Berki visszatér, tárgyalnak a teljes ingatlan átvételéről

2011.02.22. 13:16
null
Berki visszatér a Fradihoz <br />(Fotó: M. Németh Péter, archív)
Címkék
Amiről sajtóhírek alapján korábban beszámoltunk, az most hivatalossá vált, Berki Krisztián visszatér a ferencvárosi labdarúgócsapatot működtető zrt.-hez, és egyik cége révén átveszi annak irányítását. Erről a klub honlapján megjelentetett közlemény számolt be.

A közlemény szerint Kevin McCabe a klubbal is tárgyal a teljes ingatlan átadásáról, az alapelvekben már meg is egyeztek, végleges megállapodás néhány héten belül várható. Az alábbiakban az ftc.hu-n megjelentetett közlemény olvasható:

„Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy a hétvége folyamán egy közös szándéknyilatkozatot írtunk alá a BK Management Kft.-vel (BKM), mely szerződés azonnal hatályba lépett, és melynek értelmében a BKM átveszi a zrt. irányítását.

A BKM tulajdonosa és vezetője az a Berki Krisztián, aki korábban a klub vezérigazgatója, azt megelőzően pedig játékosa volt, valamint aki rendelkezik mindazzal a gyakorlattal és tapasztalattal, ami a napi ügyek intézéséhez illetve az adminisztráció átvételéhez szükségesek.

Ezzel párhuzamosan előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a Ferencvárosi Torna Club megbízottjával, Kubatov Gábor úrral, a teljes projekt jövőjével kapcsolatban, amely projektnek része a teljes ingatlan átadása, beleértve a stadiont is. Az alapelvekben már megegyeztünk, a végleges megállapodás pedig négy héten belül várható. Az FTC, a BKM és a mi cégcsoportunk szorosan együttműködnek a Fradi felvirágoztatásáért.

Ezzel küldetésünket a labdarúgócsapattal kapcsolatosan befejeztük, amit 2008-ban vállaltunk, megtettük, megmentettük a csődtől ezt a méltán híres és büszke klubot, és most visszaadjuk a Fradit a magyar emberek kezébe.

Három nap múlva kezdődik a nagyon izgalmasnak ígérkező tavaszi szezon, nagyon sok sikert kívánunk az első csapatnak ahhoz, hogy megszilárdítsa helyét az első osztály legjobbjai között.

Kevin McCabe"

Nem ez volt az egyetlen közlemény, amelyet ma közreadott az angol üzletember, korábban a pénzügyi kérdésekben tájékoztatta a ferencvárosi szurkolókat. Ebből kiderül, hogy összesen 9.2 milliárdot forintot költött a futballcsapatra és az ingatlanra, a bevételi oldalon viszont csak kevesebb mint 600 millió szerepelt, de azt is teljes egészében a focistákra fordította. Korábbi írásunk itt olvasható.

Legfrissebb hírek

Kontinentális Kupa: nem jutott tovább a Budapest Jégkorong Akadémia

Jégkorong
5 perce

Piros Zsombor kikapott a maiai döntőben, egyelőre nem jutott a legjobb százba

Tenisz
16 perce

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, csak ikszelt idegenben a Manchester United

Angol labdarúgás
24 perce

Vuhani tenisztorna: Chwalinska a döntőben állította meg a brit meglepetésembert

Tenisz
27 perce

Franciaország: szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
28 perce

NB III: kilencgólos thriller Dabason

Labdarúgó NB II
39 perce

Eltévedt, majd az utolsó helyről az ezüstéremig küzdötte fel magát

Csupasport
47 perce

NB II: Soroksár SC–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
50 perce