Az angol ötödosztály vonzóbb a Fradinál

Vágólapra másolva!
2010.01.26. 07:20
null
Kovács egyelőre nem érkezik az Üllői útra (Fotó: Action Images – archív)
A 100% Fradi információi szerint nem lesz a Ferencváros játékosa Kovács János, ugyanis a Lincoln City hátvédje elfogadta az angol ötödosztályban (Conference National) szereplő Luton Town ajánlatát.

„Egyszer szívesen játszanék a Ferencvárosban, de most még úgy gondoltam, hogy maradok Angliában, és elfogadom a Luton ajánlatát" – nyilatkozta a zöld-fehérek honlapjának a 24 éves Kovács.

A Luton veretes múltja ellenére – elsősorban anyagi nehézségei miatt – zuhanórepülésben közlekedett az angol osztályok között, jelenleg az ötödik vonal (Conference National) hetedik helyén áll.

A Luton egyelőre nem jelentette be hivatalosan a szerződést.

Az egykori MTK- és III. Kerület-játékos Kovács János fia 1985-ben született, annak idején csatárként kezdett futballozni, gyerekként ontotta a gólokat, de Angliába, a harmadosztályú Chesterfieldhez 2005-ben már középső védőként került. Rövid ideig játszott a Yorkban is, mielőtt a Lincoln szerződtette volna.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
1 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
3 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
19 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14
Ezek is érdekelhetik