Az ETO a DVTK kiütésével, a Videoton döntetlennel ment tovább

Vágólapra másolva!
2011.12.03. 17:15
null
Kőkemény küzdelem, gól nélkül: a Videotonnak ez is elég volt (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Bejutott a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjébe a Diósgyőrt kiütő Győri ETO, a Kecskemétet döntetlennel kiejtő DVSC-Teva és a Haladás otthonában ikszelő Videoton is.

 

 

GYŐRI ETO FC–DIÓSGYŐRI VTK

A diósgyőri 1–1 után az ETO kedvezőbb helyzetből indult, és a 7. percben vezetést is szerezhetett volna, de Trajkovics lövését a gólvonalról menteni tudták a vendégek. A választ Luque szolgáltatta, a Diósgyőr spanyol légiósa egy csavarással csak kevéssel tévesztett célt egy perccel később.

A győriek a 14. percben szerezték meg a vezetést, Trajkovics lépett ki a leshatárról, önzetlenül Dudás Ádámnak passzolt, aki közelről a kapuba passzolt – 1–0. A folytatásban mindkét csapatnak adódtak lehetőségei, az ETO-ból az igen aktív Trajkovicsnak és Koltainak is volt lehetősége, míg a DVTK-ból Luque próbálkozott rendületlenül és eredménytelenül. A 32. percben megduplázta előnyét a Győr Fehér Zoltán révén: a védő Dudás felívelt szabadrúgása után lőtte a labdát közelről a kapuba, 2–0.

A Diósgyőr a második góltól megtört, és a szünetig gyorsan kapott még kettőt: a 36. percben Dudás értékesítette Koltai Tamás remek kiugratását, majd a 38. percben ismét Koltai volt az előkészítő, Trajkovics pedig a befejező. 4–0, kiütés egy játékrész alatt.

A DVTK szempontjából nagyjából ekkortól már minden mindegy volt, de a piros-fehérek becsülettel próbálkoztak, és a 62. percben szabadrúgásból szépítettek is, Tisza Tibor lőtte ki a jobb felső sarkot, 4–1 – ez is maradt a végeredmény.

DEBRECENI VSC-TEVA–KECSKEMÉTI TE

A bajnoki listavezető egygólos előnyt hozott magával a második mérkőzésre, és tíz perc alatt növelhette is volna a fórt, de Nagy Zoltán és Stevo Nikolic is kevéssel lemaradt egy-egy beadásról.

A Loki hiába támadott, gólt a félidőig nem tudott lőni, csak kapufát Coulibaly révén. A Kecskemét nem sok támadást vezetett, a 41. percben mégis megszerezte a vezetést: a volt debreceni Mohl Dávid tizenhat méterről zúdította a labdát a bal sarokba – a DVSC hátrányban, de még mindig továbbjutásra állva vonulhatott az öltözőbe.

A fordulás után a Debrecen a Nikolic helyére beállt Kulcsár Tamás révén rögtön nagy helyzettel nyitott, de a kecskemétiek a gólvonalról tisztáztak. A 62. percben Bódi hibázott ziccert, a kecskemétiek viszont ráhozták a frászt a hazai drukkerekre, Francis Litsingi lövését Novakovicsnak kellett védenie a 71. percben.

A Debrecen már a 0–1-gyel is továbbjutott volna, de a hajrában egyenlített: Kulcsár egy kipattanót a hálóba lőtt a 89. percben, a vége 1–1 – a vendégek pedig a gólszerző Mohl kiállítása miatt tíz emberrel fejezték be a találkozót.

HALADÁS–VIDEOTON

A Haladás-drukkerek támogatásukról 
biztosították Aczél Zoltánt (Fotók: Szabó Miklós)
A Haladás-drukkerek támogatásukról biztosították Aczél Zoltánt (Fotók: Szabó Miklós)

A hazaiaknak volt mit emészteni a visszavágó előtt: edzőjüket, Aczél Zoltánt a székesfehérvári mérkőzés után a fogadási botrány miatt őrizetbe vették, a Haladást sérüléshullám sújtja, és még ott volt az első mérkőzésen összeszedett egygólos hátrány is...

Ez negyvenöt perc után is maradt egygólos hátrány: a szombathelyiek részéről Kenesei Krisztiánnak és Oross Mártonnak voltak helyzetei (utóbbinak nem is kicsi), a Videotonból Evandrónak és Tóth Balázsnak távoli kísérletei, de továbbra is 0–0 állt az eredményjelzőn. A fehérváriak gondjait növelte, hogy kényszerűségből már korán cseréltek az első félidőben, Elek Ákos húzódással vált ki a csapatból.

A folytatás óriási küzdelmet hozott, viszont mindkét védelem nagyon stabil volt, ziccer nem adódott a csapatok előtt. A 77. percben Skriba Máté lőtt kevéssel a kapu mellé, a hajrában Rózsának Vasziljevics kísérleténél és André Alves ziccerénél kellett védenie. A hosszabbításban hullottak a sárgák, az eredmény nem változott: a gól nélküli iksz a Videoton továbbjutását jelentette.

LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, MÁSODIK MÉRKŐZÉS
GYŐRI ETO FC–DIÓSGYŐRI VTK 4–1 (4–0)
Győr, ETO-park, 1500 néző. Vezette: Kassai V. (Erős G., Huszár B.)
GYŐR: Molnár P. – Takács Á., Fehér Z., Sztanisics, Völgyi – Pilibaitis – Trajkovics, Windecker (Tokody, 55.) – Dudás Á. (Dinjar, 50.), Ahjupera (Alekszidze, 78.), Koltai. Vezetőedző: Csertői Aurél
DIÓSGYŐR: Rakaczki – Vadász V., Gal, Rakovic, Gohér – Abduraman – Arze (Nagy T., 43.), Lippai (Takács P., a szünetben), Tisza, Luque – Seydi (Carreno, 71.). Vezetőedző: Benczés Miklós
Gólszerző: Dudás Á. (1–0) a 14., Fehér Z. (2–0) a 32., Dudás Á. (3–0) a 36., Trajkovics (4–0) a 38., Tisza (4–1) a 62. percben
Tj: a Győri ETO, 5–2-es összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Csertői Aurél: – Próbáltunk úgy hozzáállni a meccshez, mintha nulla nulláról indulnánk. Az első játékrészben szinte minden bejött, szép támadások, helyzetek, gólok. A szünet után visszavettünk a tempóból, de győzelmünkhöz és továbbjutásunkhoz nem férhet kétség.
Benczés Miklós: – Teljesen megérdemelt a hazaiak továbbjutása, amit megbeszéltünk, azt csak az első tíz percben tudtuk végrehajtani. A középpályán és a védelemben rengeteg hibát vétettünk, és ezt a jól kontrázó hazaiak rendre megbüntették. A fordulás után a cserékkel sikerült kissé stabilizálni csapatunkat, de ekkor már eldőlt a mérkőzés.
DEBRECENI VSC-TEVA–KECSKEMÉTI TE 1–1 (0–1)
Debrecen, 2700 néző. Vezette: Vad II. (Ring, Kispál)
DVSC: Novakovics – Nagy Z., Simac, Mészáros N., Korhut – Varga J. – Bódi (Lucas, 79.), Bouadla, Yannick (Rezes, 61.) – Nikolic (Kulcsár T., a szünetben), Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér
KTE: Antal B. – Bori, Gyagya, Koszó, Mohl – Szavics, Csukics (Tölgyesi, 88.), Bertus (Gyurcsó, 55.) – Foxi – Litsingi (Hegedűs Á., 80.), Lencse. Megbízott edző: Szabó István
Gólszerző: Mohl (0–1) a 41., Kulcsár T. (1–1) a 89. percben
Kiállítva: Mohl (buktatta a gólhelyzetben kilépő Adamo Coulibalyt) a 93. percben
Tj.: a DVSC-Teva 3–2-es összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Kondás Elemér: – Nem játszottunk igazán jól, s bár ezzel együtt is voltak lehetőségeink, ezek közül csak egyet tudtunk értékesíteni. A legfontosabb azonban, hogy elértük a célunkat, továbbjutottunk a kupában, és megőriztük veretlenségünket.
Szabó István:– Igazi kupacsata volt, most sajnálhatjuk csak igazán az első találkozón kihagyott helyzeteinket. Bár az igazsághoz hozzá tartozik, ezúttal a hazaiaknak volt több gólszerzési lehetőségük, ám ennek ellenére is kiharcolhattuk volna a továbbjutást.
SZOMBATHELYI HALADÁS–VIDEOTON FC 0–0
Szombathely, 2000 néző. Vezette: Szabó Zs. (Léman, Farkas B.)
HALADÁS: Rózsa – Schimmer, Nagy II G. (Simon A., 81.), Tóth P., Sluká – Nagy I G., Burány (Radó, 72.), Rajos, Sipos N. (Skriba, 65.) – Oross, Kenesei K. Megbízott edző: Székely Tibor
VIDEOTON: N. Bozsovics – Brachi, Vinicius, Caneira, Sanchez – Tóth B., Mitrovics – Evandro (N. Nikolics, 87.), Sándor Gy., Elek Á. (Vasziljevics, 25.) – André Alves (Vaskó, 90.). Vezetőedző: Paulo Sousa
Tj: a Videoton, 1–0-s összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Székely Tibor: – Úgy érzem, hogy a csapat minden tagja végig becsülettel harcolt, és már az első húsz percben eldönthettük volna a mérkőzés sorsát, de sajnos a legnagyobb helyzeteink is kimaradtak.
MAGYAR KUPA, A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Kaposvári Rákóczi FC–Debreceni VSC-Teva
Bajai LSE (II. o.)–Újpest FC
Békéscsaba (II. o.)–MTK (II. o.)
Videoton FC–Győri ETO FC
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik