Bp. Honvéd: Vidovics mégis jöhet, egy csatár érkezését még várják

2012.02.19. 09:41
Címkék
A Bp. Honvéd labdarúgócsapata szombaton két felkészülési mérkőzést is játszott, a Tiszafüred (1–1) és a szlovákiai AS Trencín (1–1) ellen. A mérkőzések után Supka Attila vezetőedző értékelte a honvedfc.hu-nak adott videointerjúban a felkészülést, szót ejtve a próbajátékosok sorsáról és az erősítésekről is. Egy próbajátékos megy, egy valószínűleg megy, egy támadó még érkezik és a Honvédban folytatja valószínűleg a próbajátékon már a kispestieknél szerepelt Marko Vidovics.

„A második mérkőzésre koncentráltunk elsősorban, próbáltuk összeállítani azt a csapatot, mely már a bajnoki mérkőzésen is kezdeni fog a Vasas ellen, de sajnos voltak hiányzók. Remélem, a jövő héten már az a csapat játszik, amely a bajnoki kezdőnk lesz. Délczeg Gergelyt a komolyabb sérülés elkerülése érdekében hoztuk le, ő és a többi sérültünk jövő héten remélhetőleg már rendben lesz” – kezdte értékelését Supka, aki a Tiszafüred ellen bevetett próbajátékosokra és a kapuskérdésre (Kemenes Szabolcs vagy Sánta András?) is kitért.

„A balhátvéd (a békéscsabai Juhász György - a szerk.) biztosan nem marad, a kameruni csatárt, Joelt egyelőre nem tudom, de még nem nyújtott olyan teljesítményt, amire azt mondtuk volna, hogy igazán jó, vagy hogy tud segíteni. A kapusainkkal beszéltünk, és az utolsó felkészülési mérkőzésen már az a kapus véd, akivel kezdjük a bajnokságot.”

Supka elmondása alapján egy támadó még biztos érkezik Kispestre, és elképzelhető, hogy mégis egyezség születik a védő Marko Vidoviccsal, akivel egyszer megszakadtak a tárgyalások.

„Egy játékos még érkezik csatárposztra, elvileg megállapodtunk, hétfőn jön ide, és akkor majd meglátjuk, hogy tud-e jönni. A próbajátékon itt járt Vidoviccsal úgy tűnik, végül meg tudunk állapodni, és ő érkezik balhátvédbe. Bízom benne, hogy a játékosállományunk elég masszív lesz ahhoz, hogy jól tudjunk szerepelni. Nagyon hosszú, monoton felkészülésen vagyunk túl, végig itt készültünk a Bozsik-stadionban, nem tudtunk elmenni edzőtáborba, és ez nagyon sok. Ez a játékosoknak és edzőknek is nagyon hosszú... De bízom benne, hogy a jövő héten sikerül felfrissíteni a társaságot.”

EMLÉKEZTETŐ – FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
BP. HONVÉD–TISZAFÜRED 1–1 (0–0)
Bozsik-stadion, 150 néző. V: Landeszman
BP. HONVÉD: Sánta – Remes, Navarette, Bjelkanovic (Botka), Juhász Gy. (Szala) – Vernes (Miskovicz), Johnson, Porcari, Kapacina (Rasztovits) – Diaby, Joel (Nagy K.)
G: Johnson, ill. Angyal
BP. HONVÉD–AS TRENCÍN (szlovákiai) 1–1 (0–0)
Bozsik-stadion, 200 néző
HONVÉD: Kemenes – Horváth A. (Moga, 78.), Botis, Debreceni, Hajdú N. – Ceolin (Baráth, 82.), Hidi, Németh N., Tchami (Czár R., 46.) – Délczeg (Erdélyi L., 46.), Hadzic
G: Czár R., ill. Depetris

BP. HONVÉD
Érkezett: Nicolas Ceolin (brazil, Győri ETO FC – kölcsönbe), Tomás Díaz Navarrete (chilei, RU Saint-Gilloise – Belgium, kölcsönbe), Faggyas Milán (SV Mattersburg – Ausztria), Emir Hadzic (bosnyák, NK Celik Zenica – Bosznia-Hercegovina), Matías Sebastián Porcari (argentin, Fénix – Uruguay)
Távozik/szabadon igazolható: Dieng Abass (szenegáli, Song Lam Nghe An– Vietnam, kölcsönbe), Danilo de Oliveira (brazil, FC Sion – Svájc), Harmony Ikande (nigériai, Beitar Jerusalem – Izrael), Marek Kostoláni (szlovák, ASK Mannersdorf – Ausztria), Radiszlav Szekulics (montenegrói, ?), Torghelle Sándor (Videoton), Lukás Zelenka (cseh, 1. SK Prostejóv – Csehország), Vólent Roland (Soproni VSE)
Akivel tárgyalnak: Deák Márton (Soproni VSE), Marko Vidovics (montenegrói, klub nélküli – legutóbb Levszki Szófia – Bulgária)

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: Csikós, Varga és Fejes nyerte a kieséses viadalt Szolnokon

Kajak-kenu
8 perce

Hadjar az Olasz Nagydíjat is kihagyja – hivatalos

F1
49 perce

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Ferencváros első El-ellenfele

Európa-liga
1 órája

Nyílt vízi úszás: kezdődik a junior-vb Argentínában

Utánpótlássport
1 órája

„Méltóság kérdése volt” – Kessié ügynöke visszavágott a Juventus vezérigazgatójának

Olasz labdarúgás
2 órája

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
2 órája

A 80-as évek jugoszláv legendáját, Ivan Gudeljt gyászolja a Hajduk Split

Minden más foci
2 órája

A síelőknél maradnak semlegesek az oroszok és a fehéroroszok

Téli sportok
2 órája