Az Újpest negyven méterről lőtt gólt a Hapoelnek, de kikapott

Vágólapra másolva!
2010.07.06. 18:13
null
Az Újpest Ausztriában lépett pályára a Hapoel ellen (Fotó: ujpestfc.hu)
Az Újpest FC felkészülési mérkőzésen Ausztriában 3–1-es vereséget szenvedett az izraeli bajnok és kupagyőztes Hapoel Tel-Avivtól. Az újpestiek szépítő gólját az U19-es csapatból felkerülő utánpótlás-válogatott Egerszegi Tamás szerezte a 65. percben, a fiatal labdarúgó csaknem negyven méterről emelt az izraeli kapuba. A Haladás Molnár Balázs góljával győzött a szlovák élvonalban szereplő MFK Kosice ellen, az MTK Tischler Patrik parádés teljesítményének köszönhetően ikszelt a szintén szlovákiai Ruzomberokkal, a Vasas Ausztriában, a Kaposvár Horvátországban szenvedett vereséget.  

EGERSZEGI 40 MÉTERRŐL TALÁLT A KAPUBA, DE AZ ÚJPEST KIKAPOTT

Az Újpest ma délután az ausztriai Enzesfeld-Lindabrunnban az izraeli bajnok és kupagyőztes Hapoel Tel-Avivval játszott felkészülési mérkőzést. A lila-fehérek múlt héten az alacsonyabb osztályú szlovákiai KFC Komárno ellen három gólt kaptak ugyan, de öt gólt lőttek, így magabiztos győzelmet arattak. A bosnyák Zeljeznicar elleni Bl-selejtezőre készülő Hapoel ellen a várakozásoknak megfelelően már jóval nehezebb dolguk volt az újpestieknek, ezúttal is három gólt kaptak, viszont csak egyet lőttek…

Az ujpestfc.hu beszámolója szerint az izraelieknek már az első félidőben is több veszélyes helyzetük volt, és a 40. percben Ben Dajan 18 méterről leadott lövésével meg is szerezték a vezetést.

A második félidőben bő negyedóra alatt még két gól szerzett a Hapoel – előbb Schechter, majd Sivon ugrott ki a védők közül és lőtt a hálóba –, és ezzel el is dőlt a mérkőzés. A legszebb újpesti megmozdulás a fiatal Egerszegi Tamás nevéhez fűződött, aki 40 méterről emelte át a labdát a kint álló izraeli kapus fölött, megszerezve ezzel az újpestiek szépítő gólját.

Az Újpest FC vezetőedzője, Mészöly Géza az első félidőben az elmúlt szezon alapcsapatának adott lehetőséget (annyi különbséggel, hogy a DVSC-hez szerződő Kabát Péter helyett a Belgiumból visszatérő Tisza Tibor kezdett), a második játékrészben pedig pályára lépett több fiatal tehetség és két próbajátékos, a montenegrói Ilija Szpaszojevics és a szerb Novica Petrovics. A szintén próbajátékon lévő horvát Marin Matos sérülés miatt nem játszott.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

HAPOEL TEL-AVIV (izraeli)–ÚJPEST FC 3–1

Enzesfeld-Lindabrunn, 100 néző
ÚJPEST FC, I. FÉLIDŐ : Balajcza – Szokol, Vaskó, Takács Z., Pollák – Simek, Korcsmár, Jucemar, Barczi – Tisza, Rajczi
ÚJPEST FC, II. FÉLIDŐ: Horváth T. – Kiss Z., Dvorschák, Rubus, Pollák (Szokol, 70.) – Simon K., Petrovics, Egerszegi, Kovács D. – Szpaszojevics, Radunovics
Gólszerzők: Ben Dajan (40.), Schechter (57.), Sivon (66.), ill. Egerszegi (65.)

VASAS-VERESÉG AUSZTRIÁBAN

A Vasas Bécsben 1–0-ra kikapott az osztrák másodosztályú bajnokság legutóbbi ezüstérmesétől, az FC Trenkwalder Admirától.

A magyar csapatnak elsősorban Ferenczi István és Lázok János révén több helyzete is volt, de ezek közül egyet sem tudott gólra váltani. Az osztrákok az első félidő hajrájában egy jobb oldali akció végén betaláltak, és ezzel el is dőlt a találkozó.

A Vasassal nem utazott el Ausztriába a próbajátékon lévő, de sérüléssel bajlódó Artjoms Osipovs és a szerb Sztevan Sztosics sem, utóbbitól már elköszöntek a csapat vezetői. Ugyanakkor az együttessel tartott egy grúz és egy szerb próbajátékos (a klub egyelőre nem nevezte meg őket).

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

 FC TRENKWALDER ADMIRA (osztrák)–VASAS 1–0

Maria Enzersdorf, Trenkwalder-Arena 
VASAS: Végh – Balog Zs., Gáspár J., Arnaut (Mileusznics, 46.), Katona – Bakos Sz., Cs. Pavicsevics (Loussaief, 46.) – Benunesz, Lázok, Majoros (Mundi, 46.) – Ferenczi

MTK: TISCHLER-SHOW A RUZOMBEROK ELLEN

Az MTK kétgólos hátrányból fordított Agárdon a szlovák élvonalban szereplő Ruzomberok ellen, ám így sem tudott győzni.

Az első félidőben nem született gól, a második játékrészben viszont 12 perc alatt két gólt szereztek a rózsahegyiek. Ezt követően azonban kezdetét vette a Tischler Patrik-show. A 18 éves csatár előbb kiharcolt egy büntetőt – amelyet Pál András értékesített –, majd kétszer is ő maga fejezett be góllal egy-egy akciót.

„Jó iramú összecsapás volt – értékelte a mérkőzést az MTK honlapjának a kék-fehérek vezetőedzője, Garami József. – Mindkét csapat nagyon kihajtotta magát, kemény, de sportszerű összecsapás volt, mely segítette felkészülésünket. Az elmúlt három hétben keményen edzettünk, a felkészülési találkozók elindulásával egy újabb fázisa kezdődött meg a munkának, folyamatosan technikai-taktikai gyakorlásokkal igyekszünk felépíteni az új csapatot."

A hajrában a Ruzomberok egy szöglet után egyenlített, kialakítva a 3–3-as végeredményt.

Az MTK-ban pályára lépett a montenegrói védő, Marko Radulovics is, aki az elmúlt szezonban kölcsönben hazájában az OFK Petrovac csapatában szerepelt. A szakvezetőség néhány napig teszteli, ezt követően döntenek arról, hogy igényt tartanak-e rá a következő szezonban.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MTK–RUZOMBEROK (szlovákiai) 3–3 (0–0)
Agárd
MTK: Szatmári Z. (Hegedűs L.) – Szekeres A., Sütő, Zámbó (Radulovics), Vadnai – Pátkai (Ladányi), Pintér Á., Kanta J. (Szabó Á.) – Könyves (Skriba), Eppel (Tischler), Pál A.
Az MTK gólszerzői: Pál A. (60.), Tischler (76., 84.)

A KAPOSVÁR KIKAPOTT A ZADARTÓL

A horvát NK Zadar ellen játszotta második felkészülési mérkőzését a Kaposvári Rákóczi, a somogyi együttes 3–1-es vereséget szenvedett.

Az igen jó iramú első félidő során a Rákóczi FC Michael góljával 1–0-ra vezetett. A szünet után csak kapufáig jutottak a zöld-fehérek, míg a horvátok az egyenlítés után a hajrában megfordították az eredményt.

A találkozó szikrázó párharcoktól sem volt mentes, a kemény belépők ellenére szerencsére egyik oldalon sem történt sérülés. 

A kaposváriaknál ezúttal is több próbajátékos kapott szerepet. A sorsukról a közeljövőben döntenek a klub vezetői.

A múlt héten igazolt öt játékos közül mindenki (Drazen Okuka, Bojan Pavlovics, Danian Dzsavad, Lelkes Mátyás és Hegedűs Dávid) pályára lépett.

A Kaposvári Rákóczi legközelebb hazai környezetben szerepel felkészülési mérkőzésen. Július 10-én, szombaton 18 órai kezdettel a horvát Varteks Varazdin együttese vendégeskedik a Rákóczi-stadionban.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
NK ZADAR (horvát)–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 3–1
Zadar
KAPOSVÁR, 1. félidő: Kovács Z. – Pintér L., Joao, Zsók, Nadlicki – Michael, Hegedűs D., Pedro, Dzsavad – Pavlovics, Perics. 2. félidő: Milinte – Okuka, Petrók, Grúz, Lelkes – Gujic, Balázs B., Pest K., Bőle – Oláh, Kulcsár K.
A Rákóczi gólszerzője: Michael (2.)

 MOLNÁR GÓLJA GYŐZELMET ÉRT A HALADÁSNAK

A Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen Molnár Balázs góljával 1–0-ra legyőzte a szlovákiai MFK Kosicét.

A mérkőzés első félidejében mindkét csapatnak voltak helyzetei, de azok kimaradtak. A második játékrészben Oross Márton kiharcolt egy tizenegyest (a kassai kapus buktatta a tizenhatoson belül kiugró csatárt), amelyet Molnár gólra váltott, ezzel a találattal pedig 1–0-ra meg is nyerte a mérkőzést a Haladás. A szombathelyieknél pályára lépett az eddigi egyetlen nyári szerzemény, a Ciprusról hazatérő Korolovszky Gábor.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

SZOMBATHELYI HALADÁS–MFK KOSICE (szlovákiai) 1–0 (0–0)

HALADÁS, I. FÉLIDŐ: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Lengyel D., Tóth P. – Molnár B., Rajos – Lattenstein, Oross, Sipos – Simon A.
HALADÁS, II. FÉLIDŐ: Gőcze – Csontos, Guzmics, Devecseri, Nagy Z. – Molnár B., Korolovszky – Ugrai, Kovács I., Sipos – Oross.
Gólszerző: Molnár B. (50. – 11-esből)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik