Alberték csúcsát adhatja át a múltnak az FTC – de őket is az Újpest tréfálta meg

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2019.10.19. 11:16
null
Zsótér Donát és Leandro ismét összecsaphat (Fotó: Török Attila)
Az Albert Flórián és Varga Zoltán nevével fémjelzett Ferencváros modern klubrekordját döntheti meg az Újpest elleni derbin Szerhij Rebrov Fradija. De nemcsak fővárosi presztízscsata lesz a labdarúgó NB I 9. fordulójában, hanem „csúcsmérkőzés” is, hiszen a 2. helyezett Mezőkövesd az éllovas Mol Fehérvár FC-t fogadja. A teljes fordulót szombaton bonyolítják le.

 

MEZŐKÖVESD–MOL FEHÉRVÁR FC

♦ Helycserére nem sok esély van (ahhoz ötgólos hazai siker kellene), de a Mezőkövesd győzelme esetén befoghatja a tabellán az éllovas Fehérvárt.

♦ Eddig a két csapat 11 alkalommal mérkőzött meg az élvonalban, a mérleg erősen a fehérváriaknak kedvez, a házigazda Mezőkövesd szemszögéből 2 győzelem, 3 döntetlen, 6 vereség.

♦ A Mezőkövesd a Vidi elleni mindkét bajnoki sikerét hazai pályán aratta: 2016-ban 2–1-re, 2018 őszén 1–0-ra győzött. A Fehérvár nem szerzett gólt legutóbbi két mezőkövesdi látogatásán.

♦ A Fehérvár még nem vesztett idegenben pontot a 2019–2020-as idényben, sőt, gólt sem kapott: a Puskás Akadémiát 2–0-ra, a Paksot szintén 2–0-ra, a Honvédot 1–0-ra múlta felül.

♦ A Mezőkövesd igen hosszú ideje, február 23. óta nem játszott döntetlent a bajnokságban – ha most sem teszi, akkor nyolc hónapos, húszmérkőzéses „ikszmentes” sorozata lesz.

♦ A kövesdiek legutóbbi három bajnokija 2–1-es vendégsikert hozott – kétszer Kuttor Attila csapata örült (győzött Kisvárdán és Újpesten), egyszer az ellenfél (a Honvéd lepte meg a Mezőkövesdet).

♦ A Mezőkövesd elveszítette legutóbbi két hazai bajnoki mérkőzését, ez egyben azt jelenti, hogy a tabella második helyezettje kétszer annyi pontot szerzett idegenben ebben az idényben (12), mint otthon (6).

♦ A Mezőkövesd idénybeli hat bajnoki győzelméből öt egygólos (1–0-s vagy 2–1-es) volt.

♦ A Fehérvár csatárai közül Armin Hodzic 6, Futács Márkó 5 gólt ért el eddig a bajnokságban, a kettejük által szerzett 11 találat csak eggyel marad el a Mezőkövesd idénybeli „termésétől”.

PUSKÁS AKADÉMIA–PAKSI FC

♦ Eddig 13 mérkőzést vívott egymással a két csapat az NB I-ben, négyszer a PAFC, hatszor a Paks nyert, a döntetlenek száma három.

♦ A Paks hét kísérletből csak egyszer tudott nyerni, ha a Puskás Akadémia volt a pályaválasztó – 2017. szeptember 30-án 2–1-re győzött.

♦ A paksiak legutóbbi 11 idegenbeli bajnokijukból csak egyet tudtak megnyerni 3 döntetlen és 7 vereség mellett.

♦ A Puskás Akadémia legutóbbi 5 NB I-es mérkőzése egyikén sem kapott ki (3 győzelem, 2 döntetlen), ez holtversenyben az élvonal leghosszabb aktív veretlenségi sorozata.

♦ A Paks legutóbbi kilenc bajnoki mérkőzéséből csak egyet tudott kapott gól nélkül zárni.

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI–KISVÁRDA

♦ A két csapat eddig még nem találkozott egymással bajnoki mérkőzésen.

♦ A Kaposvár ebben az idényben bajnoki mérkőzésein vagy nyert, vagy veszített, s döntetlent még a kieséssel záruló 2013–2014-es idényben sem sokat játszott – a Rákóczi 2014. március 29. óta nem ikszelt élvonalbeli találkozón.

♦ A Kisvárda legutóbbi négy bajnoki mérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni, hármat elveszített, egyen döntetlent játszott. Ilyen hosszú rossz szériája a várdaiaknak legutóbb idén február-márciusban volt (hat nyeretlen mérkőzés).

♦ A Kisvárda az előző 10 idegenbeli mérkőzésén egyszer sem játszott döntetlent (4 győzelem, 6 vereség). A várdaiak legutóbbi két idegenbeli találkozójukat szerzett gól nélkül veszítették el.

ZALAEGERSZEGI TE FC–BUDAPEST HONVÉD

♦ A két csapat 2012 óta nem találkozott az NB I-ben. Ennek ellenére jelentős a párharc történelme: eddig 73 élvonalbeli bajnokit vívtak meg egymással, az örökmérleg 22 zalaegerszegi siker, 16 döntetlen és 35 kispesti győzelem.

♦ A Honvéd 1998-ban hatalmas pofonba futott bele Zalaegerszegen, kettős emberhátrányban küzdve 6–1-re kapott ki a házigazdától.

♦ A két csapat Zalaegerszegen lejátszott előző 15 élvonalbeli mérkőzéséből a kispestiek csak hármat (2005, 2010, 2011) tudtak megnyerni.

♦ A Honvéd megnyerte legutóbbi két idegenbeli bajnoki mérkőzését. Ha Zalaegerszegen is győzni tud, akkor 2017 óta először épít legalább hárommérkőzéses idegenbeli győzelmi szériát.

♦ A kispestiek legutóbbi 6 idegenbeli mérkőzésén mindkét csapat betalált, ezeken a találkozókon összesen 24 gól esett, négyes átlag! A Honvéd legutóbb április 20-án, az Újpest otthonában hozott idegenbeli bajnokit kapott (és szerzett…) gól nélkül.

♦ A Zalaegerszeg legutóbbi két mérkőzésén egyaránt három gólt ért el. Az újonc csak kétszer maradt gólképtelen ebben a bajnoki idényben, ám csak egy olyan mérkőzése volt, amelyen nem rezdült meg a hálója.

♦ A ZTE szeptember 28-án 3–1-re legyőzte a Paksot, ezzel 18 mérkőzéses hazai bajnoki nyeretlenségi sorozatot szakított meg. Természetesen a széria zöme még a kieséssel végződő 2011–2012-es évadból húzódott át.

DEBRECENI VSC–DIÓSGYŐRI VTK

♦ Igen egyoldalú a párharc történelme, 55 első osztályú bajnoki mérkőzésből 36-ot nyert meg a Debrecen 10 döntetlen és 9 diósgyőri siker mellett.

♦ A DVTK-nak az összes NB I-es csapat közül a Debrecen otthonában a legrosszabb a mérlege. Eddig 29 mérkőzésen fogadta a DVSC a diósgyőrieket, a mérleg 25–3–1. Az egyetlen diósgyőri siker 2008. november 8-ára datálódik (1–2). Azóta egymás után 12 mérkőzést nyert meg a Loki.

♦ A DVSC az NB I legrosszabb formában levő csapata, legutóbbi négy mérkőzését kivétel nélkül elveszítette. 2012 ősze óta nem volt ilyen rossz sorozata, akkor egymás után öt bajnoki mérkőzésen maradt alul.

♦ A DVTK sem büszkélkedhet bajnoki formájával, legutóbbi hét mérkőzésén csak négy pontot szerzett.

♦ Idegenben rettenetes sorozatban van a Diósgyőr, amely február 9. (Mol Vidi FC–DVTK 1–2) óta nem szerzett három pontot vendégként. A rossz széria immár 10 mérkőzést ölel fel.

♦ A DVTK az előző 27 idegenbeli mérkőzése mindegyikén kapott gólt, legutóbb 2017. december 2-án (!) hozott nullára vendégszereplést (Mezőkövesd–Diósgyőr 0–0).

FERENCVÁROS–ÚJPEST FC

♦ Ez lesz a két örök rivális 227. bajnoki mérkőzése. Az eddigi 226 közül 103-at a Ferencváros, 61-et az Újpest nyert meg, a döntetlenek száma 62.

♦ A Ferencváros megnyerte legutóbbi 14 bajnokiját a Groupama Arénában, s hazai veretlensége immár 40 találkozót számlál. Ezzel beállította az Albert Flórián és Varga Zoltán nevével fémjelzett Fradi modern rekordját (1966. szeptember 25.–1969. május 4.). NB I-es mérkőzésen legutóbb (2017. április 15-én) a Vasas tudott nyerni az FTC otthonában (1–2), pontot pedig a Debrecen tudott csenni a Fraditól (2018. október 6., 2–2). A győzelem vagy döntetlen egyben rekorddöntést jelentene.

♦ A Fradi említett, 1966 és 1969 közötti hazai veretlenségi sorozatát pont az Újpest törte meg. 1969. május 15-én a Népstadionban a bombaerős Dózsa Dunai II Antal és Bene Ferenc góljával győzött 2:0-ra. „Két gyors ellentámadás döntött” – hirdette lapunk, megjegyezve: „Csak támadással nem lehet győzni!”

AZ FTC HAZAI VERETLENSÉGI SOROZATA AKKOR ÉS MOST
1966. 09. 25. Pécsi Dózsa 3:0 2017. 04. 29. Mezőkövesd 3–1
1966. 10. 02. MTK 7:1 2017. 05. 13. DVSC 0–0
1966. 10. 09. Tatabánya 1:1 2017. 05. 27. Újpest 2–0
1966. 11. 13. Csepel 4:1 2017. 07. 16. Puskás Akadémia 1–1
1967. 03. 05. Diósgyőr 3:1 2017. 07. 30. Mezőkövesd 5–0
1967. 03. 18. Salgótarján 4:0 2017. 08. 12. Paks 1–1
1967. 04. 02. Tatabánya 2:1 2017. 08. 17. Haladás 2–0
1967. 04. 09. Csepel 2:0 2017. 09. 09. Vasas 5–2
1967. 04. 29. Haladás 2:0 2017. 09. 23. DVTK 2–0
1967. 05. 17. Komló 4:2 2017. 10. 21. Újpest 1–0
1967. 06. 10. Honvéd 2:0 2017. 11. 04. DVSC 2–1
1967. 06. 25. Szegedi EAC 5:0 2017. 12. 02. Fehérvár* 3–1
1967. 08. 06. Győr 2:0 2018. 02. 24. Honvéd 5–2
1967. 08. 20. Pécsi Dózsa 2:1 2018. 03. 10. Balmazújváros 5–0
1967. 08. 31. Dunaújváros 5:0 2018. 03. 17. Puskás Akadémia 3–1
1967. 09. 17. Vasas 2:2 2018. 04. 07. Mezőkövesd 3–0
1967. 10. 15. MTK 5:0 2018. 04. 21. Paks 2–2
1967. 11. 06. Egri Dózsa 1:0 2018. 04. 28. Haladás 2–1
1967. 11. 12. Újpest 3:3 2018. 05. 12. Vasas 1–1
1968. 03. 03. Salgótarján 2:2 2018. 05. 27. DVTK 4–0
1968. 03. 17. Pécsi Dózsa 4:1 2018. 07. 22. DVTK 4–1
1968. 04. 03. MTK 0:0 2018. 08. 04. Haladás 3–1
1968. 04. 14. Videoton 1:0 2018. 08. 18. Paks 1–1
1968. 04. 21. Diósgyőr 1:0 2018. 09. 02. Fehérvár* 2–2
1968. 06. 05. Haladás 2:1 2018. 09. 29. Újpest 1–0
1968. 06. 09. VM Egyetértés 1:1 2018. 10. 06. DVSC 2–2
1968. 06. 15. Győr 1:1 2018. 11. 03. MTK 2–0
1968. 08. 17. Újpest 1:1 2018. 11. 24. Kisvárda 2–0
1968. 08. 28. Tatabánya 4:1 2018. 12. 08. Mezőkövesd 3–2
1968. 09. 07. Honvéd 1:0 2019. 02. 02. Honvéd 1–0
1968. 11. 02. Csepel 1:1 2019. 02. 23. Puskás Akadémia 4–0
1968. 11. 10. Dunaújváros 3:0 2019. 03. 02. DVTK 7–0
1968. 12. 01. Vasas 2:1 2019. 03. 16. Haladás 2–0
1968. 12. 08. Szegedi EAC 4:0 2019. 04. 06. Paks 3–0
1969. 03. 02. VM Egyetértés 2:0 2019. 04. 20. Fehérvár* 4–1
1969. 03. 16. Haladás 6:1 2019. 05. 04. Újpest 2–1
1969.03. 30. Pécsi Dózsa 2:0 2019. 05. 11. DVSC 2–1
1969. 04. 20. Salgótarján 3:1 2019. 08. 17. Kaposvár 1–0
1969. 04. 30. Egri Dózsa 6:2 2019. 09. 01. DVTK 1–0
1969. 05. 04. Győr 2:1 2019. 09. 29. Kisvárda 1–0
1969. 05. 15. Újpest 0:2
2019. 10. 19. Újpest ???
*: A Fehérvár a 2017–2018-as idényben Videoton, a 2018–2019-es kiírásban Vidi néven szerepelt, az egységesség kedvéért használtuk a Fehérvár megnevezést.
1970-ig gólarányt számoltak, ezért szerepel kettőspont a hatvanas évekbeli eredményeknél

♦ A Ferencváros a legutóbbi 11 derbijén (10 bajnoki és 1 kupamérkőzés, ebből egyébként hét meccset rendeztek a Groupama Arénában, négyet Újpesten) veretlen maradt, 1931 óta nem volt ilyen jó sorozata az Újpest ellen. A zöld-fehérek legutóbb 2015. december 12-én kaptak ki legnagyobb riválisuktól, az Újpest volt az első magyar csapat, amely vendégként bajnoki mérkőzést nyert a Groupama Arénában.

♦ Az Újpest 2004–2010 között négy mérkőzésen veretlen maradt az időközben az NB II-es légkörbe is beleszagoló FTC otthonában (hármat meg is nyert), azóta 12 mérkőzésből csak hármon tudott pontot szerezni, és csak egyet nyert meg.

♦ A Fradi legutóbbi 38 hazai bajnokija mindegyikén betalált. Mindmáig a Debrecen az utolsó magyar csapat, amely kapott gól nélkül távozott a Groupama Arénából NB I-es mérkőzésen – 2017. május 13-án 0–0-t ért el.

♦ A Ferencváros megőrizte veretlenségét a legutóbbi öt bajnoki mérkőzésén, ezzel a forduló előtt a Puskás Akadémiával holtversenyben a leghosszabb aktív veretlenségi sorozat gazdája volt.

♦ Az Újpest legutóbbi kilenc idegenbeli bajnokiján nem ismerte a középutat: ötször kikapott, négyszer győzött.

♦ A Ferencváros 2018. október 6-a (FTC–DVSC 2–2) óta egyetlen hazai bajnokiján sem került hátrányba. Akkor a Loki kétszer is vezetett, ám meg kellett elégednie a döntetlennel.

♦ A Fradi legutóbbi öt hazai bajnoki győzelme egygólos siker volt (2–1, 2–1, 1–0, 1–0, 1–0).

NB I, 2019–2020, 9. FORDULÓ
OKTÓBER 19., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
17.00: Mezőkövesd–Mol Fehérvár FC
Mezőkövesd, Városi StadionFarkas Ádám
17.00: Puskás Akadémia–Paksi FCFelcsút, Pancho Aréna Karakó Ferenc

17.00: Debreceni VSC–Diósgyőri VTK

Debrecen, Nagyerdei StadionBogár Gergő
17.00: Kaposvár–KisvárdaKaposvár, Rákóczi StadionSolymosi Péter
17.00: ZTE FC–Bp. Honvéd (Tv: M4 Sport)Zalaegerszeg, ZTE ArénaIványi Zoltán
19.30: Ferencváros–Újpest FC (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama Aréna
Bognár Tamás
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC 8 7 1 19– 6 +13 21
2. Mezőkövesd Zsóry FC 8 6 2 12– 7 +5 18
3. Ferencvárosi TC 7 5 1 1 10– 5 +5 16
4. Puskás Akadémia FC 8 4 2 2 13– 8 +5 14
5. Újpest FC 8 3 1 4 12–14 –2 10
6. Kisvárda 8 3 1 4 11–14 –3 10
7. Paksi FC 8 3 1 4 9–13 –4 10
8. Debreceni VSC 7 3 4 14–13 +1 9
9. Zalaegerszegi TE FC 8 2 2 4 14–12 +2 8
10. Budapest Honvéd 8 2 1 5 10–15 –5 7
11. Diósgyőri VTK 8 2 1 5 6–15 –9 7
12. Kaposvári Rákóczi FC 8 2 6 7–15 –8 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik