Bp. Honvéd: Engem is meglepett - Marco Rossi

GALAMBOS DÁNIELGALAMBOS DÁNIEL
2015.02.08. 12:50
George F. Hemingway, a Bp. Honvéd labdarúgócsapatának tulajdonosa ismét edzőváltásra szánta el magát: Csábi József távozik, helyét pedig Marco Rossi foglalja el, aki korábban már majd’ két évig edzősködött Kispesten, tavaly áprilisban viszont felmondott. Saját bevallása szerint az olasz trénert is meglepték a történtek. Ugyanakkor Csábi József nem kapott hivatalos indoklást a menesztésére – sejtései azonban vannak.

„Engem is meglepett, hogy ismét képbe kerültem a Bozsik-stadionban, de profi vagyok, és ha olyan feladat kínálkozik, amelyik tetszik, kihívást jelent, elvállalom – nyilatkozta Marco Rossi a Nemzeti Sportnak. – A Honvéd ráadásul sokkal többet jelent számomra, mint egy szimpla klub, a színei, a szurkolói még mindig különleges helyet foglalnak el a szívemben. Nagyon megkedveltem őket, és talán én is hagytam magam után nyomot. Mindenesetre az NB I tabellájára tekintve borzasztó rossz látni, hogy a kiesés ellen küzd a csapat, főképp annak tükrében, hogy velem még a nemzetközi porondért harcolt, amit az első szezonomban a harmadik hellyel sikerült is elérnünk."

Egy év sem telt el azóta, hogy Rossi lemondott Kispesten, de vajon mitől más a mostani helyzet, mint volt tavaly áprilisban? Főként, hogy ugyanaz a tulajdonos irányít, akivel a távozása előtt akadt nézeteltérése.

„A segítő szándék motivál, hogy a klubhoz méltó tavaszt produkáljon a Honvéd. Előfordul, hogy amikor kis idő elteltével az ember visszatekint a történésekre, máshogy látja őket, mint amikor éppen benne volt. Akkor frusztrált egy-két dolog, ám utólag átgondolva, más szemszögből is megvizsgálva a történeteket másképp értékeled, ami történt. Alapvetően nem voltak senkivel sem problémáim, George F. Hemingwayjel is rendben volt a kapcsolatunk decemberig. Akkor valami megtört, ami végül a lemondásomhoz vezetett."

Rossit, bár bízott benne, más magyar klub végül nem kereste meg, miként olasz kispadon sem jutott számára hely. Európán kívül akadt volna, de azt meg ő nem vállalta. A Honvéd nehéz helyzetben várja a tavaszt, ám a tréner szinte biztosra veszi a bennmaradást.

„Csak azért nem mondom, hogy száz százalék, mert a futballban bármi lehetséges, de a kilencvenkilenc egész kilenctized százalékot vállalom. Szeretném visszaadni a játékosoknak az önbizalmukat, azt elérni, hogy újra agresszív, meggyőződéssel futballozó csapat legyen a Honvéd."

Csábi József a Hemingway-éra tizenkettedik edzője volt, s elődei többségéhez hasonlóan ő sem maradt hosszan Kispesten: október végén érkezett

„Nem indokolták az elküldésemet – mondta a korábbi tízszeres válogatott védő, Csábi József, aki szerint a jelenlegi keretben, főképp a fiatalokban van lehetőség, de talán a kieséstől való félelem vagy maga a nemzetközi igazgató, Fabio Cordella olyan irányba tereli a klubot, ami nem a Honvéd érdekeit szolgálja. – Az elmúlt tíz napban sokat vitáztam a tulajdonos úrral az átigazolási politikáról, kedden konkrétan elmondtam, hogy szakmailag vállalhatatlan, ahogyan és akiket idehoznak a klubba. Lehet, ha mindenre csak bólogatok, ma is én vagyok a Honvéd vezetőedzője, csakhogy az nem én lettem volna."

A kispestiekhez kapcsolódó hír volt szombaton, hogy olasz sajtóhírek szerint Filkor Attila próbajátékra érkezett a Bozsik-stadionba, ám a hatszoros válogatott középpályás maga közölte, hogy szó sincs erről, csupán személyes okokból jött haza három napra. Mindezt korábban megerősítette George F. Hemingway is, aki úgy fogalmazott: semmit sem tud Filkorról.



Broadcast live streaming video on Ustream

Legfrissebb hírek

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
17 órája

Marco Rossi: Sallai Roland és Szoboszlai Dominik nem jobbhátvéd

Magyar válogatott
2026.03.17. 14:03

Yaakobishvili Áron, Csinger Márk és Szűcs Tamás is meghívót kapott Marco Rossitól

Magyar válogatott
2026.03.17. 12:49

Bízzuk Rossira! — Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.03.17. 00:01

Erődemonstráció: hibátlan mérleggel nyerte a Honvéd-kupát az Elche

Minden más foci
2026.03.15. 20:41

Kispesten ünnepi tradíciót hoznának létre a Honvéd-kupával

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:16

Egy félidőn át jól tartotta magát a Békéscsaba, végül mégis a listavezető győzött

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:50

A cseh és a lengyel ligára is érdemes figyelnie Marco Rossinak

Légiósok
2026.03.13. 07:05
Ezek is érdekelhetik