Az Újpest-tulaj öt új játékost tervez, de nem könnyű igazolni

GALAMBOS DÁNIELGALAMBOS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2014.01.24. 09:14
null
Roderick Duchatelet öt játékossal erősítené meg az Újpest keretét (Fotó: Czerkl Gábor)
Öt új igazolást tervez Roderick Duchatelet, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC tulajdonosa. A belga üzletember a Nemzeti Sportnak nyilatkozva elárulta, manapság nem olyan egyszerű játékosokat szerződtetni, pláne nem külföldről.



– Édesapja, Roland Duchatelet a jelentések szerint minimum tizennégymillió fontért megvásárolta az angol másodosztályú Charltont. Korábban a német Jenát, nemrégiben a spanyol Alcorcónt is megvette, kérdés, profitálhat-e mindebből az ön klubja?
– Nem tudom, talán igen – felelte nem túl meggyőzően az Újpest FC első embere, Roderick Duchatelet a Nemzeti Sport kérdésére. – Mindig sokat ígérő, ha a klubok együtt tudnak működni. Most kinyílt egy ajtó Anglia felé, talán lehet odavinni játékosokat.

– Abban nem gondolkodik, hogy hozzon is?
– Gondolkodnék, csak kétlem, hogy egy Championship-labdarúgónak vonzó a magyar bajnokság, még akkor is, ha a fejlődés jelei mutatkoznak. De abból a szempontból kétségtelenül profitálhatunk a családi kapcsolatokból, hogy egy fiatalnak immár teljes karrierívet tudunk kínálni. És úgy talán vonzóbb lehet egy magyar tehetségnek is az Újpest, hogy tudja, általa eljuthat Angliába.

– Kérdés, vannak-e egyáltalán tehetségeink?

– Én látok, nem is egyet. Nálunk, az Újpestben is találni olyanokat, akik jó úton járnak, a legfontosabb, hogy játsszanak. Minél többet. Ezért néha kölcsön kell őket adni, mert tizenhét-tizennyolc évesen nem biztos, hogy készek az első csapatban való szereplésre.

– Azért édesapja szerepvállalásai mellett meglehetősen furcsa, hogy ön a kis Magyarországot választotta. Vagy immár csak érzelmi kérdés az Újpest?
– Látok lehetőséget a magyar futballban. Hatalmas tradíciója van az ország labdarúgásának, jó hely, hogy futballt csinálj, amihez persze megfelelően kell képezni a játékosokat. Mindenesetre a színvonal emelkedett.

– Ezt a tavaly nyári európai kupafiaskók kevésbé támasztják alá.
– Az azt megelőző évben pedig bejutott egy magyar klub az Európa-liga csoportkörébe. A fejlődés nem lineáris folyamat, becsúszhatnak rosszabb periódusok, kudarcok. De néhány év, és a most befektetett energia megtérül. Azt tapasztalom, hogy több ország futballja vegetál, Magyarországé viszont lépeget előre.

– Ez ám az optimizmus!
– Tudom, sokan negatívan vélekednek a magyar labdarúgásról, aki viszont pozitívan, az kevesebbet panaszkodik, a hangja nem is jut el olyan messzire. De elég csak megnézni a négy-öt évvel ezelőtti élgárdák meccseit, ma már a középcsapatok is gyorsabb, taktikailag érettebb futballt játszanak.

– Most az a kérdés, hogy az Újpesté milyen lesz. Ami nyilván attól is függ, mennyire sikerül megerősítenie a keretet. Három-négy új arcot ígért, ám egyelőre késik a bejelentés. Mikor ejti meg az elsőt?
– Már két hete kellett volna… Nem könnyű azonban igazolni, persze mikor volt az? Sajnos tényleg nem mindenki vélekedik olyan pozitívan a magyar bajnokságról, mint én.

– De a hírek szerint magyarokat is szeretne a Megyeri útra csábítani.
– Mindig is szerettem volna, ám nehéz ügy. Most már csak négyen vannak képben, úgy látom, közülük kettő megszerzésére mutatkozik ötven százaléknál nagyobb esély.

– És mikor mutathatja be őket, hogy kiderüljön, kik is ők?
– Ha rajtam múlik, még ezen a héten.

– Reálisan?

– A célom az volt, hogy január közepére kialakuljon az új keret, ehhez képest senkit sem sikerült szerződtetnünk. A második időpont, amelyet kitűztem magam elé, február másodika, a törökországi edzőtáborozás kezdete. Bízom benne, hogy addigra megvalósulnak a terveim, és igazolunk öt új labdarúgót.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, DUCHATELET SZERINT NEBOJSA VIGNJEVICS VEZETŐEDZŐ MENNYIRE SZÓLHAT BELE AZ IGAZOLÁSOKBA, ILLETVE MIKOR DŐL EL A LEJÁRÓ SZERZŐDÉSŰ KABÁT PÉTER ÉS BALAJCZA SZABOLCS SORSA, KERESSE A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik