Gól nélkül, de könnyekkel búcsúzott stadionjától a Ferencváros

Vágólapra másolva!
2013.03.24. 17:37
null
Nagy elánnal küzdöttek a felek (Fotó: Grnák László)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros a CFR Cluj elleni gálameccsel búcsúztatta az Albert-stadiont. A vasárnapi találkozón azonban nemcsak az 1974 óta használt, immáron legendás létesítménytől köszöntek el, hanem az elmúlt évtizedek meghatározó játékosaitól is. A gálamérkőzés gól nélküli döntetlenre végződött.

Hosszú tárgyalássorozat eredményeképpen a Ferencváros a kolozsvári CFR Cluj ellen játszotta le az 1974-ben átadott Üllői úti, 2007 óta Albert-stadion néven közismert „futballszentély" búcsúmérkőzését. Az ellenfél kiválasztásában fontos szempont volt az erős magyar kötődés: a kolozsvári „vasutascsapat" tulajdonosa magyar (Pászkány Árpád), és rendelkezik magyar légióssal is a jelenleg éppen sérült, ferencvárosi nevelésű Vass Ádám személyében.

Az FTC és Kolozsvár városának közös múltjából jó néhány bajnoki mérkőzés (na ja, a történelem viharai...) mellett kiviláglik egy 1944-es Magyar Kupa-döntő is (az azóta megszűnt, 1948-ban éppen a CFR-be beolvadó Kolozsvári AC jóvoltából), a közeljövőt pedig sok kis „csillagocska" fényesíti majd, ugyanis a gálamérkőzés előtt megállapodott abban a két egyesület, hogy a zöld-fehérekhez a nyáron néhány kolozsvári kölcsönjátékos érkezik majd, akik segítenek a bajnoki cím elhódításában.

A gála fél hatkor kezdődött, stílszerűen egy Újpest elleni győztes derbivel, amelyet ezúttal óriásbábosok vívtak, majd felvonultak zenekari felvezetéssel a zöld-fehérek olimpiai, világ-, Európa- és magyar bajnok sportolói, a jelenlegi szakosztályok, valamint a Baráti Kör tagjai, no és óriási éljenzés közepette az egykoron a Bajnokok Ligájába jutó labdarúgók.

A mérkőzés előtt elbúcsúztatták hivatalosan is Lipcsei Pétert, Keller Józsefet, Dragóner Attilát, Lisztes Krisztiánt, Rósa Dénest és Balog Zoltánt, akik mindannyian a kezdőcsapatban kaptak helyet. A kezdőrúgást „természetesen" ifjabb ifjabb Albert Flórián, a Császár unokája végezte el, és a két csapat gálamérkőzéstől szokatlan módon nagy elánnal vetette bele magát a küzdelembe.

Rósáék elbúcsúztak a Ferencvárostól (Fotó: Grnák László)
Rósáék elbúcsúztak a Ferencvárostól (Fotó: Grnák László)

A veteránok megmutatták, semmit sem felejtettek, Keller és Balog szépen zárt össze a kiugró Pantelisz Kapetanosz előtt, Dragóner bemutatott egy szép csukafejest, Lipcsei pedig örök: úgy csapott össze Ivo Pintóval, hogy a portugált le kellett cserélni. Az első negyedóra után leballagott a csapatkapitány is (Vass Ádám testvére, Máté váltotta), de előtte a kezdőkörben a jelenlegi keret tagjai mind kezet fogtak vele.

Nem sokkal később Balog kivételével lecserélték a többi ünnepeltet is, őket a maiak sorfala búcsúztatta – a gyepen már korántsem volt ilyen kedélyes a hangulat, egy-két kósza helyzet mellett az első félidőt a kőkemény belépők és az ideges párharcok uralták, a kolozsváriak közül ennek folyományaként a szünet előtt három játékost, három védőt is le kellett cserélni sérülés miatt.

A fordulást követően a Fradi kezdett jobban, lelkes játéka megzavarta a kolozsváriakat, a csapatkapitány, Ricardo Cadú össze is hozott egy tizenegyest, ezt azonban Juha Hakola kihagyta...

A mérkőzés végén következtek az ilyenkor szokásos csereberélgetések, egy-két kisebb helyzet akadt a kapuk előtt, de gól nélküli döntetlennel ért véget a gálamérkőzés. Gól nélkül, de nem könnyek nélkül búcsúztak az Albert-stadiontól a zöld-fehér vérű szurkolók és játékosok.

AZ ALBERT-STADION BÚCSÚMÉRKŐZÉSE

Ferencváros–CFR Cluj 0–0
Budapest
, Albert-stadion, 7000 néző. V: Szabó Zs.
Ferencváros: Ranilovic (Kunsági, a szünetben) – Jovanovic, Dragóner (Pantelisz, 29.), Balog Z. (Somália, 75.), Keller (Birtalan, 29.) – Rósa D. (Simita, 29.), Lipcsei (Vass M., 14.), Csilus, Lisztes (Nehéz, 29.) – Gárdos, Hakola. Vezetőedző: Ricardo Moniz
CFR Cluj: Felgueiras (Stancioiu, a szünetben) – Ivo Pinto (Panin, 14.), Maftei (Cadú, a szünetben), Piccolo (Nuno Diogo, 42.), Rada (Sané, 39.; Pedro Celestino, 72.) – Godemeche, Muresan, Muniru, Rui Pedro (Hora, 76.) – Kapetanosz, Deac (Weldon, 77.). Vezetőedző: Paulo Sérgio

Lipcsei Péter és Lisztes Krisztián emlékei az Üllői útról

MEGHATÓDVA BÚCSÚZTAK

„Rengeteg nagy csatát megéltem már ebben a stadionban, csodás élmények fűznek ide. Serdülőként is a hátsó pályán edződtem. Amikor felkerültem az első csapathoz, egy álom vált valóra. Nyertünk bajnokságot, kupát, bejutottunk a Bajnokok Ligájába, szóval szép időszakot tölthettem itt. Megható volt a búcsúmérkőzés, köszönöm a klubnak, hogy részese lehettem" – érzékenyült el a klub korábbi középpályása, Lisztes Krisztián.

„Talán az utolsó bajnoki mérkőzésem volt a legnagyobb emlékem itt, amikor megdöntöttem Sárosi György rekordját. Az lett volna a legszebb, ha a visszavonulásomkor van ez a búcsúmeccs, de hálával tartozom, a klubvezetőknek, hogy ez most megvalósulhatott. Lezárul egy korszak, egy új pedig kezdődik, ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy fájdalmas lesz látni, ahogy elfogy a szeretett stadionunk. Az élet viszont megy tovább, nekem pedig még jövő nyárig tartó szerződésem van a Ferencvárossal. Az idény végétől az NB III-ban folytatjuk a csapatommal, de továbbra is az a célom, hogy minél több fiatal kerüljön az első csapat közelébe" – mondta a Ferencváros korábbi csapatkapitánya, Lipcsei Péter.
„Próbáltam visszaadni mindazt a sok szeretetet, amit kaptam ettől a klubtól és a szurkolóktól. Visszavonulásom után is itt dolgozom az utánpótlásban, és a meccseken pedig együtt buzdítom a csapatot a szurkolókkal. Egymás közt beszéltük, hogy amennyi van bennünk, azt kiadjuk magunkból, mint ahogy tettük azt mindig is. Ricardo is azt mondta, ha tudjuk, akkor nyerjük meg a mérkőzést. Remélem, hogy az új stadionban is olyan nagyszerű hangulat lesz mindig, mint ami ezt a pályát jellemezte" – mondta Dragóner Attila, aki még nem döntötte el, hogy visz-e magával egy darabot a stadionból, mert az igazi ereje a rengeteg emlék, amit magában hordoz.

„Meglepett, hogy ilyen sokáig bírták a pályán az ünnepeltek, mert eredetileg öt percet terveztünk. Ismertem őket már korábban, de a héten több edzésen is részt vettek a csapattal. Nagyra értékelem a mentalitásukat, ennek kellene jellemezni mindig a csapatom" – mondta a mérkőzés után a Ferencváros holland vezetőedzője, Ricardo Moniz.

„Örömmel fogadtuk el a Ferencváros meghívását, mely egy nagy tradíciókkal bíró klub. Szerintem ez a meccs jól szolgálta a felkészülésünket" – nyilatkozott udvariasan a román CFR Cluj vezetőedzője, Paulo Sérgio.

PERCRŐL PERCRE

Össznépi búcsú, öröm, sírás, szuvenyír-vadászat.

90. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS.

86. perc Hora veszélyeztet kétszer is a leshatárról kilépve, de egyszer sem jut lövéshez. A másik oldalon Nehéz tüzér lő balról, hétről, szinte az alapvonaltól keresztbe a kapu előtt.

81. perc Nehéz próbál kilépni, de éppen amikor lőne, hátulról kibillentik egyensúlyából.

80. perc Hora elől mentenek a 16-oson belül, a kipattanót Muresan vágja az égbe 20-ról.

77. perc Kapetanosz ezentúl nem Deacnak, hanem a brazil éknek, Weldonnak nem passzol.

76. perc Rui Pedro is lekocog, Ioan Horával pacsizik.

75. perc A tegnap egy NB II-es bajnokit végigküzdő Balogot Somália váltja.

72. perc Saré le, Pedro Celestino be.

71. perc
Kapetanosz ismét önző, jó helyzetben lévő társának, Deacnak nem passzol, beérik, szerelik.

65. perc Csilust ezúttal Rui Pedro gyötri meg, sárga.


59. perc HAKOLA KIHAGYTA! Juha Hakola áll oda a labdához, jobbal a laposan lő a kapu jobb oldala felé, de pontatlanul és gyengén, a csereként beálló Stancioiu kiüti a labdát, a finn pedig hiába startol a kipattanóra, nem az övé.

58. perc BÜNTETŐHÖZ JUT A FERENCVÁROS! Ricardo Cadú kezez a 16-oson belül, sárga és 11-es!

56. perc Rossz felszabadítás után Pantelisz lő jobbal a 16-os elől jobbal, nem sokkal a jobb kapufa mellé.

55. perc Kunsági ment fejjel a 16-oson kívül, higgadtan, szépen, pontosan.

50. perc Hakola bal oldali beívelését éppen Csilus elé szabadítják fel a védők, a fiatal lő is a 11-es pont tájáról, de a gólvonal előtt elakad a labda egy román lábban.

A nagy öregek közül már csak a Gyirmóton jelenleg is aktív Balog a pályán.

46. PERC FOLYTATÓDIK A MÉRKŐZÉS!

46. perc Kunsági Roland áll Marco Ranilovic helyére a Fradi-kapuba, a túloldalon Felgueirast pedig Eduard Stancioiu váltja.

45. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ.

42. perc Peches kolozsváriak: egy kapu előtti kavarodásnál lesérül Felice Piccolo is, Nuno Diogo váltja.

39. perc Rada biceg az ütközés óta, Bakary Sané fut be a helyére.

37. perc Aleksandar Jovanovic jobb oldali beadását kapja le szépen a kapu előtt Mário Felgueiras.

36. perc Csilust megbünteti Sulley Muniru, sárga ez is.

34. perc Csilus Tamás kap egy sárgát Ionut Rada megrúgásáért.

A lemenőknek sorfalat állnak.

29. perc Sorcsere: Keller, Lisztes, Rósa és Dragóner le, sorrendben Birtalan János, Nehéz Gergő, Simita Gergő és Pantelisz Popgeorgijev áll be.

24. perc
Dragóner és Rui Pedro csap össze a balon, némi dulakodás, de Szabó spori lecsillapítja a kedélyeket.

22. perc Rósa esik el a 16-oson belül egy védő szorításában, de tovább.

18. perc Egy jobbról érkező beadás találja jó helyzetben Juha Hakolát a túloldali kapufa mellett, de a fejes lecsúszik a finn fejéről, mellé.

19. perc Lipcsei Pétert Vass Máté váltja, Vass Ádám testvére.

Lipcseit a jelenlegi keret tagjai a kezdőkörben köszöntik, mindenki kezet fog vele. MÉLTÓ BÚCSÚ.

14. perc HELYZET! A szellőléptű Kapetanosz hagyja ott a védőket, de 15-ről túl nagy gólt akar rúgni, a labda jócskán a léc fölé száll.

13. perc
Ivo Pinto le, Cristian Panin váltja.

12. perc
Dragóner ment szögletre csukafejessel, majd a korner után kavarodás, végül szabadrúgás kifelé.

Azért a 17 éves Csilus Tamás nem panaszkodhat a középpályástársakra.

Öreg ember nem vén, Lipcsei például felrúg egy portugál játékost, Ivo Pintót, akinek nagyon fáj, és sérelmezi az ügyet. Le is kell cserélni.

4. perc
Pantelisz Kapetanosz kap egy jó kiugratást, Keller és Balog szereli közös erővel.

3. perc
Nagy elánnal kezdenek a felek, többet támad a CFR. Gabriel Muresan például 25-ről lő, fölé.

A hazaiak tiszta fehérben, a vendégek tiszta bordóban.


A mérkőzés játékvezetője Szabó Zsolt.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!



Kubatov Gábor elnök és ifj. Orosz Pál köszönti, búcsúztatja hivatalosan is Lipcsei Pétert, Keller Józsefet, Dragóner Attilát, Lisztes Krisztiánt, Rósa Dénest és Balog Zoltánt.

Kijárt az éljenzés néhai Albert Flóriánnak is. Az ő egyik unokája végezte el a kezdőrúgást.

Springer, Kű Lajos, Rudas Ferenc mellett nagy tapsot kap Pintér Attila is. Dicső „emberfolyam", az szent igaz!

A Fradi-himnuszt követően zenekari felvezetéssel a Zöld Sas nyomában felvonulnak a klub olimpiai, világ-, Európa- és magyar bajnok sportolói, a jelenlegi szakosztályok tagjai, a Baráti Kör és a Bajnokok Ligájába jutó labdarúgók.

Az esemény szpíkere Deák Horváth Péter.

Hatalmas dobpergés közepette 17 óra 30 perckor elkezdődik a gála: óriásbábok vívnak egy Fradi–Újpest derbit, rudakon mozgatott labdával, és a rangadó természetesen hazai győzelemmel végződik.

A jövő. Bővebben erről ITT!
A jövő. Bővebben erről ITT!


A nyáron visszavágót rendezhetnek Kolozsváron.

Orosz Pál és Pászkány Árpád mérkőzés előtti sajtótájékoztatója.

VIDEÓS búcsúszó itt!

Az alapító atya unokája, a 85 éves Springer Miklós, a klub jelenlegi vezetőségének tagja is részt vesz az eseményen. JELEN ÉS MÚLT.

A klubház két oldalára hatalmas kivetítőket szereltek fel, ezen emlékezetes pillanatokat idéznek fel a stadion életéből.

Az Eger elleni szombati Ligakupa-elődöntő-mérkőzés volt az utolsó tétmérkőzés ebben a stadionban.

„Sajnos még nem épültem fel, hogy vasárnap a Fradi ellen pályán legyek – mondta a fradi.hu-nak a ferencvárosi nevelésű, jelenleg Cluj-profi Vass Ádám. – Igyekszem folyamatosan tájékozódni a csapat szereplésével kapcsolatban. A legutóbbi, Újpest elleni derbi megtekintését például ki nem hagytam volna. Szerencsére kint, Kolozsváron is élőben tudtam nézni a mérkőzést.”

„A bérletesek megszerezhetik székeiket, felszeleteljük a kapukat, eladjuk a gyeptéglákat, a teljes bevétel a ferencvárosi fociutánpótlásba kerül” – nyilatkozta korábban Orosz Pál, ferencvárosi vezérigazgató.

Az FTC hivatalos honlapja szerint Lipcsei Péter, Keller József, Dragóner Attila, Lisztes Krisztián, Rósa Dénes és Balog Zoltán is pályára lép a CFR ellen, így a szurkolók tőlük is elköszönhetnek. Az NB II-es csapat vezetőedzője, Lipcsei Péter fogja viselni a csapatkapitányi karszalagot.

Mint arról beszámoltunk, az FTC 40 hazai meccset fog lejátszani a Puskás-stadionban, amíg a klub új stadionja fel nem épül.

A búcsúmeccs után a székeket darabonként 5000 forintért vehetik majd meg a Fradi-hívek. A klubmúzeum és az ajándékbolt a jelenlegi stadion lebontása után – aminek március végén kezdhetnek neki – sem költözik el, a tervek szerint mindkettő a létesítmény területén marad, ahonnan az építkezésre is rá lehet majd látni.

A korábbi hírek arról szóltak, hogy a Ferencváros az Újpest elleni derbit követően március 13-án egy Rapid Wien elleni találkozóval köszönhet el végleg az Albert-stadiontól, az osztrák csapat tájékoztatása szerint nem tudták elfogadni a meghívást.

A kormány 6.9 milliárd forint átcsoportosításáról határozott a ferencvárosi Albert-stadion építésének idei munkálataira.

A ma bezáró Üllői úti Albert-stadion utóda, az új aréna 2014 őszére készül el a tervek szerint. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) novemberben írta ki a kivitelezésre vonatkozó pályázatot. Ebből kiderült, hogy legalább 22 ezer, de belföldi meccsek esetén a vendég- és a hazai szektor állóhelyeivel 23 700 férőhelyes, fedett lelátójú stadion épül, amelyet a jelenlegihez képest 90 fokkal forgatnak el.



Ki ne tudná? Ezzel a mérkőzéssel búcsúzik a legendás Üllői úti stadion.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A
FERENCVÁROS–CFR CLUJ MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik