Az ember ült a Városi Stadion sajtótribünjén, a felette álldogáló drukkerek irányából füstös lehelet csapódott a tarkójára, és figyelte, ahogy a kövesdi játékosok a szünet után az öltözőből előbukkanva kört alkotnak a felezővonalnál. Begyakorolt koreográfia szemtanúi lehettünk, nem is kérdés, a játékosok sprinteltek, felpörgették pulzusukat, lehunyt szemmel is tudták, a kör közepén álló erőnléti edzőjük mit kér tőlük. Mindezt egyszerre tették, mintha legalábbis a szinkronúszó-világbajnokságon lettünk volna, és amíg a ferencvárosi futballisták a helyükön toporogtak, kövesdi kollégáik újra üzemi hőmérsékletre hozták izmaikat. Ki tudja, mi múlik az első sprinten…

Talán nem véletlenül mondja a 3. oldal hasábjain a nehezen szóra bírható Kuttor Attila, a siker a részletekben rejlik.

Mondjuk, az imént említett minibemelegítésen. Néhány hete vezették be, és a jelek szerint (ez is) működik. Mint ahogy a Kuttor Attila által megálmodott taktika is. Mondhatnánk, a tréner hazardírozott, hiszen ennyi erővel ugyanilyen rosszul is elsülhetett volna a letámadás, néhány rossz helyen megindított mozgással a ferencvárosiak átgázolhattak volna rajtuk – nem tették. Így aztán bevált a Kuttor-terv, a zöld-fehérek védelmében olyan zavar keletkezett, hogy Szerhij Rebrov is csak pislogott, a magyar mezőnyben eddig senki sem kényszerítette a ferencvárosi játékosokat arra, hogy a labdaátvétel után azonnal (pontosan) passzolniuk kelljen, s ennek az lett a vége, hogy egy félidő alatt hat végzetes eladott labdájuk volt, három labdavesztésből gólt kaptak.

S a szombati mérkőzésnek itt vége is lett.

Kuttor Attila színes egyénisége a magyar edzői karnak, és nem azért, mert ahogy negyven fokban, mínusz tízben is fekete öltönyében irányít a kispad előteréből. Egyébként is, ahogy mondja, csak azért öltözik így, mert szereti a feketét, ennyi… Sokszor ez az egyszerűség a leginkább eredményre vezető, nem kell ezt túlbonyolítani. Kuttor Attila jó edző, még jobb válhat belőle, de azzal még várjunk, hogy máris megvan a következő szövetségi kapitány!