PÓR KÁROLY
PÓR KÁROLY
2017.10.13 11:53 Frissítve: 2017.10.14 00:36

Az olasz scoutguru nem érti a magyar klubokat; szerinte ezért esett vissza Nagy Ádám

Az egyik legismertebb olasz játékosmegfigyelő, a többek között Alexis Sánchez felfedezéséről is híres Riccardo Guffanti nemrég ismét Magyarországon tartott előadásokat. A hosszú évekig az Udinese vezető megfigyelőjeként dolgozó, jelenleg pedig az olasz szövetség edző- és játékosmegfigyelő-képzésében tevékenykedő szakemberrel ezúttal magyarországi tapasztalatairól beszélgettünk. Továbbá kíváncsiak voltunk, miben látja a Bolognában futballozó Nagy Ádám visszaesésének okát, és mi a véleménye a legnagyobb magyar tehetségnek tartott Szoboszlai Dominikről.

Riccardo Guffanti ismét Magyarországon tartott előadást (Fotók: Football Education Center/ Királyvölgyi Noémi Photography)

 

EMELT SZINTŰ KÉPZÉS IS INDUL
 

A Center Sport menedzseriroda 2015 óta szervez Magyarországon különböző, a labdarúgáshoz, azon belül is a játékosmegfigyeléshez és a menedzsmenthez kötődő tanfolyamokat. A legnépszerűbb, játékosmegfigyelő- vagy scoutkurzus idei első etapját október elején tartották meg, ennek a vezető előadója Riccardo Guffanti.

„Két évvel ezelőtt, amikor a tanfolyamot indítottuk, nekem meglepő volt a futballszakma viszonylagos érdektelensége. A klubok ugyanis nem mutattak nagy érdeklődést, holott Nyugat-Európában a futballisták megfelelő, hatékony kiválasztása az egyik alapja a klubok működésének, a sikeres kiválasztás nagy hatással van a játékospolitikára, azáltal pedig a költségvetésre. Ez azonban nem vette el a kedvemet, mert a hosszabb távú jövőt nézve kulcskérdésnek tartom ezt a terültet" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a scouttanfolyamokat szervező iroda részéről Paunoch Péter.

„Olaszországban például a klublicencszabályzat egyik kötelező eleme a megfelelő végzettséggel rendelkező játékosmegfigyelők alkalmazása. Hiszek benne, hogy idővel Magyarországon is eljutunk idáig. Már csak azért is, mert a tanfolyamunk iránt is folyamatosan nő az érdeklődés, immár a szakmán beül is. Az élvonalból most például a Paksi FC-től voltak hallgatóink, de a Ferencvárosnál, a Videotonnál, vagy az NB II-ben például a Gyirmótnál, a Kisvárdánál vagy a Békéscsabánál is dolgoznak nálunk végzett szakemberek, míg például a DVSC-nél éppen a napokban állt munkába egy korábbi végzősünk. Továbbá a mostani, októberi előadásainkon meghívott vendégként részt vettek korábbi válogatott labdarúgók, későbbi sportvezetők, mint Nyilasi Tibor és Sallói István, valamint az MLSZ edzőképzésében dolgozó Sisa Tibor" – fogalmazott a menedzser.

Paunoch Péter kifejtette, hogy a két év során végzett nagyjából száz hallgatónak idén novemberben egy emelt szintű képzés is indul.

„Az emelt szintű tanfolyam már a korábban megszerzett elméleti tudása építő, gyakorlatorientált képzés lesz konkrét meccslátogatással, helyszíni elemzéssel. Továbbá dolgozunk azon, hogy a legjobb eredménnyel végző hallgatók számára különböző kluboknál gyakorlati lehetőséget is biztosítsunk. Aki pedig az emelt szintű képzést is elvégzi, az tulajdonképpen az Európában a témában megszerezhető legmagasabb szintű tudás birtokában lesz, ugyanis a Riccardo Guffanti és az általa meghívott vendégelőadók segítségével felépített tematika megegyezik azzal, amit például az olasz szövetség is oktat a náluk végző megfigyelőknek."

– Most már visszatérő vendégnek számít Magyarországon. Mik az általános tapasztalatai a futballunkról, az itteni futballszakemberekről?
– Több éve már, hogy rendszeresen járok Magyarországra, köszönhetően a scout-tanfolyamokat szervező Paunoch Péterrel való kapcsolatomnak is, de a munkám miatt is követem a magyar labdarúgást, az NB I-et és az utánpótlás-válogatottakat – válaszolta a Nemzeti Sport Online kérdésére Riccardo Guffanti. –  Egy fejlődő futballról beszélünk, különösképp az infrastruktúra fejlődik nagy ütemben. A magyar szakembereken a tanulás vágyát látom leginkább, hogy úgy fejlődjön a magyar labdarúgás, hogy egyre inkább európai szintűvé váljon, de közben megőrizze a sajátosságait.

– Csak éppen a sajátosságok őrzése sokszor olyan „jól sikerül”, hogy nehezen engedjük meghonosodni az új dolgokat, amilyen például a modern „scouting”. Olaszországban hogyan fejlődött ki, és egyáltalán hogyan érdemes elkezdeni kiépíteni egy jól működő megfigyelőhálózatot?
– Több éve már, hogy Olaszországban megindult a „scouting" kiépítése. Nagyságrendileg száz profi egyesületnél és a felnőtt-, illetve utánpótlás-válogatottnál is használják a nemzetközi játékos-megfigyelés gyakorlati módszereit. Magyarországon a vezető klubok helyében én mindenképpen a csapat közvetlen környezetében levő területeket térképezném fel , és csak utána kezdenék külföldre tekinteni. Meglepve tapasztaltam, hogy Magyarországon nem egy klubnak nyolc-tíz külföldi játékosa is van, és sokan érkeznek a szlovák futballból. Nem igazán értem, mert nem gondolom, hogy a szlovák labdarúgás sokkal előrébb tartana a magyarnál.

– Mit tanácsolna, mi lenne a legfontosabb lépés, hogy a játékosok feltérképezése, majd kiválasztása hatékonyabban működhessen?
– Minél előbb létre kellene hozni egy, a magyar szövetség által akkreditált tanfolyamot, kiképezni a „scoutokat", akik aztán az elsajátított módszerek mentén az eddiginél nagyobb hatásfokkal fedezhetnék fel az értékes játékosokat. Így lehetne hosszú távon szakmailag és gazdaságilag is fejlődni.

Egy évvel ezelőtt, amikor nyilatkozott nekünk, Nagy Ádámot emelte ki a magyar tehetségek közül. Most ott tartunk, hogy a Bolognába se fér be. Vajon minek tudható be a visszaesés?
– Nagy leginkább taktikailag szenvedett meg Olaszországban, és ez gyakran előfordul a mi bajnokságunkban a külföldiekkel. A fizikuma is hagy némi kívánnivalót maga után, akadtak gondjai a ritmusváltásokkal. Ha sikerül ezeket végre maga mögött tudnia, szép utat járhat be. Technikailag rendkívül képzett, ha a többi területen is képes lesz ilyen szintre fejlődni, mint amilyen technikás, eljuthat fontosabb szerepet játszó csapatokba is. De nem szabad siettetni a dolgokat – és neki is komolyan kell vennie ezt a feladatot, csak akkor sikerülhet.

Sisa Tibor és Sallói István a hallgatóság soraiban

 

– Hogyan értékeli a múlt heti, U21-es magyar–olasz csatát, amely 6–2-es vendéggyőzelemmel zárult?
– A helyszínen néztem meg a meccset, látszott, hogy nagy a különbség a két csapat között, főleg a játék szervezésében, a ritmusváltásokban és természetesen a pályán levő labdarúgók minőségében. Az olasz fiatalok folyamatosan játszanak és többen közülük Serie A-s csapatban, az első keretben.

– Az U21-es válogatottban is pályára lépő Szoboszlai Dominik játékát megfigyelői szemmel milyennek értékeli? Őt tartják a legnagyobb tehetségünknek.
– Szoboszlai Dominik 2000-es születésű, jó profilú játékos, kiváló technikai képességekkel. De ahhoz, hogy egy ilyen fiatal futballista később elérje azt a szintet, amit most belelátnak, mentálisan kell sokat fejlődnie. A játékának kiegyensúlyozottnak kell lennie, hullámvölgyek nélkül, már ebben a korai, fejlődő szakaszban is. Mielőtt Budapestre jöttem, Luzernben láttam a magyar U15-ös csapatot, amelyben voltak figyelemre méltó játékosok. Neveket még nem mondanék, de ők is bizonyítják számomra, hogy jó úton jár a magyar labdarúgás.

 

„A KÜLFÖLDI ELŐADÓK KINYITHATJÁK AZ AGYUNKAT”

„Ilyen tanfolyamokra, minél több külföldi vendégelőadóra lenne szükség Magyarországon, hogy kinyissuk az agyunkat – mondta az NSO megkeresésére a múlt heti, Riccardo Guffanti által vezetett tanfolyamon vendégként résztvevő, egyébként jelenleg szintén megfigyelőként dolgozó Sallói István. – Egy olyan embertől, aki egy másik közegben szocializálódott, a miénktől eltérő szemléletet képvisel, mindig lehet tanulni. Nyitni kell a világ felé, mert csak úgy lehet esélyünk, hogy lépést tartsunk. Nem véletlen például, hogy a szerb edzőképzésben Carlo Ancelotti és Arrigo Sacchi tart előadásokat. A fejlődés lehetősége ebben van, és nem abban, ha magyar szakember oktat magyar szakembert. Sokszor egyetlen mondatért, egyetlen újdonságért érdemes végighallgatni egy többórás előadást, ha a megszerzett tapasztalatot aztán fel tudjuk használni. Guffanti előadásában például engem az fogott meg, hogy Olaszországban már a fiatal tehetségek között sem posztok szerint keresik a játékosokat, hanem a karaktert és a játékintelligenciát nézik.”

 

 
 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.10.21 23:23:33

Labdarúgó NB I CSILLAG PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Be kell látnom amúgy, barátomnak igaza van. Ez már nem az a Fradi–Újpest, amelytől a szüleink féltettek minket a kilencvenes években, amelynek rituáléja a véres utcai összecsapással és a szilánkosra rúgott metróablakok csörrenésével volt teljes.

2017.10.21 15:51:07

Labdarúgó NB I PIETSCH TIBOR

Ugrai az elsőt elrontotta, Joannidisz azonban a 93. percben már nem hibázott.

2017.10.21 13:24:03

Labdarúgó NB I SINKOVICS GÁBOR

A hajdúságiak első élvonalbeli győzelmüket aratták vendégként.

2017.10.21 10:01:11

Labdarúgó NB I BODNÁR ZALÁN

Kuttor Attila döntetlennel debütált a Mezőkövesd kispadján.

2017.10.21 13:13:33

Labdarúgó NB I PIETSCH TIBOR

Gyorsan vezetést szerzett a jobban kezdő Haladás, a második félidőre azonban elfogytak a vendégek.