Benczés DVTK-győzelem esetén koccintana Sisával

Vágólapra másolva!
2011.09.16. 10:36
null
Sisa Tibor a meccs erejéig barátból ellenfél<br /> lesz Benczés Miklóssal (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Nógrádiak egymás ellen: két éve még a salgótarjáni születésű Benczés Miklós és Sisa Tibor is a diósgyőriek kispadján ült. Az előbbi szakember azóta a DVTK vezetőedzője lett, az utóbbi Kaposváron igyekszik csapatot építeni. Kettejük csatája kapcsán főszerep juthat egy házi pálinkának is – ám előre egyikük sem iszik a medve bőrére.

Egy palack jobb fajta „palóc whisky".

Több mint két esztendeje őrzi Benczés Miklós bontatlanul a különös nevű gyümölcspárlatot – Sisa Tibor ajándékozta az akkori pályaedzőjének, a fiatal szakembernek búcsúzóul, lezárva diósgyőri együttműködésüket. Ők ketten négy hónapig igyekeztek közösen tolni a diósgyőri piros-fehérek szekerét – pénteken ellenfelek lesznek, de ellenségek nem.

„Szeretettel várjuk Sisa Tibort – mondta Benczés Miklós, a DVTK vezetőedzője. – Biztosra veszem, hogy a kaposváriak edzője kellemes emlékeket őriz az itt eltöltött időszakáról. Más kérdés, hogy a mérkőzés előtt félre kell tenni az érzelmeket, akkor is, ha az esetleg nehezére esik az embernek. Sisa Tibor a szívén viselte a klub sorsát, így most különös érzések kavaroghatnak benne."

Benczés Miklós mintha csak korábbi főnöke lelkébe látott volna...

„Még mindig megvannak a szurkolóktól kapott ereklyéim – árulta el a Kaposvári Rákóczi vezetőedzője. – Most is beleborsódzik a hátam, ha belegondolok, a diósgyőri ultrák a ludányhalászi házamnál próbáltak meggyőzni, maradjak. Sajnálom, hogy abban az időszakban nem sok jó hírt lehetett hallani a csapatról, ám az eredményességet nem érhette kritika, gyűjtögettük a pontokat."

Most aztán kiderül, mit tanult az egyik nógrádi szakember a másiktól.

„Nagyon jól éreztem magam Veréb Gyurival és Benczés Mikivel – emlékezett Sisa Tibor. – Fiatal, igyekvő szakembernek ismertem meg, és egy pillanatra sem tagadta, hogy szeretne ezt-azt ellesni. Volt kitől tanulnia, hiszen sok edzővel dolgozott együtt, szerintem kijárt már neki a vezetőedzői feladat. Mindketten északiak vagyunk, Salgótarjánban születtünk, engem viszont Kaposvárra sodort az élet, ahol igazán remekül érzem magam. Mégis úgy vagyok vele, jó érzésekkel térek vissza Diósgyőrbe, még akkor is, ha most minden erőmmel azon leszek, hogy valamiképp »pontosan« térjünk haza. Sok apró gondunk van, későn álltunk össze, ám fejlődőképesek vagyunk, csak lenne végre egy kis szerencsénk!"

A diósgyőriek vezetőedzője győzelmet remél, csakhogy a siker titkát nem akarta elárulni.

„Nem szeretnék semmit elkotyogni, mert a végén még a ravasz palóc kitalál valamit – mosolygott Benczés Miklós. – Sisa Tibor gyakorlatias edző, szerette az edzéseken maga csinálni a munkát, nekem kevesebb feladat jutott, de nem bánom. Így legalább még csak nem is sejtheti, mivel készülök ellene. Egyébként két dolog tetszett tőle. Az egyik, hogy jól építi fel a csapatjátékot, a másik, egyéniségéből és módszereiből fakadóan felettébb pozitív mentális állapotba tudja hozni a játékosait. Az tény: a nyáron alaposan kicserélődött a kaposváriak kerete, de nem hagyjuk magunkat elaltatni. Ha a góllövőlistára nézünk, látjuk, Milan Perics vezeti, a kezdőben meg Lubos Hajdúch, valamint Serghei Alexeev is válogatott labdarúgó. Tudom, abból főznek, amijük van, ám az alapanyagok nem is olyan rosszak, nem?!"

Sisa Tibor keze munkáját dicséri a híres „palóc whisky" is.

„Búcsúzóul kaptam a pálinkát, eddig nem nyitottam ki – árulta el Benczés Miklós. – Ha ellenben pénteken nyerünk, megígérem, koccintok egyet a lefújás után Sisa Tiborral."

Legfeljebb úgy tesznek majd, mint régen: egymást támogatják.

 

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC 8 7 1 16– 5 +11 22
2. Győri ETO FC 8 7 1 15– 5 +10 22
3. Pécsi MFC 8 5 1 2 12–13 –1 16
4. Bp. Honvéd 8 5 3 17–10 +7 15
5. Videoton FC
8 4 1 3 12– 6 +6 13
6. Lombard Pápa 8 4 1 3 9– 8 +1 13
7. Kecskeméti TE 8 3 3 2 16–11 +5 12
8. Diósgyőri VTK 8 3 3 2 12– 9 +3 12
9. Paksi FC 8 2 4 2 13–15 –2 10
10. BFC Siófok 8 2 3 3 7– 7 0 9
11. Szombathelyi Haladás 8 2 2 4 7–10 –3 8
12. Kaposvári Rákóczi FC
8 1 4 3 11–16 –5 7
13. Vasas 8 1 3 4 9–16 –7 6
14. Újpest FC 8 1 2 5 9–13 –4 5
15. Ferencváros 8 1 2 5 6–10 –4 5
16. Zalaegerszegi TE FC 8 1 7 4–21 –17 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik