Békés döntetlen a havas esőben, Szombathelyen

Vágólapra másolva!
2012.10.27. 17:59
null
A Haladás ikszelt a Péccsel (Fotó: Unger Tamás)
Címkék
A labdarúgó NB I 12. fordulójában a Szombathelyi Haladás a Pécsi MFC csapatát fogadta. A gól nélküli első félidőt követően a szakadó havas esőben, a 74. percben Andrej Causic szerezte meg a vendégeknek a vezetést, ám a 83. percben Kenesei Krisztián tizenegyesből egyenlített.

Az esőzés miatt igencsak mély talajú, sáros pályán kezdték a találkozót a csapatok, és a hazaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést. A vendégek kapusának, Dibusz Dénesnek előbb Kulcsár Kornél lövését kellett fognia, majd egy beadásnál mentett a berobbanó Andorka Péter elől. Utóbbi, illetve Horváth Adrián lövése pedig elkerülte a kaput, csakúgy mint Devecseri Szilárd fejese.

Az első pécsi lövési kísérletre egészen a 28. percig kellett várni, de Demjén Gábor bombája is a kapu mellé ment. Három perccel később viszont Nagy Dániel a félidő legnagyobb helyzetét hagyta ki, miután hat méterről a kilépő Dibuszba lőtt. A félidő hajrájában viszont a vendégek is gólt szerezhettek volna, de Eke Uzoma 10 méterről, senkitől sem zavartatva a kapu fölé lőtt.

A szünetben rákezdett az eső, sőt, inkább havas eső nehezítette a játékosok dolgát, amely sajnos a színvonalra is alaposan rányomta a bélyegét, ebben az időszakban sokáig gyakorlatilag csak Zoran Zeljkovic és a csereként beállt Kenesei Krisztián lövését volt érdemes feljegyezni, de a kapusok magabiztosan hárítottak mindkét alkalommal.

Aztán a 74. percben megtört a jég: a vendégek egy szögletet követően Andrej Causic révén megszerezték vezetést, a légiós Bodnár László beívelését követően középről, jobbal, három méterről lőtt a léc alá (0–1).

A 82. percben jött a fordulat: Jirí Krejcí buktatta a tizenhatoson belül a csereként beállt Ugrai Rolandot, amiért a játékvezető büntetőt ítélt, s a tizenegyest az ugyancsak cserejátékos Kenesei Krisztián higgadtan értékesítette (1–1).

Ezt követően már nem változott az eredmény, így a csapatok egy-egy ponttal gazdagodtak.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri ETO FC
11 8 2 1 26–11 +15 26
2. Debreceni VSC-Teva 11 8 1 2 20– 7 +13 25
3. MTK Budapest 11 6 3 2 18–12 +6 21
4. Budapest Honvéd 12 5 2 5 20–20 0 17
5. KTE-Phoenix Mecano 12 5 2 5 16–17 –1 17
6. Diósgyőri VTK 12 5 2 5 9–13 –4 17
7. Ferencváros 11 4 5 2 16–12 +4 17
8. Kaposvári Rákóczi 12 4 4 4 13–15 –2 16
9. Videoton FC 11 4 3 4 13–12 +1 15
10. Újpest FC 12 3 5 4 16–16 0 14
11. Pécsi MFC 12 3 5 4 11–13 –2 14
12. Haladás 12 3 4 5 16–14 +2 13
13. Lombard Pápa 12 3 4 5 12–20 –8 13
14. MVM Paks 11 2 6 3 16–15 +1 12
15. Egri FC 12 2 5 5 9–16 –7 11
16. Siófok 12 3 9 7–25 –18 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik