Bp. Honvéd: öngól az NB III-ban, és meg is sérült a korábbi kulcsember

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.08. 08:42
null
Ivan Lovric kulcsemberből mellőzötté vált (Fotó: Szabó Miklós)
Az ág is húzza Ivan Lovricot. A Bp. Honvéd 32 esztendős belső védője a tavasszal többször is hibázott, gyenge formát mutatott, így kikerült a kispesti kezdőből. Az elmúlt hétvégén már az NB III-as második csapatban kapott lehetőséget, de ott sem ment neki igazán a játék, ráadásul meg is sérült.

 

Legutóbb március 31-én, a Diósgyőr elleni bajnokin (1–1) lépett pályára az NB I-ben Ivan Lovric. Azóta lepörgött öt bajnoki, de lehetőséget nem kapott.

Múlt héten az NB III Közép-csoportban szereplő Honvéd II-ben játszott. A vasárnapi, Tiszakécske elleni összecsapáson (1–4) kezdőként lépett pályára, azonban öngólt vétett, és meg is sérült, ami miatt már a 41. percben le kellett cserélni.

A hírek szerint a térde fáj, egyelőre nem tudni, mennyi időt kell kihagynia a horvát-magyar futballistának. A labdarúgó az ősszel alapembernek számított, hiszen 17 alkalommal kapott lehetőséget, s mindig kezdőként.

A védelemben, illetve a középpálya védekező szekciójában amúgy is számos problémával küzdenek a legutóbb hazai pályán vereséget szenvedő kispestiek. Baráth Botond piros lapot kapott a Debrecen elleni szombati mérkőzésen (1–3), míg Lovrichoz hasonlóan Patrick Ikenne-King is térdsérüléssel bajlódik, míg Holender Filipet a Loki ellen már a 43. percben lehozta Supka Attila vezetőedző, de nem sérülés, hanem a játékos halovány teljesítménye miatt. Bár ott van még a keretben a télen érkező Tomás Kosút is, a cseh hátvéd gyenge produkciója miatt a kispadra szorult, és információnk szerint a nyáron már búcsút is inthet Kispestnek. Ráadásul a szintén télen szerződtetett balhátvéd, Tonci Kukoc teljesítménye sem volt meggyőző. A középpályás Nagy Gergő pedig továbbra is fájlalja a bokáját, a legutóbbi két bajnokit ki kellett hagynia.

A 3–6. HELYEZETT CSAPATOK HÁTRALÉVŐ MECCSEI
FORD. DVSC ÚJPEST HONVÉD PAKS
30. DVTK (o) PAFC (o) Paks (i) Honvéd (o)
31. Balmazújváros (i) Haladás (i) Ferencváros (o) DVTK (i)
32. PAFC (o) Mezőkövesd (i) Videoton (i) Balmazújváros (o)
33. Újpest (i) DVSC (o) Vasas (o) PAFC (i)
NB I, 2017–2018, 29. FORDULÓ
MÁJUS 5., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Budapest Honvéd–Debreceni VSC 1–3 Budapest,Bozsik József Stadion
Kassai Viktor
Vasas FC–Paksi FC 0–1
Budapest,Szusza Ferenc StadionVad II István
Balmazújváros–Újpest FC 1–1
Balmazújváros, Városi Stadion
Solymosi Péter
Diósgyőri VTK–Mezőkövesd 0–1
Miskolc, Diósgyőr, DVTK StadionErdős József
Haladás–Puskás Akadémia 3–2
Szombathely,Haladás Stadion
Andó-Szabó Sándor
Videoton FC–Ferencváros 0–0
Felcsút,Pancho ArénaBognár Tamás
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik