Beárazva – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2019.03.15. 22:50

Semmi különös nincs abban, hogy Novothny Soma az Újpestből Puszanba igazolt. Nem kell a sorok között olvasni, a 24 éves futballista a jövőben azért küzd, hogy klubja a dél-koreai másodosztályból feljusson a legjobbak közé.

Lehet, egyeseknek különös, hogy a magyar NB I-ből az ázsiai ország második vonalába vezet az út, de ne csodálkozzunk: a labdarúgó is kerek perec elmondta lapunknak, klubjának és neki ez az egyetlen(!) elfogadható konkrét ajánlat érkezett. S mivel Marco Rossi szövetségi kapitány nem számít rá a válogatottban, az újpesti támadó úgy döntött, belevág a kalandba – a beilleszkedésben újdonsült menyasszonya is segíthet neki.

Sok sikert kívánunk Novothnynak, más kérdés, hogy 24 esztendősen az egykori utánpótlás-válogatottnak inkább a nagycsapatot kellene erősítenie. Ám mivel a kapitány nem küldött meghívót sem korábban, sem most, a Szlovákia és Horvátország ellen készülő keretbe, rá­adásul a csatár új motivációt keresett, képbe került a puszani együttes. Ami azért is elgondolkodtató, mert eddig Dél-Koreában egyetlen labdarúgónk sem tudott gyökeret ereszteni, noha többen is megfordultak arrafelé. Nyilván aki kalandra vágyik, az legkevésbé sem böngészi a statisztikát a honi futballisták beilleszkedéséről Dél-Koreában… Különben ha menni akar, hiába is böngészné: légióskodni – mondjuk így, ár-érték arányban – ez a lehetősége adódott, ezt kell kihasználnia. Értelemszerűen ha jobb ajánlat érkezik, azt fogadta volna el, így kénytelen volt egyből ezt az egyet. Lehet persze szövegelni, hogy így a klubok, meg úgy a menedzserek, ám ne tegyük: a piac beárazza a futballistákat (is), eszerint az itthon az élvonalbeli dobogóért harcoló Újpestből Novothny Soma annyit ért, hogy góljaival a feljutásért harcoló puszani csapatot erősítse. Amikor 18 évesen a Napolihoz igazolt, nyilván szebb karrierben reménykedett – bár én puszaniként sem írom le, más kérdés, hogy a nápolyi együttesnél nem tudott gyökeret ereszteni.

Teljesen érthető, mi több, logikus lépés történt: ha egy magyar labdarúgó az értékét figyelembe véve külföldre akar igazolni, mehet – ám meglehet, egyetlen ajánlaton törheti csak a fejét, mert nagy érdeklődés nem mutatkozik iránta. Ez van.

Be vagyunk árazva.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik