Bp. Honvéd: harmadosztályú olasz klub talált rá a kapitányra

2016.12.22. 22:04
null
Hidi Patrik az ősszel remeklő Bp. Honvéd alapemberének számít (Fotó: Veres Viktor)
Az olasz Messina szakmai igazgatója, Pasquale Leonardo a cornermessina.it-nek nyilatkozva megerősítette a honlap információit: a harmadosztályú klub érdeklődik Hidi Patrik után.

 

„Csak azt tudom megerősíteni, hogy érdekel minket Hidi. Különböző külföldi profilokat nézünk, a szóban forgó játékossal erősödne a csapatunk” – mondta Leonardo, aki azt is elmondta, hogy egyelőre nem tud igazi tárgyalásokról beszámolni az érintett felek között. A honlap információi szerint viszont a téli átigazolási időszakban akarják szerződtetni a magyar középpályást.

„Különböző játékosok statisztikai mutatóit értékeljük, jelenleg az övé csak az egyik a sok közül. Első lépésként csökkentenünk kell a megfigyeltek számát, csak utána érdemes a megmaradt kiszemeltekkel felvenni a kapcsolatot. Az információkat aztán ismertetjük Cristiano Lucarellivel, hogy ezzel is segítsük vezetőedzőnk munkáját.”


A Messina a háromcsoportos – csoportonként 20-20 klubbal – olasz harmadosztályú bajnokságban a C-csoportban 18 ponttal a 17. helyen áll.

A 26 éves Hidi a második helyen telelő kispestiek alapembere, az ősszel csak két bajnokit hagyott ki, tizenhét találkozójából tizenhármat végig játszott. Védekező középpályásként három gólt szerzett és két gólpasszt adott. Szerződése a nyáron lejár, értékét a transfermarkt.de 400 ezer euróra teszi.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Botka Endre, Hidi Patrik (Messina, olasz), Nagy Sándor (ukrajnai, lejárt a szerződése)

 

Legfrissebb hírek

Kölnből is érkezik játékos az NB I-be! Csatárt várnak a DVSC-nél, az ETO-nál – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-infó: Cipruson folytatja Tamás Márk

Légiósok
14 órája

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
17 órája

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
20 órája

Nagy mozgás a Fradinál, érkezők Győrben, Nyíregyházán és Újpesten is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:28

Új klubja bejelentette a Kisvárdáról távozott védőt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:09

Spanyolországban folytatja a Honvédtól távozó támadó – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 19:53

ZTE: megjött a brazil csatár, középpályás is érkezhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 12:08