A Vidi-szurkolók tűzijátéka új gyakorlatot teremthet?

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2010.12.01. 14:36
null
Remek hangulatot teremtettek a szurkolók
Címkék
Múlt héten több napon keresztül is érdekes üzengetést folytatott egymással hivatalos honlapján keresztül az Újpest és a Videoton a két csapat székesfehérvári bajnokiján a hazai szurkolók által bemutatott tűzijáték kapcsán. Az Újpest üdvözölte a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) új gyakorlatát, hogy megfelelő engedélyek birtokában elkerülhető az ilyen esetekben eddig alkalmazott súlyos pénzbüntetés, és reményét fejezte ki, hogy más kluboknál is alkalmazzák ezt a megoldást. A Videoton ugyanakkor kikérte magának a burkolt feltételezést is, hogy kivételezett helyzetben lenne az MLSZ-nél. A Nemzeti Sport Online a klubok és az MLSZ megkérdezésével utánajárt a témának: arra voltunk kíváncsiak, általánossá válhat-e ez az új gyakorlat, létezik-e olyan törvényes út, amivel elkerülhetőek az ilyen ügyekben eddig alkalmazott súlyos pénzbüntetések.

MLSZ: NINCS SZÓ ÚJ GYAKORLATRÓL

Valami elindult?

A fehérvári szurkolók által bemutatott látványos tűzijáték azután vált érdekes témává a különböző internetes fórumokon, hogy az Újpest közleményben jelezte: hasonló esetekben őket eddig súlyosan megbüntette az MLSZ; remélik, az új, engedélyeztetésre épülő gyakorlatot ezután más klubok esetében is alkalmazza majd a szövetség.

A Nemzeti Sport Online az MLSZ sajtófőnökének, Pajor-Gyulai Lászlónak szegezte a kérdést.

 A PÉLDA ADVA VAN
A Videoton–Újpest mérkőzés előtt három héttel a Red Blue Devils szurkolói csoport kezdeményezte a tűzijátékot alapításuk évfordulója alkalmából. A Videoton vezetősége hét pontban ismertette az engedélyeztetési eljárás folyamatát.
1. lépés
Egy pirotechnikai bemutatók tartására engedéllyel rendelkező cég elkészítette a komplett kérelmet. A kérelem tartalmazta:
- a kérelmet benyújtó gazdálkodó szervezet minden adatát;
- a kijelölt egy jogszabályi előírásoknak megfelelő engedélyekkel rendelkező felelős pirotechnikust, személyes adataival, és pirotechnikusi engedélye számával;
- a bemutató alatt a pirotechnikai eszközöket használók teljes névsora (személyi igazolvány-számokkal, lakcímekkel, stb.);
- az összes felhasználásra kerülő pirotechnikai eszköz termékleírását, besorolását, gyári számát, darabszámát, fényképét;
- az eszközök helyszínre szállításának módját és körülményeit;
- a komplett forgatókönyvet a felhasználás pontos helyével és idejével, valamint időzítésével;
- a helyszínrajzot a pirotechnikai eszközök elhelyezkedéséről, elzárt területek határát, stb.;
- a biztonsági intézkedéseket: szurkolóktól elzárt területek, tűzvédelmi intézkedések.
2. lépés
Megkérték a stadiont működtető Sóstói Stadion Kft., valamint a Videoton FC futballklubot működtető Fehérvár FC Kft. hozzájárulását.
3. lépés
Az engedély kérelmet és a hozzájárulási nyilatkozatokat a pirotechnikai cég 10 munkanappal a mérkőzés előtt benyújtotta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságnak.
4. lépés
A komplett dokumentációt eljuttatva a Videoton FC-nek a klub benyújtotta az engedélykérelmet az MLSZ felé.
5. lépés
Az MLSZ írásban adta meg az engedélyt a dokumentációban leírtak alapján a pirotechnikai bemutató megtartására.
6. lépés
A klub a komplett dokumentációt mellékelve tájékoztatta a biztonsági szolgálatot, a rendőrséget, a tűzoltóságot, az MLSZ ellenőrt, a játékvezetőket és végül a médiát.
7. lépés
Az eszközök helyszínre érkezésekor teljes körű vizsgálatot végeztünk a klub, a biztonsági szolgálat és a rendőrség részvételével, ellenőrizve, hogy a dokumentációban leírt eszközök típus- és darabszámban egyeznek-e a leszállított eszközökkel, valamint az elhelyezésüket, és a biztonsági intézkedések meglétét.

„Először is le kell szögezni, amikor a szövetség büntetéseket alkalmaz, akkor azt a Sporttörvény előírásainak – amely tiltja pirotechnikai eszközök bevitelét a stadionokba –   megfelelően teszi. A szövetségnek nincs mérlegelési lehetőség" – mondta a sajtófőnök.

„Éppen ezért a fehérvári esetben nincs szó új MLSZ-gyakorlatról. A Videoton a mérkőzést megelőzően jelezte, hogy az illetékes hatóságoktól megkaptak minden engedélyt a tűzijátékra, ezt a szövetség tudomásul vette, ezért nem volt szó büntetésről" – fogalmazott Pajor-Gyulai László.

Az MLSZ tehát helyi ügyként tekint a fehérvári esetre, vagyis minden szurkolótábor megkeresheti az illetékes szerveket, és folyamodhat hasonló engedélyekért.

ÚJPEST: EGYÜTTMŰKÖDÉSRE VAN SZÜKSÉG

„Mi jobbító szándékkal fogalmaztuk meg a közleményünket" – ezt már az Újpest sportigazgatója, Kovács Zoltán nyilatkozta kérdésünkre.

A sportvezető az MLSZ reagálása kapcsán megjegyezte, széleskörű egyeztetésekre lenne szükség minden érintett részvételével, amivel számos kérdést tisztázhatnának, és így talán elkerülhetők, csökkenthetők lennének a klubokat sújtó, az utóbbi időben különösen megszaporodó pénzbüntetések.

„Az összes érintettnek – kluboknak, szurkolóknak, rendőrségnek, tűzoltóságnak, a szövetségnek – egy asztalhoz kell ülnie, tisztázza, mi az ami megengedhető, és mi az, ami nem. Mi a magunk részéről az újpesti szurkolókkal már folytattunk ilyen egyeztetést" – mondta Kovács Zoltán, aki a közös fellépés fontosságát hangsúlyozta.

„Szurkolói koordinációs irodára és együttműködésre van szükség. Úgy tudom, az MLSZ elnökét, Csányi Sándort is foglalkoztatja a gondolat, ezért látok esélyt az előrelépésre" – tette hozzá a sportigazgató.

VIDEOTON: JOBB LEHET A HANGULAT, EMELKEDHET A SZÍNVONAL – A LABDA AZ MLSZ-NÉL VAN

A Videotonnál egyetértenek az újpestiekkel a szurkolókkal való kapcsolattartás és az átlátható szabályozás fontosságában. A klub ügyvezetője, Tassy Márk is hangsúlyozta az MLSZ szerepét.   

„A szurkolói csoportok által bemutatott, hangsúlyozom, szakképzettséggel rendelkező szakemberek által ellenőrzött pirotechnikai bemutató hozzájárulhat ahhoz, hogy jobb legyen a hangulat a mérkőzéseken, sőt közvetve ezzel akár a játék színvonalának emelését is magával vonhatja.

Azt gondolom, a szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, ami azt is jelenti, ha bármely más klub végigjárja ugyanezt az utat, és hasonló kérelmet nyújt be, hasonló engedélyt kell kapnia. De a labda most inkább az MLSZ térfelén pattog, a szövetségnek el kell döntenie, esetleg szabályzatban kell rögzítenie, mit, milyen feltételekkel engedélyez. De, egy ilyen folyamatnak a katalizátora akár a szurkolói csoportok közössége is, mint ahogy azt is elképzelhetőnek tartom, hogy mi a saját »modellünket«, afféle mintaként, az erre igényt tartó klubok rendelkezésére bocsátjuk" – válaszolta megkeresésünkre a fehérvári sportvezető.

„Azon nem érdemes meglepődni, hogy a rendőrség tűzijáték megszervezését engedélyezi – szinte naponta, hetente megteszi, gondoljunk akár a születésnapokra, családi rendezvényekre. A magyar jogszabályok az engedély nélküli tűzijátékokat tiltják, engedélyezettre van lehetőség. A Videoton FC szurkolói csoportjainak is volt korábban a jogszabályokban meghatározott rendőrségi, katasztrófavédelmi, tűzoltósági engedélye, mégis büntetést kapott a klub az MLSZ engedélyének hiányában.

Most az történt, hogy miután a szurkolók beszerezték a szükséges engedélyeket, szerződtek egy szakképesített rendelkező pirotechnikai céggel, a klubhoz fordultak, kérdezzük meg a szövetséget, engedélyt ad-e egy olyan bemutatóra, amely A-tól Z-ig ellenőrzött, a kezdősípszó előtt történik, így a játékot biztosan nem zavarja. Csak példaként mondom, hogy a benyújtott dokumentáció olyan alapos, hogy az előre leadott engedélyben névvel, lakcímmel, személyi igazolvány-számmal szerepel gyakorlatilag mindenki, akinek a kezében fáklya volt. Jól látható, mi a különbség a titokban becsempészett, ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen petárdák, és a pontosan dokumentált eljárás között" – indokolta az MLSZ engedélyét Tassy Márk, aki szerint szakhatósági engedélyek korábban is beszerezhetők voltak, az újdogot most éppen az jelentette, hogy a szövetség is hozzájárult a bemutatóhoz.

Valószínűleg azért, mert a szövetség döntéshozói a benyújtott dokumentáció alapján látták, a bemutató ellenőrzött, a nézők és a játékosok, illetve maga a mérkőzés biztonsága semmilyen szempontból sincs veszélyben.

Sokan alighanem ennek ellenére is vitatják, hogy szükség van-e a szurkolás eme formájára, de a fehérvári eset egy dologra mindenképp rávilágít: amennyiben fogadókészséggel találkoznak, a drukkerek is készek a kommunikációra, a közös és törvényes megoldáskeresésre, vagyis nem(csak) tiltással, büntetéssel lehet eredményt elérni.

Tegyük hozzá, múlt héten a futballhuliganizmus elleni küzdelemről rendezett nemzetközi tanácskozáson az MLSZ elnöke, Csányi Sándor is elmondta, az ultrákra szükség van a stadionokban, mert ők gondoskodnak a jó hangulatról. A szövetség korábban azt is jelezte, kész leülni tárgyalni a szurkolói csoportok képviselőivel.

Valami elindult...(?)

 ZTE: „NEKÜNK NEM ENGEDTE AZ MLSZ A KONTROLLÁLT TŰZIJÁTÉKOT”

A ZTE labdarúgócsapatának hivatalos honlapján, a ztefc.hu-n reagált fenti cikkünkre.

„Érdekes cikk jelent meg a Nemzeti Sportban a pár hete a Videoton FC–Újpest FC mérkőzés előtt lezajlott pirotechnikai bemutatóval kapcsolatban. Klubunk annyit kíván a cikkhez hozzáfűzni, hogy a tavalyi ZTE FC–Haladás mérkőzés előtt a leírt procedúra szó szerint lezajlott. Azzal a különbséggel, hogy az MLSZ nekünk nem engedélyezte a koreografált bemutatót. Pirotechnikus kontrollja mellett, fantasztikus hangulatban zajlott le a mérkőzés. A két klub a mérkőzés után 500 ezer forint + ÁFA összebüntetést kapott...

A tűzijáték iránti kérelmet most is megkértük, függetlenül attól, hogy szombaton lesz-e mérkőzés vagy sem. A rendőrségtől a stadionon belülre engedélyt nem kaptunk, csak azon kívülre. Bízunk benne, hogy hamarosan egységes gyakorlat és álláspont alakul ki ezzel kapcsolatban" – fogalmaz a zalaiak honlapján megjelent közlemény.

 

Ehhez a korrektség kedvéért annyit tennénk hozzá, hogy a zalaiak közleménye szerint az MLSZ az említett Haladás elleni mérkőzést megelőzően nem adott engedélyt a pirotechnikai bemutatóra (az egy másik kérdés, hogy vajon miért nem), valószínűleg ezért büntették meg a klubot. A Videoton már jóval az Újpest elleni meccs előtt (a hatósági engedélyek bemutatása után) megkapta az MLSZ-től az írásos engedélyt, ezért nem került a fegyelmi bizottság elé az ügy.


Mint ismeretes, a ZTE a hétvégén újra a Haladást fogadja, már ha az időjárás miatt nem marad el a forduló.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik