Az Újpest legyőzésével továbbjutott a Paks

Vágólapra másolva!
2011.11.16. 15:08
null
Vayer Gábor góllal segítette a Paksot (Fotó: Németh Ferenc– archív)
Címkék
Kedden folytatódott a labdarúgó Ligakupa csoportköre. A Paks hazai pályán 5–3-ra legyőzte az Újpestet, ezzel kiharcolta a továbbjutást. A Vasas hazai pályán kikapott az NB II-es Mezőkövesdtől, míg a ZTE a Haladást fektette két vállra.

 

 

PAKS–ÚJPEST

Az Újpest már korán, a 9. percben megszerezte a vezetést a Paks otthonában: Csehi Tamás adott el egy labdát saját térfelén, amelyre Balogh Balázs csapott le, betört a tizenhatoson belülre, és mintegy 11 méterről kilőtte a jobb alsót (0–1).

Nem kellett sokat várni a hazaiak egyenlítő góljára: a 18. percben Heffler Norbert bal oldali szögletét a középen érkező Gévay Zsolt fejelte a hálóba. Még az első félidőben a vezetést is átvette a Paks: Szatmári Lóránd indítását Hrepka Ádám vette át, majd 13 méterről átemelte a labdát a kimozduló Horváth Tamás fölött (2–1).

A fordulás után is folytatódott a góleső: az 52. percben Popovics Bertold visszagurítását Wilson vágta a jobb felsőbe 16 méterről. Nem sokáig örülhettek a lila-fehérek, ugyanis a középkezdés után ismét Szatmári jeleskedett az előkészítő szerepében, passzát ezúttal Magasföldi József váltotta gólra (3–2).

A 66. percben ismét egalizált az Újpest: Darko Markovics kapott remek labdát, majd mintegy tizenhat méterről a jobb alsóba helyezett (3–3).

Az újabb fordulat a 75. minutumban következett: Bartha László jobb oldali beadása után Magasföldi József fejelte a hálóba a labdát. Két perccel később eldöntötte a három pont sorsát Kis Károly legénysége: Böde Dániel ugratta ki Vayer Gábort, aki mintegy tizenkét méterről a bal alsóba helyezett (5–3).

A Paks győzelmével továbbjutott a csoportból, hiszen az öt csoportmásodik közül három továbblép, s Kis Károly legénysége pontszámban jobb az ETO-nál, míg a Pécset gólkülönbségben múlja felül.

VASAS–MEZŐKÖVESD

A Vasas rögtön az első percben gólt szerzett a Mezőkövesd ellen: szépen kijátszott támadás végén Marko Simic passzolt közvetlen közelről a hálóba. Öt perccel később jött a válasz: Török Sándor a tizenhatosról lőtt a bal alsóba (1–1).

A 25. percben ismét magához ragadta a vezetést a Vasas: Jusuf Dajic passzát ismét Marko Simic váltotta gólra, így 2–1-es angyalföldi előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második félidőben megtáltosodott a Mezőkövesd: az 57. percben egy szabadrúgást követő kavarodás után Lakatos Béla egyenlített, majd négy perccel később Olasz Dénes találatával átvette a vezetést a vendégcsapat (3–2).

A kegyelemdöfést a 90. percben Stefan Enescu adta meg: a mezőkövesdi futballista büntetőből állította be a 4–2-es végeredményt.

ZTE–HALADÁS

Az első félidő közepén Kovács Gábor találatával került előnybe a ZTE, majd a zalaegerszegi labdarúgó a játékrész hajrájában ismét betalált, így kétgólos hazai vezetéssel zárult a félidő.

A fordulás után emberhátrányba került a ZTE Major Máté kiállítása miatt, ám a Haladás nem tudott élni ezzel az előnnyel, sőt, Vlad Bujor is gólt szerzett, így 3–0-ra nyert a ZTE.

Régóta várt a zalai közönség a győzelemre: legutóbb május 22-én, a Szolnok otthonában nyert a ZTE tétmeccsen (1–3).

LIGAKUPA
A-CSOPORT, 6. FORDULÓ
ZTE FC–HALADÁS 3–0 (2–0)
Zalaegerszeg, 150 néző. Vezette: Barna G. (Kovács I. B, Mohos)
ZTE: Palásthy D. – Pál D. (Juhász D., 70.), Mavolo, Bulatovics, Kovács K. – Csordás Sz., I. Delics, Bujor (Milosavljevic, 76.), Turkovs (Major M., 46.), A. Delic (Horváth P., 79.) – Kovács Gábor (Krajczár, 63.). Edző: Preisinger Sándor
HALADÁS: Mursits – Horváth D., Jagodics M., Devecseri, Farkas M. – Radó (Baranyai Á., 83.) Nagy B., Kalász (Hanzl, 56.), Szakály A. (Németh E., 80.) – Simon A. (Tóth A., 85.), Ugrai (Gugcsó, 74.). Edző: Tóth László
Gólszerző: Kovács Gábor (1–0) a 25., Kovács Gábor (2–0) a 44., Bujor (3–0) a 73. percben
Kiállítva: Major M. a 60. percben
AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Lombard FC 6 4 1 1 16– 3 13
2. Győri ETO 6 2 3 1 9– 8 9
3. Haladás 6 2 1 3 7– 9 7
4. ZTE 6 1 1 4 6–18 4
D-CSOPORT, 6. FORDULÓ
PAKSI FC–ÚJPEST 5–3 (2–1)
Paks, 150 néző. Vezette: Becséri (Horváth Z., Hima)
PAKS: Kiss M. – Heffler T. (Nagy I., 54.), Éger, Gévay, Csehi T. – Heffler N. (Vayer, 67.), Sifter, Szatmári L. (Báló, 54.), Magasföldi – Kiss T. (Bartha, 67.), Hrepka (Böde, 54.). Vezetőedző: Kis Károly
ÚJPEST: Horváth T. – Privigyei, Wilson (Szalai V., 55.), Mihajlovics, Kiss Z. – Dombai, Markovics – Magos (Tóth Bálint, 70.), Popovics, Balogh B. – Zamostny (Szabó Bence, 55.). Vezetőedző: Zoran Szpisljak
Gólszerzők: Balogh B. (0–1) a 8., Gévay (1–1) a 18., Hrepka (2–1) a 45., Wilson (2–2) az 51., Magasföldi (3–2) az 52., Markovics (3–3) a 66., Magasföldi (4–3) a 75., Vayer (5–3) a 77. percben.
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kecskeméti TE 5 4 1 13–10 12
2. Paksi FC 6 3 1 2 24–11 10
3. Újpest 6 3 1 2 17–15 10
4. Szolnok 5 5 3–21 0
E-CSOPORT, 6. FORDULÓ
VASAS–MEZŐKÖVESD-ZSÓRY 2–4 (2–1)
Illovszky-stadion, 100 néző. Vezette: Urbán E. (Bozó Z., ifj. Varga G.)
VASAS: Ilizi – Pranjic, Gáspár J., Kovács G. (Jokics, 77.), Katona M. (Farkas Z., 18.) – Mehmedagic, Farkas B. (Bakos Sz., 75.) – Simek (Polényi, 61.), Bárányos, (Ferkó, 77.), Dajic – Simic. Edző: Urbán Flórián
MEZŐKÖVESD: Ficsór – Nagy P., Lakatos B., Elek N., Ur, (Kaszás N., a szünetben) – Bogdány (Gallik, a szünetben), Irhás, Enescu, Török S. (Zováth, 68.) –Olasz D. (Sebe, 91.), Palásthy N. (Barzsó, 88.). Vezetőedző: Szabados György
Gólszerző: Simic (1–0) a 2., Török S. (1–1) a 8., Simic (2–1) a 26., Lakatos B. (2–2) az 57., Olasz D. (2–3) a 62., Enescu (11-esből, 2–4) a 92. percben
AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. DVSC-TEVA 5 4 1 17– 8 13
2. DVTK 5 3 1 1 12– 4 10
3. Mezőkövesd 6 1 1 4 7–18 4
4. Vasas 6 3 3 12–18 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik