Albérletben is megtréfálta az Eger a Lokit

2012.09.22. 17:58
null
Nagy küzdelemben szerezte meg a győzelmet az Eger (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A labdarúgó NB I 8. fordulójában az újonc Egri FC a bajnoki címvédő, második helyen álló DVSC-Tevát fogadta Diósgyőrben. A gól nélküli első félidőt követően az 56. percben Németh Norbert szerzett vezetést az egrieknek egy parádés góllal. Az Eger a 76. percben büntetőt hibázott Goran Vujovics révén, de még ez is belefért a hevesieknek, így is győzni tudtak.

A tabella alapján egyértelműen a debreceniek voltak a találkozó esélyesei, pláne úgy, hogy az egriek nem is hazai pályán, hanem Diósgyőrben fogadták őket. A vendégek kezdték aktívabban a mérkőzést, mezőnyfölényben is voltak, s az első kapura lövés is hozzájuk fűződött a 8. percben, amikor Bódi Ádám szabadrúgását védte Darko Brljak.

Ettől függetlenül a Loki nem játszott olyan fölényben, ahogyan az elvárható volt tőle, sokáig inkább csak eseménytelen mezőnymunka zajlott a pályán. Éppen a félidő közepén volt az egriek első – és ebben a játékrészben az egyetlen – veszélyesebb lehetősége, de Dusan Pavlov ígéretes kiugrása után gyatrán a kapu mellé lőtt.

A szünetig ezután Brljak kapus pillanatai következtek: előbb Szakály Péter lövését hárította, majd Korhut Mihály szabadrúgása pattant ki róla, de Dajan Simac közeli lövése már elakadt benne, így gól nélkül zárult az első játékrész.

A második játékrész sokáig ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, ám az 56. percben olyan gólt láthattunk, amiért megérte végigunatkozni az előző szűk órát: Pavlov adta be a labdát jobbról, s a hosszú oldalon érkező Németh Norbert hét méterről, félfordulattal, ollózó mozdulattal bombázott a kapu jobb oldalába (1–0).

A Loki ezután sem tudott újítani, s bár előbb Adamo Coulibaly, majd a helyére csereként beállt Pölöskey Péter is ígéretes helyzetben fejelhetett, végül egyikük sem találta el a kaput. Negyedórával a meccs vége előtt aztán növelhette volna előnyét az Eger, miután Szűcs István buktatta a tizenhatoson belül Goran Vujovicsot, ám a sértett gyengén végezte el a büntetőt, amelyet Verpecz István könnyedén fogott.

Azonban ez sem dobta fel annyira a debrecenieket, hogy említésre méltó helyzetet tudjanak kialakítani, így összességében teljesen megérdemelt az albérletben, nagyon taktikusan játszó, s a helyzeteivel jól gazdálkodó egriek győzelme.

MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

(A Sport Televízió felvétele)

KONDÁS: "BENNE VOLT A VESZÉLY, HOGY BELERÚGNAK EGYET A LABDÁBA ÉS JÓ HELYRE MEGY"
LABDARÚGÓ NB I
8. FORDULÓ
Egri FC–Debreceni VSC-Teva 1–0 (Németh N. 56.)
AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 8 5 2 1 13– 7 +6 17
2. Győri ETO FC
7 5 1 1 16– 9 +7 16
3. Debreceni VSC-Teva 8 5 1 2 14– 7 +7 16
4. Budapest Honvéd 8 5 1 2 16–13 +3 16
5. Videoton FC 7 4 2 1 9– 5 +4 14
6. Diósgyőri VTK 8 4 2 2 7– 7 0 14
7. Haladás 8 3 2 3 14– 9 +5 11
8. MVM Paks 8 2 3 3 13–12 +1 9
9. Ferencváros 7 2 3 2 10– 9 +1 9
10. Újpest FC 8 2 3 3 8– 9 –1 9
11. Lombard Pápa FC 7 2 2 3 7– 9 –2 8
12. Egri FC 8 2 2 4 8–13 –5 8
13. Kaposvári Rákóczi 8 2 2 4 9–15 –6 8
14. Pécsi MFC 7 1 3 3 6– 8 –2 6
15. KTE-Phoenix Mecano 8 1 2 5 8–15 –7 5
16. Siófok 7 1 6 6–17 –11 1
Legfrissebb hírek

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
5 perce

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
23 perce

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
40 perce

A Las Vegas is legyőzte a Chargerst; könnyedén nyert a 49ers és a Seahawks – videó

Amerikai sportok
5 órája

Hétfői sportműsor: sajtótájékoztatót tart a magyar válogatott a Nemzetek Ligája előtt

Minden más foci
7 órája

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
7 órája

Ross Smith ellenállhatatlan volt a World Series of Darts döntőjében

Egyéb egyéni
7 órája

Utazni szükséges – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája