Bp. Honvéd: a Milan afrikai tehetsége aláírt - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.18. 14:07
Július végén olasz sajtóhírek alapján már beszámoltunk arról, hogy a Milan 18 éves labdarúgója, Donald Bende Bende a Budapest Honvédnál folytathatja a pályafutását. A középpályás szerződtetését a Nemzeti Sport Online kérdésére ma a klub is megerősítette.

A 18 éves elefántcsontparti U-válogatott középpályás, Donald Bende Bende egy plusz egy éves szerződést kötött a Honvéddal, jelenleg a második keret tagja – ezt a választ a Honvéd sajtóosztályától kaptuk a Milantól szerződtetett futballistával kapcsolatban.

Donald Bende Bende (balra) még a Milan játékosaként
Donald Bende Bende (balra) még a Milan játékosaként

„Fiatal tehetség fényes jövőképpel. Kandia Traoré és Abdul Kader Keita mellé érkezik a csapatba harmadik elefántcsontparti játékosként, ami nagy motivációt jelenthet neki. Bízunk benne, hogy sokat fejlődik itt, és talán egy nap visszavásárolja majd tőlünk az AC Milan” – idézte még júliusban Fabio Cordellát, a kispestiek sportigazgatóját a labdarúgóval kapcsolatban a MilanNews.it.

Bende Bendén kívül másik két kiszemeltről is érdeklődtünk a kispesti klubnál.

Megtudtuk, hogy Ihrig-Farkas Sebestyén, aki korábban Kispestről került Olaszországba, de a nyáron visszatért a Honvédhoz, továbbra is a piros-feketékkel készül, ám az ügyében még nem született egyezség itáliai egyletével, így továbbra is a Parma játékosa.

Akárcsak Fabiano Santacroce, akit az olasz sajtó hozott hírbe a Honvéddal, de a klub tájékoztatása szerint őt nem szerződtették. Azt nem tudni, hogy van-e még esély az érkezésére.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Donald Bende Bende (elefántcsontparti, AC Milan Primavera – olasz), Abdul Kader Keita* (elefántcsontparti, szabadon igazolható), Horváth András (Hatvan), Kandia Traoré (elefántcsontparti, csapat nélkül, legutóbb Caen – Franciaország), Souleymane Youla (guineai, RFC Tournai – Belgium), Cristian Portilla (spanyol, Glifada – Görögország). Kölcsönből visszatért saját nevelésű játékosok: Czár Richárd (Sopron), Fejes János (Gyirmót), Karacs Péter (Balmazújváros)
Távozott/távozhat: Emiliano Bonazzoli (olasz, AC Este – Olaszország), Botka Endre (KTE – kölcsönbe), Csábi Mihály (Sopron – kölcsönbe), Csemer Gyula (Gyirmót – kölcsönbe), Czuczi Márton (Békéscsaba – kölcsönbe), Daru Bence (Siófok – kölcsönbe), Délczeg Gergely (MVM-Paks után ZTE – kölcsönbe), Drissa Diarra (mali, Chiasso – Svájc), Erdélyi László (Sopron – ismét kölcsönbe), Kovács János (Siófok), Ivan Lovric (horvát, KTE), Lőrinczy Attila(Békéscsaba – kölcsönbe), Arturo Lupoli (olasz, Varese – Olaszország, kölcsönből vissza), Nagy Mihály Krisztián (Kozármisleny – újra kölcsönbe), Nikola Pantovics (szerb, Mezőkövesd – kölcsönbe), Polyák Kristóf (KTE), Emanuele Testardi (olasz, Sampdoria – Olaszország, kölcsönből vissza, onnan Lupa Roma – Olaszország), Varga Máté (Putnok után Cigánd – kölcsönbe), Vernes Richárd (Central Coast Mariners – Ausztrália, kölcsönbe), Vólent Roland (Balmazújváros után Békéscsaba – kölcsönbe), Borisz Zsivanovics (szerb, ?)
Kiszemeltek: Ihrig-Farkas Sebestyén (Parma – Olaszország), Fabiano Santacroce (olasz, Parma – olasz)
*április végén érkezett
Legfrissebb hírek

Távozó kölcsönjátékosok – az MTK-nál és Nyíregyházán is

Labdarúgó NB I
7 órája

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:00

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.06.12. 13:57

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36
Ezek is érdekelhetik