Balajti Ádám a Lokiban folytatja

Vágólapra másolva!
2010.08.02. 10:58
null
Balajti a Lokinál folytatja (Fotó: Action Images)
Címkék
Az U20-as világbajnokságon bronzérmet szerzett csatár, Balajti Ádám visszatért a spanyolországi próbajátékról a Villarrealtól, és a Debrecenben folytatja pályafutását – adta hírül a Loki hivatalos honlapja.
A korábbi egyezség szerint a Debrecen megvette a Diósgyőrtől Balajti játékjogát, de ha a Villarreal igényt tartott volna a támadóra (a másodosztályban szereplő Villareal B játékosa lett volna), akkor a csatár Spanyolországban folytatta volna a játékot. Korábban a Stars and Friends menedzseriroda részéről Vörösbaranyi József a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, csak Balajtin múlik, hogy szerződteti-e a Villarreal. Mivel azonban a spanyol csapat nem igazolta át, visszatért Debrecenbe.

Amikor két hónappal ezelőtt megtudtam a hírt, hogy sikerült ide szerződnöm, nagyon örültem, hiszen mégiscsak a bajnokhoz igazolhattam. Remek játékosok vannak a csapatban, remélem, könnyen megy a beilleszkedés, és minél több játéklehetőséget tudok kiharcolni magamnak – mondta a DVSC hivatalos honlapjának Balajti Ádám.

Nincs bennem csalódottság amiatt, hogy nem sikerült a Villarrealhoz szerződnöm. Fiatal vagyok, lesz még rá lehetőségem, emellett Magyarország legjobb klubjának lettem a játékosa, és tényleg minden erőmmel azon leszek, hogy tudjam segíteni a csapatot. Elkezdtem az edzéseket a DVSC-vel, de még nem tudom, mikor lépek pályára a Loki színeiben, a szakmai stáb döntésén múlik. Sokan vagyunk elöl, jó játékosok alkotják a keretet, de bízom benne, hogy a kemény munka eredményre vezet" mondta a fiatal csatár, akit ötéves szerződés köt a Debrecenhez.

Legfrissebb hírek

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
20 perce

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban

Minden más foci
1 órája

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
1 órája

Itt az MLSZ válasza a győri balhéra: Borbély Balázst és Sergio Navarrót is eltiltották

Labdarúgó NB I
1 órája

Sallai Roland csapattársa lehet a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
2 órája

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
2 órája

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2 órája
Ezek is érdekelhetik