Beenhakker Dunakeszire vezényelte a lilákat

Vágólapra másolva!
2011.08.04. 10:47
null
Mészöly Géza Dunakeszin tarthat edzéseket (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Miközben T. Sándor, az Újpest egyik tulajdonosa őrizetben van, és arra vár, hogy kiderüljön, előzetesbe kerül-e, a játékosok Dunakeszin készülnek a Paks elleni találkozóra, amelyen gólt és pontot akar szerezni az eddig kiábrándítóan szereplő labdarúgócsapat.

A korábban remek körülményekhez szokott holland sportigazgató, a pénteken kinevezett Leo Beenhakker a hét elején meglátta a Megyeri úton az úgynevezett felső füves pályát, amelyen az első csapat készül, és megtiltotta neki, hogy azon a gyepszőnyegszerű akármin tréningezzen. Ahhoz, hogy megállapítsuk, az a játéktér magában hordozza a sérülésveszélyt, nem kell a világ legjobban jegyzett szakemberei közé tartozni, de Leo Beenhakker addig talpalt, amíg valaki nem talált egy másik pályát a lila-fehéreknek.

Nos, a Dunakeszi Vasutas létesítménye sem Wembley, ám azért lényegesen kevesebb a göröngy, mint a felső füvesen. A holland igazgató kedden még maga is kiment az együttes edzésére, szerdán már nem. Az élcelődők szerint azért maradt távol, mert amilyen gyorsan csak lehet, szeretné elhagyni Újpestet és Magyarországot, mert az még neki is sok, hogy munkaadóját, T. Sándort lekapcsolták kedden – de erről szó sincs, Beenhakker itt van, és dolgozik.

Természetesen a futballisták között is téma volt a keddi esemény, vagyis az, hogy különösen jelentős anyagi kár okozásával és más bűntettekkel gyanúsítják T. Sándort, az Újpest egyik tulajdonosát. Egyelőre azonban a labdarúgók közül nem különösebben zavar senkit, ami történt.

Nyugalmukért sokat tett Bartha Csaba ügyvezető is, aki még a szerdai edzés előtt tájékoztatta a keret tagjait, hogy az elkövetkezendő időszakra az Újpest FC Kft. rendelkezik azokkal a forrásokkal, amelyeknek köszönhetően elő tudja teremteni a kiadások fedezetét. Mészöly Géza vezetőedző továbbra is szűkszavú az ügyben.

„A játékosok arra figyelnek, hogy meginduljanak felfelé a tabellán – nyilatkozta a szakember a Nemzeti Sportnak. – Ennél többet sem ők, sem én nem tehetünk a klubért."

Legfrissebb hírek

Kézilabda: brutális sérülés az osztrák bajnokságban

Kézilabda
48 perce

Bebtó Zoltán megtörte a jeget – Tour de Hongrie-sorozat, 2. rész

Képes Sport
57 perce

Lenzsér részleges izomszakadást szenvedett, még nem tudja, mikor térhet vissza

Labdarúgó NB I
1 órája

Tenisz: Fucsovics nem került fel a római főtáblára

Tenisz
1 órája

Röplabda: az idény végén edzőt vált a Nyíregyháza

Röplabda
1 órája

Claudiu Bumba: Élvezzük a futballt, ez a sikerünk titka

Labdarúgó NB I
1 órája

Kiakadtak a Valladolid-szurkolók a részeg Ronaldo viselkedése miatt – videó

Spanyol labdarúgás
1 órája

Budapesten tér vissza a ringbe az ökölvívó Tommy Fury

Ökölvívás
1 órája
Ezek is érdekelhetik