Az utolsó pillanatban egyenlített a Kaposvár a Pécs ellen

Vágólapra másolva!
2012.08.25. 18:17
null
Hiába szerezte meg a vezetést a Pécs, végül be kellett érnie egy ponttal. (Fotó: Havran Zoltán)
Címkék
A labdarúgó NB I 5. fordulójában a Pécs 1–1-es döntetlent játszott a Kaposvárral, amely Bank István és Bojan Vrucina kiállítása miatt kilenc emberrel fejezte be a mérkőzést. Így is összejött azonban a hazaiaknak az egyenlítés, hiszen a csereként beálló Haruna a 92. percben betalált.

A Pécs legutóbb 2006 novemberében tudott nyerni a Kaposvár vendégeként, ezt a hosszú sorozatot szerette volna megtörni Supka Attila együttese. Ennek szellemében kezdtek a vendégek, Solomon Okoronkwo lövésével kezdődött a meccs, ez a kísérlet azonban jócskán elkerülte Lubos Hajdúch kapuját.

Az első perceket követően a Pécs ragadta magához a kezdeményezést, de helyzeteket nem sikerült kialakítania, a tizenhatos előterében elfogyott a tudománya a vendégeknek. Közepes iramban zajlott a találkozó, és a nagy hőség rányomta a bélyegét a játékosok teljesítményére.

Nem volt tehát véletlen, hogy Farkas Ádám, a találkozó játékvezetője ivószünetet rendelt el a 22. percben. Ezt követően sem lett jobb az iram, a játékosok szemmel láthatóan nem szakadtak meg a pályán. A lelátón eközben egy nagyjából 70 fős csoport éltette a Pécset a vendégszektorból. A következő lövésre egészen a 30. percig kellett várniuk a nézőknek, Hegedűs Dávid kínálta meg jó harminc méterről Dibusz Dénest, de a kapusnak nem okozott gondot a lövés.

A 33. percben váratlanul tizenegyeshez jutott a Pécs! Miroszlav Grumics esett el Bank István szorításában a tizenhatoson belül, a hazaiak csapatkapitányát kiállították, a vendégek pedig büntetőhöz jutottak. Wittrédi Dávid állt a labda mögé, és magabiztosan a kapu jobb oldalába helyezte azt. 0–1

Az első félidő hátralévő részében már nem sok esemény történt, a tizenegyest kiharcoló Grumicsot azonban le kellett cserélni, mert begörcsölt a lába. Helyére Horváth Zsolt állt be.

A második félidő két gyors Hajdúch-védéssel indult, majd az 54. percben kilenc emberre fogyatkozott a Kaposvár! Wittrédi buktatta Bojan Vrucinát, aki megütötte a gólszerzőt, ezért pedig azonnal kiállította a játékvezető. Wittrédi sem úszta meg, ő még a szabálytalanságáért kapott utólag egy sárga lapot.

A második kiállítást követően a hazai publikum elkezdte azzal vádolni a játékvezetőt, hogy komoly segítséget nyújt a Pécsnek. Természetesen nem idézhetjük a szó szerint elhangzottakat...

A 69. percben elkövetkezett a második ivószünet ideje, négy perccel később aztán Eke Uzoma kis híján megduplázta a Pécs előnyét, 27 méterről leadott lövése centiméterekkel elkerülte Hajdúch kapujának jobb felső sarkát.

Amikor már mindenki elkönyvelte a vendégsikert, jött a csereként beálló Haruna, és a Dibusz által kiöklözött labdát hat méterről a léc alá varrta (1–1). Nem tört meg a Pécs átka, 2006 óta képtelen nyerni a Kaposvár otthonában.

KAPOSVÁR RÁKÓCZI–PÉCSI MFC 1–1
AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 5 3 2 8–3 +5 11
2. Budapest Honvéd 4 3 1 7–4 +3 10
3. DVSC-Teva 4 3 1 9–5 +4 9
4. Haladás 4 2 2 8–3 +5 8
5. Diósgyőri VTK 4 2 1 1 4–3 +1 7
5. Videoton FC 4 2 1 1 4–3 +1 7
7. Győri ETO 4 2 1 1 7–8 –1 7
8. Kaposvári Rákóczi 5 2 1 2 5–6 –1 7
9. Pécsi MFC 5 1 3 1 5–5 0 6
10. Ferencváros 4 1 2 1 6–4 +2 5
11. Újpest FC 5 1 1 3 6–8 –2 4
12. Egri FC 5 1 1 3 5–8 –3 4
13. MVM Paks 5 3 2 7–9 –2 3
14. KTE-Phoenix Mecano 4 2 2 4–6 –2 2
15. Lombard Pápa FC 4 2 2 2–7 –5 2
16. Siófok 4 1 3 3–8 –5 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik