Alves boldog, hogy szóba került a neve a Sportingnál

Vágólapra másolva!
2010.12.09. 12:54
null
Alves 2009 januárja óta erősíti a Videotont, de a jelek szerint tavasszal már nem láthatják őt Fehérváron a Videoton-szurkolók (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Tegnap beszámoltunk róla, hogy a Nemzeti Sport információi szerint a Videoton brazil csatárára, André Alvesre többek között a portugál Sporting is felfigyelt. A lisszaboniak érdeklődéséről szóló híreket portugál lapoknak a futballista ügynöke, Manfred Müller is megerősítette. Az újságírók megszólaltatták a szabadságát Brazíliában töltő André Alvest is.

„Hivatalos ajánlatot még nem tett a Sporting André Alvesért, de üzleti partnereim megerősítették, hogy két portugál csapat is érdeklődik a csatár iránt, és az egyik klub a Sporting" – nyilatkozta a portugál Recordnak Manfred Müller, a Videoton futballistáját képviselő menedzser, aki a másik szóban forgó együttest nem kívánta megnevezni.

A játékosügynök hozzátette, Alves szeretne erősebb bajnokságban játszani, a portugál mellett a spanyol és a német élvonal jöhet szóba, de jelenleg a portugáliai lehetőség tűnik a legvalószínűbbnek.

A Nemzeti Sportban tegnap megjelent – a Sporting érdeklődéséről szóló – hírt egy másik portugál lap, az O Jogo is idézte, amely megszólaltatta a Videoton futballistáját is.

„Brazíliában töltöm a szabadságom, ezért nem tudom, hogy állnak a velem kapcsolatos tárgyalások. A Sporting érdeklődéséről én is hallottam, és csak annyit mondhatok, nagyon boldog vagyok, kiváló lehetőség lenne Portugáliában futballozni, hiszen ott nincs olyan hideg, mint Magyarországon, nem lenne gondunk a nyelvvel, és ezért a gyerekeimet is iskolába tudnám járatni. Állok az új kihívás elé" – nyilatkozta az O Jogónak a 27 éves Alves, aki menedzseréhez hasonlóan hozzátette, Portugália mellett elsősorban Spanyolország jöhet szóba következő állomásként.

Alvest 2012-ig köti a szerződése a Videotonhoz, de a héten a csapat vezetőedzője, Mezey György is megerősítette, hogy az ősszel 15 bajnokin 14 gólt szerző csatár nagy valószínűség szerint már a télen távozik Székesfehérvárról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik