodnunk, de szerencsére sikerült a győztes találatot megszereznünk. Nehéz megmondani, mi lesz két nap múlva. Zalaegerszegen stabilak voltunk, de természetesen Pápán is jó játékra és győzelemre törekszünk majd.”

„Ha a mérkőzés összképét nézem, lehetnék bizonyos fokig elégedetlen, mert simább győzelmet vártam, de tudni kell, hogy Zalaegerszegen három pontot szerezni mindig nagyon értékes. A pálya rosszabb volt, mint amilyennek első ránézésre tűnt, az ilyen sáros, mély talaj pedig nem kedvez a mi játékstílusunknak. Szerencsére a játékosok alkalmazkodtak a körülményekhez, és profi mentalitással hozták az eredményt.” – tette hozzá Mezey a vidi.hu-nak, a fehérváriak hivatalos honlapjának.

A ZTE rendkívül pontatlanul játszott a mérkőzésen, a sok eladott labda és technikai hiba pedig pontokba került – vélekedett Csank János.

„Tény, nagy labdavesztőink vannak. Persze ahhoz, hogy pontatlanok legyünk, kellett a jól letámadó Videoton is. Magam is úgy láttam, túlzottan sok technikai hibát követtünk el. Jól felkészített, tudatos futballt játszó csapat nyerte meg a meccset. Pontatlanok voltunk a saját térfelünkön, ebből több helyzete is adódott a vendégegyüttesnek. A szünet után már a párharcok domináltak, ám egy durva helyezkedési hibából újabb gólt kaptunk.”

AZ ÁLLÁS
xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,nbi,2010/08,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe Ez a blokk a cikkszerkesztőben nem tud megjelenni, de a front-enden látszani fog ebben a pozícióban
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

Roland Garros: volt játékostárs irányítja Djokovic edzői stábját

Tenisz
16 perce

Darts: újabb játékos nyerte meg első PDC-tornáját; megszületett az idei legrosszabb körátlag

Egyéb egyéni
18 perce

Korcsolyasport: elnököt is választanak a küldöttek

Téli sportok
44 perce

Tíz év után újra magyar győzelem a kerekesszékes ITF Touron

Tenisz
53 perce

A Ludogorec adta az egyik gólkirályt – az El-idény számokban

Európa-liga
1 órája

Luis Enrique szerint nagyszerű lesz a budapesti BL-döntő

Bajnokok Ligája
1 órája

Fiatalpercek: Szűcs Tamás nagyszerű játékkal zárta az idényt

Labdarúgó NB I
1 órája

Vívás: ketten is elhagyják a junior női kardcsapatot

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik