Biztos újpesti siker, negyedszerre is Fradi-iksz

2013.02.14. 18:33
Lejátszotta utolsó törökországi felkészülési mérkőzését az Újpest és a Ferencváros labdarúgócsapata Belekben, a lila-fehérek háromgólos, magabiztos győzelmet arattak az ukrán Csornomorec Odessza ellen, míg a zöld-fehérek negyedszerre is döntetlent játszottak, ezúttal a szlovákiai MFK Kosicével.

ÚJPEST: MAGABIZTOS GYŐZELEM AZ UKRÁNOK ELLEN

Az Újpest az ukrán élvonal ötödik helyén álló Csornomorec Odessza ellen játszotta utolsó edzőmeccsét Belekben, ezt megelőzően a román Gaz Metantól és a fehérorosz Szlavija Mozirtól szenvedtek vereséget a fővárosiak.

Az Újpest rögtön támadólag lépett fel a találkozón, Remili Mohamed többször is helyzetbe került, de fejjel és lábbal sem tudott betalálni. A 11. percben pedig rávezethette a labdát az ellenfél kapusára, de önzetlenül Kabát Péterhez passzolt, aki elhibázta a lehetőséget. Ezt követően az Odessza is veszélyeztetett, a félidő közepére pedig kiegyenlítetté vált a játék.

Az ukránoktól a spanyol Riera a kapufát is eltalálta, a vezetést viszont az Újpest szerezte meg. Grégory Christ egy kipattanót tekert a bal felső sarokba. Ezután az ellenfél aktívabbá vált, de nem tudott egyenlíteni a szünetig. Ráadásul Rierát sportszerűtlenségért cserével kiállította a játékvezető.

A második játékrész elején megduplázta vezetését a magyar csapat, Remili szerzett labdát az ellenfél térfelén, majd végigvitte az akciót. Az újpestiek támadója az 58. percben már az előkészítésben jeleskedett, passzából Szélesi Zoltán növelte háromgólosra csapata előnyét.

A folytatásban mindkét oldalon voltak helyzetek, de újabb találat már nem esett. Kéztörése óta először léphetett pályára Bruno Moraes, aki a hajrához érve Kabát Pétert váltotta. Háromgólos, magabiztos győzelmet aratott az Újpest.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

FELKÉSZÜLÉS
ÚJPEST–CSORNOMOREC ODESSZA (ukrán) 3–0 (1–0)

Belek, Törökország
Újpest: Balajcza – Vermes, Szélesi, Antón (Aarab), Iandoli – Simon K. (Balogh B.), Proesmans, Vasziljevics (Sztaniszavljevics), Christ – Remili, Kabát (Bruno Moraes)
G: Christ, Remili, Szélesi
Forrás: ujpestfc.hu


FERENCVÁROS: NEGYEDSZERRE IS DÖNTETLEN

A Ferencváros öt nap alatt négy mérkőzést játszott Belekben, az első három találkozó egyaránt döntetlennel ért véget. Negyedszerre a szlovák bajnokság negyedik helyén álló MFK Kosice következett. Ricardo Moniz kezdőcsapatában ott volt a Hollandiából érkező Quenten Martinus és a felnőttek között egyre többször szerepet kapó fiatal Csillus Tamás. A télen szerződtetett brazil Júnior Fell sérüléssel bajlódik, így Gyömbér Gábor került be a védelem közepébe.

A meccs első periódusát enyhe kassai fölény jellemezte, amely gólt is eredményezett, egy gyors akció végén átívelték Jova Levente fölött a labdát. Úgy tűnt, megint az ellenfél vezető gólja kell hozzá, hogy felpörögjön a Fradi, a magyar csapat lassan átvette az irányítást. Az első félóra végén a kassaiaknak a kapujuk torkából kellett menteniük, de ezt leszámítva igazán nagy helyzetet nem tudott kidolgozni az FTC.

A szünetben többet cserélt Moniz, a Fradi pedig már a kapura is veszélyesebben játszott. Az 52. percben megszületett az egyenlítő gól, a beálló Milan Perics beadását Somália fejelte a Kosice hálójába.

A ferencvárosiak, akiknél csereként újra bizonyítási lehetőséget kapott több fiatal, mindent megtettek a győztes gól megszerzéséért, Perics például nagy helyzetben hibázott, de újabb gól már nem esett. Az FTC negyedszer is döntetlenre végzett Belekben.

FELKÉSZÜLÉS
FERENCVÁROS–MFK KOSICE (szlovákiai) 1–1 (0–1)

Belek, Törökország
FTC: Jova (Ranilovic) – Csillus, Batik, Gyömbér, Sváb (Erdei V.) – Csukics (Perics), Józsi (Gárdos) – Jenner (Orosz), Somália (Hakola), Martinus (Bokányi) – Böde (Kovács K.)
A Ferencváros gólszerzője: Somália

Legfrissebb hírek

Svéd játékvezetőt jelöltek a Braga–Ferencváros Európa-liga-mérkőzésre

Európa-liga
34 perce

Női NB I: az FTC legyőzte az ETO FC-t, és visszaállt az élre

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 22:33

Lenny Joseph: Még semmi sem dőlt el!

Európa-liga
2026.03.13. 15:01

Wayne Rooney: Robbie Keane helyében nem hagynám el a Ferencvárost a Tottenhamért

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 11:57

Gróf Dávid: Robbie Keane mondta, hogy ne ünnepeljünk

Európa-liga
2026.03.13. 09:25

Carlos Vicens: A játék képe is fájhat, de a Bragánál senki sem adhatja fel!

Európa-liga
2026.03.13. 09:19

A Ferencváros kiváló védekezését dicsérik Portugáliában – lapszemle

Európa-liga
2026.03.13. 09:00

Bravúr a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.03.13. 00:43
Ezek is érdekelhetik