Az Újpest kikapott a négyszeres német bajnoktól

2013.01.20. 18:01
null
Dusan Vasziljevics a kezdőkörben (Fotó: fck.de)
A Kaiserslautern labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 3–1-re nyert a szintén Törökországban edzőtáborozó Újpest ellen.

A Kaiserslautern négyszer nyerte meg a német élvonalbeli bajnokság küzdelmeit (1950–51, 1952–53, 1990–91, 1997–98), jelenleg azonban a másodosztályban küzd a feljutásért, 19 forduló után a harmadik helyen áll a Bundesliga 2-ben, 12 ponttal lemaradva az éllovas Braunschweigtől. Az Újpestben Bruno Moraes, Bavon Tshibuabua, Kovács Dániel, Henri Eninful és a reggelre megbetegedett Alessandro Iandoli sem lépett pályára, a lilák így a Balajcza – Vermes, Mihajlovics, Antón, Balogh B. – Horváth R., Proesmans, Vasziljevics, Christ – Remili, Kabát kezdőcsapattal álltak fel.

Az ujpestfc.hu beszámolója szerint a Belekben megrendezett találkozó elején egy Lautern-játékos rosszul lépett, és valószínűleg súlyos sérülést szenvedett. Ez azonban nem zavarta meg a német együttest, amely jóval veszélyesebben játszott, és bár Balajcza Szabolcs két tiszta ziccert is hárított, a 17. percben már ő sem tudott menteni, a koszovói születésű, ám svájci válogatott Albert Bunjaku közelről gurított a kapuba. 0–1

Nem sokkal később újra hibázott az újpesti védelem, amit a Bayern München által kölcsönadott Mitchell Weiser használt ki. 0–2

Az első játékrész záró negyedórája az Újpesté volt, amely ekkor több helyzetet is kialakított. Akcióból nem sikerült szépíteni, egy szabadrúgásból viszont igen, természetesen Kabát Péternek köszönhetően. 1–2

A szünetben hetet cserélt Jos Daerden, a gólszerző Kabát helyére például a hosszú kihagyás után visszatérő Lázár Bencét küldte be. A 75. percben két új ember állt be a németekhez, köztük a saját nevelésű 21 éves csatár, Julian Derstroff, aki két perc múlva megszerezte csapata harmadik gólját, a szünetben Balajczát váltó Horváth Tamás nem tudott hárítani. Több találat már nem született, a Kaiserslautern 3–1-re nyert az Újpest ellen.

LABDARÚGÁS, NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
ÚJPEST FC–1. FC KAISERSLAUTERN 1–3 (1–2)
Belek, Arcadia Sportkomplexum
ÚJPEST: Balajcza (Horváth T., a szünetben) – Vermes (Litauszki, a szünetben), Mihajlovics, Antón (Aarab, a szünetben), Balogh B. – Horváth R. (Simon K., a szünetben), Proesmans (Sztaniszavljevics, a szünetben), Vasziljevics (Szélesi, a szünetben), Christ (Pollák, 65.) – Remili, Kabát (Lázár B., a szünetben)
KAISERSLAUTERN: Sippel – Simunek, Löwe, Torrejón, Dick – Köhler, Baumjohann, Azaouagh, Bah – Idrissou, Weiser. Játszottak még: Bunjaku, Borysiuk, Bugera, Linsmayer, Dernstroff, Orban
Gólszerzők: Kabát (38.), ill. Bunjaku (17.), Weiser (29.), Dernstroff (78.)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
3 órája

Videók: amikor Albert Flóriánék a San Siróban jártak és amikor a Milan aranylabdása meglökte Kabát Pétert

Bajnokok Ligája
7 órája

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
8 órája

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

„Talán az idény legjobb teljesítményét nyújtottuk” – Gert Remmel a Puskás Akadémia legyőzése után

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:15

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Túl az NB I-es idény első harmadán – senki sem szökött meg

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 11:19