Csalással vádolja volt klubját az Izraelbe szerződő Harmony

Vágólapra másolva!
2012.01.25. 18:02
null
A nigériai Ikande Harmony két bajnokin játszott a Bp. Honvéd első csapatában, aztán a „fakóba” került <br />(Fotó: Fuszek Gábor)
Címkék
Súlyos vádakat fogalmazott meg egy izraeli lapnak nyilatkozva Harmony Ikande, a Honvéd korábbi játékosa. Az izraeli Beitar Jerusalemhez aláíró 21 éves középpályás szerint a fővárosi NB I-es klub hamis szerződés alapján havi 6500 euró helyett 1500-at fizetett neki, s az ebből eredő viták miatt került ki korán a csapatból. A játékos azzal fenyegetőzik, hogy a FIFA-hoz fordul, de korábbi nyilatkozatai arra utalnak, szavait nem árt kétségekkel fogadni. A Honvédnál biztosak benne, hogy a nigériai hazudik, s csak azért nem perlik be érte a labdarúgót, mert nem Magyarországon tette nyilatkozatát.

 

A Milannál nevelkedő nigériai játékos előbb olasz klubokhoz került kölcsönbe, majd a spanyol Extremadurához, mielőtt a remek olasz kapcsolatokkal büszkélkedő Honvéd a nyáron megszerezte az aláírását. Ám a nigériai középpályás szerint nem volt minden ennyire egyértelmű, sőt csalással vádolta meg a kispestieket.

HONVÉD: IKANDE HAZUDIK
A Budapest Honvéd hivatalos közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe az ügy kapcsán, ezzel reagált Ikande vádaskodására.
„Ikande nyilatkozata szemenszedett hazugság. Csodálkozunk állításain és főleg azon, hogy ezeket nem Budapesten nyilatkozta, mert így nem tudjuk beperelni őt. Ikande kirúgására azért került sor, mert rengeteg probléma volt vele. Nem feltétlenül a játéktudásával volt baj, emberileg viszont semmi jót nem tudunk elmondani róla, borzasztóan káros, közösségromboló hatással volt a csapatra. Az általa említett 6500 eurót egyébként egyetlen játékos sem keresi meg a Honvédnál – már csak emiatt is hazudik –, azt meg senki nem gondolhatja komolyan, hogy ekkora összeget egy eddig sehol nem bizonyított 19 éves nigériai játékosnak ígérnénk meg. Szerintünk az egész történet egy beteges ember kitalációja.″

„Kölcsönbe kerültem a Honvédhoz, azzal az ígérettel, hogy havonta hatezer-ötszáz eurót keresek – fogalmazott az egyszeres válogatott nigériai. – Amikor megérkeztem Magyarországra, kiderült, hogy teljesen másak a szerződésem feltételei, a keresetem havi ezerötszáz euró volt, és valaki aláhamisította az aláírásomat.”

Súlyos vádakat fogalmazott meg a szerdán a Beitar Jerusalemhez szerződő játékos, aki kétszer lépett pályára a Honvéd első csapatában, mielőtt a tartalékokhoz került, a hivatalos indok szerint fegyelmi okok miatt. A nigériai a Valla izraeli lapnak nyilatkozva azzal fenyegetőzött, hogy a FIFA-hoz fordul igaza bizonyításáért.

„Felhívtam az ügyvédemet, és azzal fenyegetőztem, hogy a rendőrséghez fordulok, hiszen a kezemben volt az eredeti szerződéstervezet. A Honvédnál erre fegyelmezetlenséggel vádoltak meg, a Milanhoz fordultam, ahol segítettek felbontani a szerződésemet, de a budapestiek még így is tartoznak nekem huszonkétezer euróval. Emiatt a FIFA-hoz fordulok, pár napon belül be is nyújtom a panaszomat” – nyilatkozta Ikande Harmony.

„Egy évre kölcsönbe kerültem a Honvédhoz, de hamisítottak egy kétéves szerződést alacsonyabb fizetéssel. Képtelen vagyok annál a csapatnál játszani, amely becsapott engem” – mondta az izraeli lapnak a játékos, akinek a szavait mindenképpen óvatosan kell kezelni, mert néhány napja azt nyilatkozta egy nigériai lapnak, hogy nagyon jól érzi magát Magyarországon, a Honvédban jól megy neki a játék, s négy gólt is lőtt tétmérkőzésen.

Ehhez képest a két NB I-es meccsén összesen 38 percet kapott, az NB II-ben pedig öt találkozón egy gólt szerzett…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik