Aczélék a gyanú szerint 100-110 ezer forintért befolyásolták a REAC meccsét

2012.03.20. 12:29
null
Aczél Zoltánt ismét meghallgatták a nyomozók (Fotó: Veres Viktor, archív)
Címkék
Mint ismeretes, a fogadási csalások ügyében Aczél Zoltánt eddig két mérkőzés befolyásolásával kapcsolatban, kötelezettségszegéssel gyanúsította meg az ügyészség, még a siófoki edzősködése idejéből. A Nemzeti Sport értesülései szerint most a rákospalotai időszakából, a REAC egyik Ligakupa-meccsével bővült a gyanúsítások köre.

Az ügyészség szóvivője, Fazekas Géza arról tájékoztatta a Nemzeti Sportot, hogy az ősszel még az NB I-es Haladásnál dolgozó trénert, Azcél Zoltánt újabb meccs befolyásolásával gyanúsították meg.

Mint ismeretes, a szakembert korábban két 2009-es találkozóval, a Honvéd–Siófok Magyar Kupa-mérkőzéssel (2–2) és a ZTE–Siófok bajnokival (5–3) kapcsolatban gyanúsította meg kötelezettségszegéssel az ügyészség, most pedig egy újabb, 2008 első felében játszott találkozóval kapcsolatban szerepel a neve a gyanúsítottak között. Ekkor Aczél még a REAC edzője volt – korábban a rákospalotaiak több játékosát is előállították –, és a gyanú szerint több futballistával együtt százezer, illetve száztízezer forintot fogadtak el a meccs befolyásolásáért.

Fazekas Géza elmondta, Aczél panasszal élt a gyanúsítással szemben, ugyanakkor vallomást tett, de a vádakat – ahogy a korábbi két mérkőzéssel kapcsolatban is – tagadta. A szakember továbbra is szabadlábon védekezhet.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
4 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
4 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
5 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
5 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
5 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
5 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
5 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
5 órája