Az Újpestnek nem volt ellenszere az FTC játékára

Vágólapra másolva!
2011.10.22. 14:43
null
A Fradi játékosai az első félidőben két gólt is ünnepelhettek (Fotók: Németh Ferenc)
A Ferencváros 3–0-ra megnyerte az Újpest elleni rangadót. A tizenegyest is hibázó zöld-fehérek szünet előtt mutatott kemény letámadásaira nem volt válasza a lila-fehéreknek az Albert-stadionban. Pölöskey Péter és Somália az első félidőben, Lisztes Krisztián a hosszabbításban volt eredményes.


Détári Lajos, a Ferencváros szakmai igazgatója a Jova – Maróti, Balog, Klein, Junior – Jovanovic, Otten, Józsi, Hakola – Pölöskey, Somália összeállítású kezdőcsapatnak szavazott bizalmat, míg a lila-fehéreket irányító Zoran Szpisljak a Balajcza – Szokol, Mihajlovic, Dvorschák, Pollák – Simon K., Markovics, Tajthy, Barczi – Kabát, Rajczi tizenegyet küldte pályára. Az újpestieknél nem volt klasszikus balszélső a kezdőben, ezt a posztot Barczi Dávid foglalja el.

Nagy készülődés előzte meg a rangadót – a rendőrök részéről is. A Népligetbe metróval megérkező újpestieket kisebb csoportokban kísérték fel az elkordonozott aluljáróból, míg a Fradi-szurkolók a népligeti buszpályaudvarnál gyülekeztek. A két tábor messze volt egymástól, így csak szóban tudtak „egymásnak esni” a fanatikusok.

A meccs előtt ezúttal nem felvételről hangzott el a magyar himnusz: Vastag Csaba énekes élőben adta elő – a drukkerek kísérete mellett.

A szurkolók nagy örömére elkezdődött a derbi, és rögtön az elején Martin Klein csúnyán fölérúgta távolról az újpestiek által kifejelt labdát.

Az 5. percben vendégakció végén Rajczi Péter passzolt a tizenhatoson belül helyezkedő Kabát Péterhez, aki Jova Levente kapujába lőtt, de hiába, Kassai Viktor – jogosan – les miatt kifelé ítélt szabadrúgást.

Két perccel később a Fradi szép akció végén megszerezte a vezetést! Somália és Pölöskey Péter volt a főszereplő: a brazil támadó lefejelte a labdát magyar társának, majd kényszerítő után visszakapta, és elfutott a bal szélen. Pontosan passzolt középre az alapvonal közeléből, és Pölöskey estében Balajcza Szabolcs kapujába lőtt. 1–0

PÖLÖSKEY PÉTER TALÁLATA

A 12. percben Tajthy Tamás ártalmatlannak tűnő szituációban, a tizenhatos sarkánál keményen belerúgott Józsi Györgybe, Kassai Viktor pedig büntetőt ítélt. Juha Hakola állt a labda mögé, a kapu jobb oldalát vette célba, de Balajcza jó irányba vetődött, és kivédte a lövést!

A  kemény ütközésekben nem volt hiány
A kemény ütközésekben nem volt hiány

A 16. percben Somália került nagy helyzetbe, miután Pölöskey a jobb oldalról keresztbe ívelte hozzá a labdát, ám a brazil csatár az oldalhálót találta el közelről, éles szögből.

A tempóra nem lehetett panasz: a két csapat keményen egymásnak esett. Az első negyedórában a Ferencváros alakított ki több helyzetet, és megérdemelten szerzett gólt a kissé ingatag vendégvédelemmel szemben.

A második negyedórában rákapcsolt az Újpest, így többet volt a labda a hazaiak tizenhatosának közelében. Jelentős helyzetet azonban nem tudtak kialakítani a lilák: Barczi Dávid lövése jócskán elkerülte a kaput, majd a beadása után tisztáztak a védők.

A másik oldalon a 33. percben Pölöskey küzdött keményen a tizenhatoson belül, de nem tudta megelőzni Balajczát. Három perccel később ismét Balajcza bátor vetődésére volt szükség, és a labda végül Bojan Mihajlovicról ment ki – ezúttal is Pölöskey veszélyeztetett.

A 37. percben aztán megszerezte a második gólját a Ferencváros! Hakola indította Aleksandar Jovanovicot a jobb szélen, aki jó csel után középre lőtt, az érkező Pölöskey és Somália közül pedig a brazil érte el a labdát, és pöccintette a vendégek kapujába. 2–0

SOMÁLIA TALÁLATA

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez az NB I-ben a Ferencváros?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A 43. percben Józsi fejelte a labdát Pölöskey felé az Újpest tizenhatosán belül, és Balajczának kellett hárítania a támadó fejesét, miután a vendégek védői ismét nem voltak a helyzet magaslatán.

Az első félidőben már nem született több gól, Kassai Viktor a kétperces hosszabbítást követően lefújta az első játékrészt.

A Ferencváros megérdemelten vezetett 2–0-ra az első negyvenöt perc után: a zöld-fehérek szinte végig keményen támadtak, míg az újpesti védők gyakran bizonytalankodtak hátul, és a vendégek támadójátéka is döcögött – talán nem meglepő, hogy Balajcza keményen kritizálta társai hozzáállását a szünetben a Sport Tv kamerája előtt. A Fradi még egy kihagyott büntetőt is megengedhetett magának…

Volt   ok az örömre a zöld-fehéreknél
Volt ok az örömre a zöld-fehéreknél

A szünet utáni percekben főleg a mezőnyben zajlott a játék, az 50. percben Kabát lőtt kapura a tizenhatos vonalától, de a labda elakadt Maróti Bélában.

Az 52. percben Mark Otten adott le erős lövést 20 méterről, de Balajcza vetődve kiütötte a kapu bal oldala felé tartó labdát.

A második félidő első negyedórájában a szünet előtt látott kemény játék megmaradt, de a nagyobb helyzetek várattak magukra. Az Újpest többet birtokolta a labdát, mint az első játékrészben, de Jova Leventének továbbra sem igazán volt védenivalója.

A 68. percben Jovanovic vezette végig a labdát szépen a vendégek térfelén, majd Pölöskeyt próbálta meg kiugratni, de labdája egy kicsit hosszú lett.

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez az NB I-ben az Újpest?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A 69. percben Pollák Zoltán próbálkozott kapura lövéssel, miután elé került a labda a tizenhatos bal oldalánál, de Jova könnyedén hárította a középre tartó labdát.

A 70. percben Détári Lajos pályára küldte Liban Abdit Juha Hakola helyett. A szomáliai-norvég csatár először kapott szerepet az NB I-ben nyári száműzése óta.

A 73. percben Darko Markovics tűzte rá a labdát 18 méterről, de a labda nem sokkal a kapu jobb oldala mellett hagyta el a játékteret.

A 78. percben Détári Lajos Tóth Bencét küldte be Pölöskey Péter helyére. Az FTC első gólját szerző, végig kiválóan, harcosan játszó támadó nagy tapsot kapott a hazai drukkerektől.

Az Újpest mintha beletörődött volna a vereségbe, a lila-fehérek nem tudtak igazán veszélyes támadást vezetni, míg az eredménnyel elégedett Ferencváros inkább a labdatartással próbálkozott.

A 89. percben a Kabát helyére beálló Balajti Ádám csinált biciklicselt Marótival szemben, majd a kapu bal felső sarkát vette célba, de nem találta el Jova kapuját.

A 92. percben a hajrára beálló Lisztes Krisztián tette fel az i-re a pontot. Liban Abdi adta be a labdát a jobb oldalról, és a rutinos középpályás Balajcza kapujába bólintott. 3–0

LISZTES KRISZTIÁN TALÁLATA

Kassai Viktor ezután le is fújta a találkozót, így a Ferencváros megérdemelten nyerte meg az Újpest elleni rangadót.

MESTERMÉRLEG

„Először is gratuláltam a játékosoknak a kiváló teljesítményhez, nagyon jól játszottak; egyben felhívtam a figyelmet, hogy holnap 9.30-kor találkozó és 10 órától edzés, hiszen készülünk a következő mérkőzésre, a Magyar Kupára – mondta Détári Lajos, a hazaiak szakmai vezetője a Sport Tv-nek. – Az első félidőben minden megvalósult az Újpest kapuja előtt, amit elterveztünk. A kimaradt tizenegyes az én hibám, mert a mérkőzés előtt senkit nem jelöltem ki erre a szerepkörre, Hakola viszont vállalta. De ez most nem számít, hiszen nagyobb tartása volt a csapatnak a második félidőben is, amikor az Újpest volt mezőnyfölényben. Lisztes Krisztiánnak külön gratulálok, hogy 100. ferencvárosi mérkőzésén gólt szerzett. Az öltözőben, és amikor jöttek ki a játékosok, látszott rajtuk az akarat. Igyekeztem levenni a felelősséget a vállukról, azt mondtam, hogy nem ez életük mérkőzése. Óriási örömöt szereztünk a szurkolóinknak, hogy nem vagyunk már kieső helyen."

„Arról beszéltem, hogy ilyen teljesítménnyel nagyon ritkán fogunk meccset nyerni, ezt ki kell nyomni az öltözőből. Ezzel a játékkal nem lehetünk eredményesek – vélekedett a lefújás után Zoran Szpisljak, az újpestiek mestere. – A Ferencváros jobban akarta a győzelmet, az első félidőben szerzett két gólt. Ez visszafogott minket, a második játékrészben pedig nem találtuk az ütemet. Nagy problémánk a sok sérült, remélem, a következő napokban már jobb állapotban lesznek, és már számíthatok rájuk."

TEKINTSE MEG A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT!

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC 12 10 2 28–8 +20 32
2. Győri ETO 12 9 1 2 21–9 +12 28
3. Budapest Honvéd 13 7 2 4 25–16 +9 23
4. Kecskeméti TE 13 6 4 3 23–16 +7 22
5. Diósgyőri VTK 13 6 3 4 21–17 +4 21
6. Videoton FC 12 6 2 4 17–9 +8 20
7. Pécsi MFC 12 5 4 3 18–23 –5 19
8. Paksi FC 13 4 5 4 25–28 –3 17
9. Lombard FC 13 4 3 6 12–16 –4 15
10. Haladás 13 4 3 6 15–20 –5 15
11. Vasas SC 13 3 6 4 13–16 –3 15
12. Siófok 13 2 7 4 10–11 –1 13
13. Ferencváros 13 3 2 8 11–15 –4 11
14. Újpest FC 13 3 2 8 17–24 –7 11
15. Kaposvári Rákóczi 13 1 8 4 17–23 –6 11
16. Zalaegerszegi TE 13 4 9 10–32 –22 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik