Az Interrel működhet együtt a Vasas

2009.12.22. 08:56
Címkék
Már csak az aláírás hiányzik. Mondhatni, a féléves tárgyalássorozat utolsó, legfontosabb mozzanata. Ha ez – a tervek szerint január 15-én – megtörténik, a Vasas valóban új s talán sikeresebb időszak elé nézhet. Mindenesetre hétfőn bemutatkozott a sajtónak az angyalföldi klub leendő sportigazgatója, Mauro Bressan és edzője, Giovanni Dellacasa. Előbbi, a Fiorentina, illetve a Cagliari egykori középpályása már a jövőről beszélt.
Bressan (balra) játékosként a Fiorentinával a BL-ben is szerepelt. A Vasassal egyelőre szerényebb célkitűzései vannak (Fotó: Action Images)
Bressan (balra) játékosként a Fiorentinával a BL-ben is szerepelt. A Vasassal egyelőre szerényebb célkitűzései vannak (Fotó: Action Images)

Bressan elmondása szerint az első pillanattól kezdve azért dolgoznak, hogy a Vasas visszanyerje régi nimbuszát, és az európai porondon is sikeresen szerepeljen. Lépésről lépésre szeretnének fejlődni, ebben a szezonban a negyedik-ötödik helyet célozzák meg.

És hogy miképp érhetik el később a nemesebb célokat? Például külföldi, elsősorban olasz csapatokkal való együttműködés révén.

„Azt szeretnénk, ha minél több olasz együttessel kerülnénk kapcsolatba, de nemcsak olasz, hanem svájci vagy bármilyen más országbeli partner is szóba jöhet – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a leendő sportigazgató. – Nekem és a munkatársaimnak remek kapcsolatrendszerünk van, ami fontos lehet a jövőben: ajánlhatnak innen is, onnan is játékost, segítséget, bármit. Annyit azonban elárulhatok, hogy például az Inter képviselői januárban Budapestre érkeznek, hogy megnézzék a Vasas Akadémiát, s akár hosszú távú együttműködést is kössenek a magyar klubbal.”

A csapat keretét ésszerű, posztokra történő igazolásokkal kívánják megerősíteni, és ha konkrét neveket még nem is mondott Bressan, annyit elárult, hogy honnan érkezhetnek a gárda új futballistái:

„Most még csak annyit mondhatok, január 4-én, az alapozás kezdetekor valószínűleg lesz néhány új fiú. Két olasz labdarúgó, de figyelünk két nigériait, és talán szóba jöhet szerb, horvát vagy szlovén játékos is. Hogy aztán közülük ki marad, és kiket szerződtetünk, az a felkészülés során eldől. Annyi biztos, hogy a csapat január 25-én tíz napra a törökországi Antalyába utazik edzőtáborba.”

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN OLVASHATJA EL.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: három játékosával hosszabbított a Corona Brasov

Jégkorong
1 perce

Megjelent A magyar boksz aranykönyve

Ökölvívás
10 perce

Lenny Joseph a 15. percben sérült meg Felcsúton – videó

Labdarúgó NB I
26 perce

Új motor, fejlesztések és tisztelgés Schumacher előtt – a Ferrari több fronton készül a monzai összecsapásra

F1
27 perce

Történelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
30 perce

Krucsó Szabolcs nyerte a díjugrató országos bajnokságot

Egyéb egyéni
33 perce

Lékai Máté utolsó idénye jön? Válaszolt a Fradi klasszis kézilabdázója

Kézilabda
34 perce

Socca vb: a továbbjutott a magyar válogatott

Magyar válogatott
41 perce