Az Újpest otthon is legyőzte a Videotont

Vágólapra másolva!
2009.11.25. 20:09
Címkék
Az Újpest hazai pályán is megverte 1–0-ra a Videotont a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében, így kettős győzelemmel jutott a négy közé. A visszavágón a Videoton Horváth Gábor kiállítása miatt a 39. perctől kezdve emberhátrányban játszott, a mérkőzés egyetlen gólját pedig Sándor György szerezte a 74. percben.

Fotó: Török Attila
Fotó: Török Attila

A hazai pályán egygólos hátrányba került (0–1) Videoton kezdte aktívabban a találkozót, Polonkai Attila, Nagy Dániel, majd Marko Andics veszélyeztetett, ám vagy pontatlanul céloztak, vagy Balajcza Szabolcs védett nagy bravúrral – utóbbira Polonkai lövésénél került sor.

Az első fél óra végén André Alves fejese kerülte el nem sokkal az újpesti kaput, kilenc perccel később pedig még több oka volt a bosszankodásra Mezey Györgynek, ugyanis emberhátrányba került a csapata. Tóth Norbert indította Rajczi Pétert, Horváth Gábor pedig lerántotta a gólhelyzetben kilépő csatárt, így villant a piros lap. Könnyen még nagyobb bajba kerülhettek volna a vendégek, ám az esetnél megítélt szabadrúgásból Tóth kevéssel a bal oldali kapufa mellé lőtt.

A második félidőben sokáig a sárga lapé volt a főszerep, a 74. percben viszont Sándor György remek gólja kárpótolta a szurkolókat – legalábbis az újpestieket biztosan – az előző percekben látott csapkodó játékért. A válogatott keretbe is behívott középpályás egy röviden kifejelt labdát zúdított kapásból a kapuba mintegy 20 méterről. 1–0

A kétgólos és egyemberes hátrányban lévő fehérváriak igen nehéz helyzetbe kerültek, amelyből nem is sikerült kimászniuk, az Újpest így kettős győzelemmel tette biztossá helyét a legjobb négy között, ahol rajta kívül a Honvéd és a Zalaegerszeg van már ott, míg a DVSC–MTK párharc mérkőzéseit később játsszák.

 

LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
ÚJPEST–VIDEOTON 1–0 (0–0)
Szusza Ferenc Stadion, 1976 néző. Vezette: Kassai V. (Kispál R., Vámos T.)
ÚJPEST: Balajcza – Dudics, Vaskó, Takács Z., Vermes – Simek (Foxi, 89.), Sándor Gy., Korcsmár, Tóth N. (Jucemar, 82.) – Kabát, Rajczi. Vezetőedző: William McStay
VIDEOTON: Sebők Zs. – Andics, Lipták, Horváth G., Varga R. (Lázár, 73.) – Nagy D., Elek Á., Farkas B., Polonkai – Alves, Sitku (G. Vujovics, 63.). Vezetőedző: Mezey György
Gólszerző: Sándor Gy. (1–0) a 74. percben
Kiállítva: Horváth G. (a gólhelyzetben kilépő Rajczi visszahúzásáért) a 40. percben
Továbbjutott: az Újpest kettős győzelemmel, 2–0-s gólkülönbséggel
MESTERMÉRLEG
William McStay: – Ez a pár akár a döntőben is összekerülhetett volna. Kiegyenlített volt az első félidő, de a kiállítás nagy előnyt jelentett nekünk. Sándor György gólja méltó volt ahhoz, hogy ilyen meccset eldöntsön.
Mezey György: – Jól indult a mérkőzés, élvezetes volt a találkozó. A kiállítás után nem maradt sok esélyünk, az Újpest túl jó csapat ahhoz, hogy ilyen előnyt adjunk. 
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik