Bundabotrány: az NNI-nek bizonyítékai vannak egy volt válogatott játékos ellen - lapértesülés

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
2010.01.14. 11:37
Címkék
A Bors értesülései szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) bizonyítékokkal rendelkezik egy korábbi válogatott hátvéd és egy másik magyar játékos bűnösségéről a fogadási csalások ügyében.

A lap úgy tudja, hogy az NNI már megkapta a nyomozást vezető bochumi ügyészségtől a vádhatóság iratait, és megkezdte saját vizsgálódását.

A nyomozók több embert kihallgattak, és a lap belső forrásra hivatkozva azt állítja, két egykori élvonalbeli magyar labdarúgó érintettségére már vannak bizonyítékok. A Bochumból kapott anyag megnevezi mindkét játékost, egyikük – korábban a válogatott mezét is magára öltő, légiósként három országban megfordult védő – bűnössége bizonyítható.

Az NNI CÁFOLATA

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nem erősítette meg, hogy egy volt válogatott labdarúgó ellen bizonyítékai lennének a tavaly kirobbant fogadási botránnyal kapcsolatban.

 

A Bors csütörtöki számában egy bennfentesre hivatkozva azt írta, hogy két korábbi élvonalbeli labdarúgót érintettségére vannak adatai az NNI-nek, s egyikük, egy korábbi válogatott, légiósként három országban megfordult hátvéd bűnössége bizonyítható.

Az NNI-nek az MTI számára küldött válaszából kiderül, hogy a nyomozást 2009. december 1-vel indították meg, s jelenleg a tanúk kihallgatása és iratok beszerzésére folyik. Az iroda a bochumi rendőr-főkapitányságtól korábban megkapta a bochumi ügyészségnek a fogadási botránnyal kapcsolatosan készített németországi nyomozást összefoglaló anyagát. Az NNI jelenleg egyéb információt nem kíván közölni az üggyel kapcsolatban, mert az a nyomozás eredményességét veszélyeztetné.

 

Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
1 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
1 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
1 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
1 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
1 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
1 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
2 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik