Az FTC megóvja az Újpest elleni mérkőzést

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2010.09.15. 16:11
null
A mérkőzés többször félbeszakadt a szurkolók miatt (Fotó: Korponai Tamás)
A Ferencváros játékvezetői műhibára hivatkozva megóvja az Újpest elleni, múlt szombati bajnoki labdarúgó-mérkőzést, amelyet 6–0-ra a lila-fehér csapat nyert meg.

Pajor-Gyulai László, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) sajtófőnöke az MTI-nek elmondta, az FTC bírói műhibára hivatkozik óvásában: a zöld-fehérek szerint Solymosi Péter játékvezetőnek kötelessége lett volna lefújni a meccset, mivel a találkozó többször is félbeszakadt.

MLSZ fegyelmi szabályzat, 4/A.


d) ha a játékvezető a mérkőzésen műhibát követett el, és ez döntő befolyással

volt a végeredmény kialakulására, a mérkőzés eredményét törölni kell, és a

mérkőzés újrajátszását kell elrendelni.

Az első félidőben az újpesti szurkolók által használt pirotechnikai eszközök miatt, a másodikban pedig a ferencvárosi szimpatizánsok „kerítésdöntő” akciója következtében kellett Solymosinak félbeszakítania a derbit, a második játékrész pedig eleve tízperces csúszással kezdődött, mivel előbb Jimmy Jump beszaladt a pályára, majd a füst ismét ellepte a játékteret.

A Ferencváros igazgatója, Gerstl Alexander által jegyzett levélben a klub Solymosi Péter játékvezető műhibájára hivatkozik az óvása kapcsán – írta az mlsz.hu. Az FTC álláspontja szerint a hazai szurkolók rendbontása miatt kellett többször is megszakítani a mérkőzést, és a szabályok értelmében ilyen esetben a játékvezetőnek be kell szüntetnie a játékot, ez azonban nem történt meg az ominózus találkozón.

„A klubunk rendelkezésére álló adatok és bizonyítékok alapján kétséget kizáróan megállapítható, hogy a nevezett mérkőzésen történtek miatt Solymosi Péter játékvezető műhibát követett el azáltal, hogy az általa is elismert, második alkalommal is bekövetkezett súlyos nézőtéri rendbontás miatt a mérkőzést idejében nem szüntette be” – fogalmaz a levél.

Az óvást tárgyaló versenybizottságnak nyolc napon belül kell kitűznie az ügy tárgyalásának időpontját.

„MINDIG BENNE VAN A BOTRÁNY A DERBIBEN!”
 

A mérkőzés kapcsán a rendőrség 14 személyt állított elő, egy drukkert életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba.

„Az első félidőben a játékvezető valóban félbeszakította a mérkőzést, de a csapatokat nem terelte az öltözőbe. A második tűzijáték a szünetben történt, el sem kezdődött a mérkőzés, azaz nem is kellett megszakítania. A harmadik incidens már rázósabb volt, amikor a vendégszurkolók menekülőkapukat döntöttek be és a székeket dobáltak be, akkor a játékvezető a rendőrség felvonulásának érdekében szakította meg a találkozót. A szabály szerint ilyen esetben a játékvezetőnek konzultálnia kell az ellenőrrel és a biztosítás parancsnokával. Ez esetben az történhetett, hogy utóbbi jelezte, képesek megfékezni a további atrocitást, tehát a találkozót folytatni lehet. A játékvezető elviekben megteheti, hogy beszünteti a mérkőzést, de azt tudnia kell, hogy szurkolói rendbontás esetén kevesebb információval rendelkezik a lelátón zajló eseményekről, mint a rendőrség. Más kérdés, ha tettlegesség történik, ha őt vagy a játékosokat megdobják, vagy megverik, akkor azonnal véget vethet az összecsapásnak. De azt is mindig mérlegelni kell, hogy a meccs beszüntetése nagyobb kockázattal járna-e, mint annak folytatása – mondta az incidensekkel kapcsolatban Vágner László, az MLSZ játékvezetői bizottságának elnöke az origo.hu-nak.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik